Hónap: 2019 október

Akkor mehetek mozizni!

Hónap elején felhívtam a figyelmeteket a Samsung Members alkalmazáson belül zajló nyereményjátékra, melynek lényege abban merült ki, hogy egy regisztrációt követően mozijegyekért játszhatsz. Több ismerősömtől hallottam már, hogy ily módon jutott hozzá egy páros jegyhez, így beszálltam a mókaba és egy regisztrálást követően bizakodtam a legjobban, azaz október végen mosolyra mozdul a szám!

Így is lett, holott nem vagyok ilyen téren szerencsés ember!

Az alábbi üzenet érkezett minap a megadott levelezési címemre, amire egy válaszlevél formájában reagálnom kell, hogy érvényes legyen a páros jegyem. (A hibásan megadott levelezési címeket így zárják ki a játékból.) Ha lesz legközelebb hasonló, jövök a lehetőség jelzésével!

Ha van olyan olvasónk, aki hasonlót kapott már, az bátran örömködjön komment formában!

Pillekönnyű laptop érkezik Galaxy Book Ion néven a Samsungtól

Hét elején nem csak a Galaxy Book Flex mutatkozott be a Samsung fejlesztői konferenciájában San Jose-ban, hanem egy pillekönnyű kivitelű másik laptop is, ami a Galaxy Book Ion névre hallgat. Az interneten szárnyra is kelt, hogy érkezett egy MacBook killer laptop, ami azért fejfelkapós odaszólás. Amondó vagyok, nézzük meg, mit tud valójában a készülék.

Így festene a Samsung Book Ion készüléke. Fotó: Samsung

A Galaxy Book Flex-szel ellentétben kagyló formatervet alkalmaztak. A megvalósítás előnye, hogy kicsit megemeli a készüléket, amivel jobb szellőzést biztosít. Természetesen a QLED-kijelző szintén jelen van, ahogy a testvér laptopnál. Felbontás tekintetében FHD-val dolgoznak, ami azért nem rossz. Manapság alapvetően a legkedveltebbek közé tartozik a maga 1920x1080px-ével.

A processzor se piskóta, hiszen az Intelnek a legújabb, azaz a 10. generációs lapkáját kapta meg, abból is a Comet Lake elnevezésűt, amit még augusztusban mutatott be. (Csak alapozás kedvéért az „Ice Lake” változat a 10 nanométeres gyártástechnológiával készülő, míg ez a 14 nanométeressel. A lapka dizájnja nagyon hasonlít az asztali termékek kínálatában fellelhető Whiskey Lake-hez.) Támogatottságban ugyanúgy ott a natív Wi-Fi 6 és a Thunderbolt 3 az újdonságok között, valamint az LPDDR4x-es lapkakészlet. Gyorsítótár 16GB-ig bővíthető, illetve 1TB-os SSD-vel van felvértezve.

Kagyló formatervbe zárt erő. Fotó: Samsung

Két kijelzőméretben lesz elérhető: 13.3”-ben és 15.6”-ben. Ha netán valaki utóbbi mellett teszi le a voksát, akkor van lehetősége erősebb videókártyával (NVIDIA® GeForce® MX250-nel), valamint plusz 1db SSD szlottal kérni. További különbség a két változat között a vastagságban és a súlyban mutatkozik. A kisebbik nincs 1kg (pontosan: 0.97kg), míg a nagyobbik 1.19-1.26kg között nyomhat, attól függően, hogy milyen extrákkal kérjük. Vastagság szempontból 12.9mm megy a 14.9mm ellen.

A tudástárból hiányzik az S Pen képesség, ellenben ott van a Wireless PowerShare funkció, amivel képesek leszünk olyan okoseszközöket tölteni, amik QI-szabványon keresztül is fel tudják venni az áramot. (Pl.: Galaxy Buds, Galaxy Active, stb.) Ugye a touchpadbe van építve! A hangzásról az AKG gondoskodik, a védelemről pedig az ujjlenyomatolvasó.

