Szétszerelve a 2019-es év leginnovatívabb telefonja

Hétvégére érkeznek az érdekes cikkek. A Galaxy Fold kétségtelenül a leginnovatívabb terméke a vállalatnak, amire büszke. Bárhova vezessék be, mindenhol elfogy előrendelésben a limitált piaci darabszáma, ami egyes források szerint: 2 000/piac.

A JerryRingEverything nevű Youtube csatorna számtalan érdekesebbnél érdekesebb videóval felhívta már magára a figyelmet. Nem igazán akarnék reklámot csinálni neki, mert biztos, hogy nem olvasótáborunkból gazdagodna meg, azonban egyetlen videóját muszáj elhoznom. A napokban fogott egy Samsung Galaxy Fold-ot és szétszerelte! Alapesetben kit érdekelhetne, hogy mit rejt a váz, azonban ilyen telefonnak nincs párja jelenleg a piacon. Egy mérnöki csodának is felfogható.

A videóból egyetlen részletet emeltem ki kép formájában: az akkumulátor elosztását. Mint az látható, az általa szétszerelt modell egyik felében 2.100mAh-ás, míg a másikban 2.135mAh-ás kapacitású telep került. Így összeadva kapjuk meg a 4.235mAh-át.

Az is kiderül a kisvideóból, hogy az első évben a Samsung 150 dollár ellenében cseréli a panelt, azonban ezt követően mélyen zsebbe kell nyúlni, mert 600 dollára emelkedik ugyanezen költség.

Forrás: JerryRigEverything*

*A forrás linkre kattintva csekkolható a teljes videó!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.