Színben a telefonoknál megszokott „Aura Silver” kódnéven futó köszön vissza. Magyarországot valószínűleg elkerül a termék, így aki szeretne magáénak tudni ilyet, annak szürke importból kell beszereznie. Szintén decembertől lesz kapható!

A száraz specifikáció:

Galaxy Book Ion 13Galaxy Book Ion 15
Dimensions305.7 x 199.8 x 12.9 mm356.1 x 228.0 x 14.9 mm
Weight0.97 kg1.26 kg (External graphics model)
  1.19 kg (Internal graphics model)
Display13.3″QLED FHD Display (1920 x 1080)15.6″QLED FHD Display (1920 x 1080)
CPU10th Generation Intel® Core™ Processor (Comet Lake)10th Generation Intel® Core™ Processor (Comet Lake)
GraphicsIntel® UHD GraphicsNVIDIA® GeForce® MX250 Graphics with GDDR5 2 GB Graphic Memory (External graphics model)
  Intel® UHD Graphics (Internal graphics model)
MemoryUp to 16GB (DDR4)Up to 16GB (DDR4) + 1 Sodimm
StorageUp to 1TB SSD (NVMe)Up to 1TB SSD (NVMe)
  + 1 SSD expandable slot
WLANWi-Fi 6 (Gig+), 802.11 ax 2×2Wi-Fi 6 (Gig+), 802.11 ax 2×2
Camera / Mic720p HD / Dual Array Mic720p HD / Dual Array Mic
AudioAKG Stereo Speakers with Smart AmpAKG Stereo Speakers with Smart Amp
SecurityFingerprintFingerprint
KeyboardBacklitBacklit
Battery69.7Wh (Typical)69.7Wh (Typical)
PortsThunderbolt™ 3 | USB 3.0 (2) | HDMI | UFS/MicroSD Combo | HP/MicThunderbolt™ 3 | USB 3.0 (2) | HDMI | UFS/MicroSD Combo | HP/Mic

Újabb összehajtható okostelefon elképzelést mutattak be az SDC19-en

Sok hideg érte a Samsungot a Galaxy Fold kapcsán, azonban a társaság nem hagy fel a kísérletezéssel. Ők is látják, hogy manapság az felhasználókat a cseppet sem hétköznapi formatervekkel lehet megvenni, és kétségtelen, hogy a 2019-es évben a Galaxy Fold szállította mindezt. Bármelyik országot vesszük alapul, ahol debütált, mindegyiknél az előrendelési időszakban elkelt a készlet, és aki hezitált a vásárlásán, az csak várólistára került. Jövő évre közel 6 millió összehajható/-csukható telefon eladását ütemeztek be, aminek tényleg csak az árazás szabhat határt. Kicsit borsós azért az a 6-700 ezer forint.

A San Jose-ban megrendezésre került fejlesztői konferencián (SDC) az is kikörvonalazódott, hogy ezt a vonalat se akarja elengedni a vállalat, hiszen látja, hogy az emberek érdeklődnek iránta. Be is jelentettek egy újabb formatervet, ami a Galaxy Fold mintájára épül, csak éppen nem vertikálisan, hanem horizontálisan lesz összehajtható a készülék.

A projekt még kezdeti státuszban van, bár az elv már adott. Semmilyen kódnév nem hangzott el. Vélhetően nem a Galaxy Fold 2-ről, hanem egy afféle testvértelefonjáról eshetett szó, ami megvalósításban ugyanazt a kivitelt követné, csak más stílusban. A kiadott videó narráció nélküli, ám a tartalom magáért beszél.

A Samsung is látja/érzi, hogy nem mindenki nyitott a tablet felhasználhatóságra (gondolok itt a Galaxy Fold nyitott állapotára), a horizontálisan összecsukható formaterv pedig pont azoknak kedvezne, akik kézben fogható telefont szeretnének magukénak tudni. Összehajtva igaz vastagabb készüléket kapunk, mint ha csak egy szimplát (pl.: S10-et) veszünk alapul, azonban méret szempontból jelentősen zsebbarátabb. Kicsit bután fogalmazva, régen is hordoztunk ennyire vastag mobilokat gatyazsebben. Olyan, mint ha visszakacsintgatna a kezdeti időszakra a vállalat, de mégis valami újat hozna.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az új megvalósítással új felülettel debütálhat. A feltételezésre a bizonyítékot a lenti videó adja, hiszen, ha megfigyelitek azon jelenetét, amikor a felső rész az alsóhoz képest 90°-os szöget zár be, akkor egy új funkció aktíválódik. Ez pl.: jó alapot nyújthat arra is, hogy a telefont önállványnak használjuk fotózáskor, vagy hogy asztalra letéve nézhessük a tartalmat. Nyilván felmerül az emberben a keresztkérdés, hogy mi lesz akkor, ha a kijelző elforgatása be van kapcsolva és így tesszük le az asztalra?!

Minden esetre lehet 2020-ban, de inkább 2021-ben egy ilyen formatervü készülékkel is számolni. Mutatnám a végére a bemutatkozó videóját az egésznek:

(M)erre tart a Bixby evolúciója

Már több mint két éve annak, hogy a Galaxy S8-családdal debütált a Bixby, mint a Samsung egyedi AI-alapú virtuális asszisztense. Lényegében ez volt a válasza a társaságnak a(z Apple) Sirire és a Google Now-ra. Azóta fokozatosan fejlődött, illetve kiterjesztette más termékcsoportokra, mint pl.: hordható eszközökre, tabletekre, SmartTV-re és még hűtőszekrényekre is. Ez idő alatt az is kikörvonalazódott, hogy nem akarja elengedni a levegőbe a projektet, kitart mellette még ha nem is azokat az eredményeket, és visszajelzéseket szállítja, amit szeretnének.

Noha a Bixby még sehol sincs a Google Assistant-hez vagy az Amazon Alexa-hoz képest, azonban a Samsung mindent megtesz a fejlődés érdekében. Egyik ilyen újítása a Bixby Developer Studio/Center megalkotása volt, amellyel lehetővé teszik harmadik felek fejlesztőinek, hogy úgy nevezett Bixby kapszulákat gyártsanak, amiket beleimplementálhat a felhasználó a Bixby Marketplace-en keresztül a felületbe.

A San Jose-ban lezajlott Samsung Developer Conference fejlesztői konferencián kihangsúlyozásra került a közeljövős céljuk, mármint, hogy egy egységesített nyelv bevezetése a cél, hogy bármely más eszközre is felhasználható lehessenek a Bixby-kapszulák. Jövő évben már nem csak okostelefonokra szeretné elérhetővé tenni a Bixby Marketplace kínálatát, hanem más eszközökre is. Pontosan ezért egy új funkció debütált Bixby Views néven.

Nyilvánvaló, hogy a Samsungnak még hosszú utat kell megtennie, hogy egy sikeres AI-platformot tehessen le az asztalra, de míg ennyire szépen maguk előtt vannak a teljesíthető célok, addig szerintem ne sajnáljuk tőlük a ráfordított időt, mert minden kezdet nehéz!

A világ első QLED-kijelzős laptopját hozza Galaxy Book Flex néven a Samsung

Tegnap elstartolt San Jone-ban a Samsung Developer Conference fejlesztői konferenciája, ahol rengeteg érdekes és WÁÓ-faktoros hír kelt szárnyra, amelyeken a következő napokban végigmegyünk szép sorjában. Nekem az egyik kedvencem a Samsung TV Plus szolgáltatás, amivel a tévékben lévő Tizen rendszernek akarnak egyfajta vérfrissítést adni, hogy még inkább növeljék a beépítésével a tévézés élményét, valamint a saját rendszerük népszerűségét. Mellette persze ott a laptop iparág is, ami sajnos hazánkat elkerül, de ettől még, aki egy remek hordozható számítógépet akar magáénak tudni extra könnyű kivitelben, azoknak mutatnám az egyik opciót.

Samsung Galaxy Book Flex

Az SDC 2019-es eventen két gép is bejelentésre került, de csak az elsőt veszem most górcső alá, a Galaxy Book Flex-et (a másik egyébként a Galaxy Book Ion névre hallgat), ami a világ első olyan laptopjainak egyike (utóbbi a másik!), ami QLED kijelzővel rendelkezik. [Emésztési idő!]

Nem csak ez gondoskodik arról, hogy prémiumnak érezzük azt, amit a kezünkbe fogunk, ugyanis egy másik olyan tudás szintén beépítésre került, ami talán elsőre feleslegesnek tűnhet, de aztán belegondolva, miért is lenne az?! Az év elején debütált a Galaxy S10 szériában elsőként a PowerShare funkció, amivel képesek vagyunk a telefonunkon keresztül tölteni arra képes eszközt. Legyen az egy Galaxy Buds, egy Galaxy-okosóra vagy más QI-kompatibilis termék. A tervezőkben fel is merült a keresztkérdés, hogy miért ne tennék mindezt bele a legütőképesebb laptop elképzelésükbe?! És beletették, így immáron kipipálható egy olyan újdonság, ami talán elsőre hülyén veszi ki magát, de alapjába véve roppant mód hasznos tud lenni, ha éppen a telefontöltőt otthon hagyjuk a gyors bepakolás közepette.

A kicsi és a nagy Galaxy Book Flex.

A másik érdekességét a hardverénél kell keresni. Az Intellel működtek együtt a fejlesztésénél, így nem véletlen az se, hogy a legújabb 10. generációs Intel Core processzor került bele, ami mondanom se kelljen, de bitangerősnek ígérkezik. És, hogy a sebességet tényleg semmi se fogja vissza, megkapta a Thunderbolt 3 és az Intel Wi-Fi 6 támogatást. Ezzel így azért nehéz lesz versenyezni.

Egy másik különlegessége a laptopnak a kialakítása, ugyanis – mint azt a neve is sugallja – zsanérral dolgoztak, így a kijelző átforgatható 360°-ban, melynek köszönhetően lehetőség lesz laptopként vagy éppen tabletként használni. A váz alumínium, a kijelző pedig rendelkezik S Pen funkcióval, így bátran lehet akár jegyzetelésre, rajzolásra és más egyébre használni. Mellesleg a PenUP szoftver is integrálva lett.

Így dokkolódik az S Pen a Galaxy Book Flex-ben.

Két kijelzőméretben lesz elérhető: 13.3”-ban és 15.6”-ban. Mindkettő esetében QLED kijelző gondoskodik a megjelenítésről FHD felbontásban (1920 x 1080). 16GB-os a gyorsítótár (LPDDR4x), míg a beépített tárhely 1TB-nyi (NVMe). A grafikáról az NVIDIA GeForce MC250-es kártyája gondoskodik majd. A hangzásról az AKG gondoskodik, amit évekkel ezelőtt ugye a Samsung felvásárolt. A védelmet az ujjlenyomat-olvasó adja meg. Súly tekintetében a kisebb variánsnál cirka 1.15kg-ról, a nagyobbnál 1.57kg-ról lehet beszélni.

Külföldön decembertől kerül értékesítésre, azonban Magyarországot a szépség sajnos elkerüli.

Száraz specifikáció:

Galaxy Book Flex 13Galaxy Book Flex 15
Dimensions302.6 x 202.9 x 12.9 mm355.0 x 227.2 x 14.9 mm
Weight1.15kg1.57 kg (External graphics model)
  1.52 kg (Internal graphics model)
Display13.3″ QLED FHD Display (1920 x 1080)15.6″ QLED FHD Display (1920 x 1080)
CPU10th Generation Intel® Core™ Processor (Ice Lake)10th Generation Intel® Core™ Processor (Ice Lake)
GraphicsIntel® Iris Plus GraphicsUS or Intel®UHD GraphicsNVIDIA® GeForce® MX250 Graphics with GDDR5 2 GB Graphic Memory (External graphics model)
  Intel® Iris Plus Graphics or Intel® UHD Graphics (Internal graphics model)
MemoryUp to 16GB (LPDDR4x)Up to 16GB (LPDDR4x)
StorageUp to 1TB SSD (NVMe)Up to 1TB SSD (NVMe)
WLANWi-Fi 6 (Gig+), 802.11 ax 2×2Wi-Fi 6 (Gig+), 802.11 ax 2×2
Camera / Mic720p HD / Dual Array Mic720p HD / Dual Array Mic
AudioAKG Stereo Speakers with Smart AmpAKG Stereo Speakers with Smart Amp
SecurityFingerprintFingerprint
S PenBuilt-in S PenBuilt-in S Pen
KeyboardBacklitBacklit
Battery69.7Wh (Typical)69.7Wh (Typical)
ortsThunderbolt™ 3 (2) | USB-C (1) | UFS/MicroSD Combo | HP/MicThunderbolt™ 3 (2) | USB-C (1) | UFS/MicroSD Combo | HP/Mic

Így védheted a Galaxy Buds fülhallgatód a külső behatásoktól

Körülbelül 4 hónapja vagyok egy Galaxy Buds boldog tulajdonosa. Az elején aggódtam, hogy majd kiesik a fülemből, nem marad benne, de miután a megfelelő méretű pamacsot és fülfeszítőt (így hívják ezeket?!) tettem az egységekre, azóta elillantak kételyeim. Tényleg fényévekkel jobb, mint az előző generáció, azaz az iconX-széria! (Vélhetően ezért sem vitték tovább a névörököltetést.) Ez idő alatt nem kíméltem. Többször fordult elő, hogy átöltözéskor a nadrágzsebben maradt (olyan kicsi, hogy nem tűnik fel!), ahonnan kicsúszott és nagyot koppant a padlóra. Nem lett semmi baja, bírja az ilyen jellegű gyűrődést, de azért egyes helyeken megkopott, ahol a földdel találkozott.

Fel is merült a keresztkérdés bennem: Lehet-e hozzá vásárolni valamiféle tokot?!Lehet! Gyártója ugyanaz az Araree, ami a Samsung Galaxy S9 és S9+ duóhoz is adott ki tokokat, amiket a vállalat jóváhagyott. Ezek Magyarországon is forgalomban voltak – inkább kevesebb sikerrel. Képzeljétek, a Galaxy Buds-hoz csináltak egyfajta masszívabb szilikon tokféleséget.

Vastagságban egy 0.8mm-es szilikonbölcső gondoskodik a védelemről. Mint az látható a fenti képen, nem 100%-osan öleli körül, de amennyire lehetett és esztétikus, annyira “húzták ki” a tok határvonalait. Pl.: egy pozitívum, hogy rányúlik a bölcső nyitórészre, ami azért pratikus húzás, mivel mikor nálam földet ért, az az ütéstől akarva-akaratlanul kinyílt és a fülhallgató-egységek mentek szanaszét. A plusz, ráhajló “rész” megakadályozza mindezt. Tudjuk vele tölteni, ügyeltek a bemenet szabadon hagyására, valamint látjuk a visszajelző LED státuszát is.

Egy másik különlegessége, hogy karabinert tudtok rácsatolni, ugyanis van egy ilyen rész elhelyezve rajta, melynek köszönhetően pl.: felcsatolható mondjuk a nadrág övbújtatójára vagy a hátitáskára. Színekből is akar bőven, mindkét nem könnyedén megtalálhatja a magához illőt.

A BEAN kódnéven kereshető a net világában!

Elérhető színváltozatok:

  • GP-R170KDFPBWATBU – Black
  • GP-R170KDFPBWBTBU – Flamingo
  • GP-R170KDFPBWCTBU – Forest Blue
  • GP-R170KDFPBWDTBU – Red
  • GP-R170KDFPBWETBU – White

A Galaxy Buds a hivatalos forgalmazóknál mostanság 50 ezer forint körüli áron mozog. Hozzá a plusz védelem nagyjából 3 ezer forint, ami teljesen reális összeg. Szerintem ennyit megér! Tippre itthon nem lesz forgalomban, de külföldről némi postaköltség felárral rendelhető.