Itt fogdoshatod meg a Galaxy Fold-ot Magyarországon

Tegnap elstartolt a Galaxy Fold fogadásának előkészülete. A Samsung Magyarország weboldalán feltűnt az előregisztrációs menüpont, illetve azon érdeklődök körében kimentek az első levelek, amelyben szó esik egy bizonyos spéci autós dokkolóról, amit az előrendelők igényelhetnek meg a Samsung Members applikáción keresztül, miután átvették készüléküket. Igen ám, de az átlagosnál drágább termékről beszélhetek, amit sokan meg szeretnének fogdosni, mielőtt több mint félmillió forintot (ma lesz hivatalos az ára!) kiadnak a kezükből.

A vidéki érdeklődök felé lesz egy rossz hírünk, ugyanis a kiadott lista alapján: 14db budapesti üzletbe kerülnek ki a következő napokban a megfogható Live Demok. Számunkra nem meglepő a tény, hiszen az sejthető, hogy eléggé limitált számban érkezett az országba. Több nagyobb országban, mint pl.: USA-ban vagy Dél-Koreában két ezres darabszámmal számol a SamMobile oldala. Most tényleg lesz ereje az előrendelésnek, sőt azt se zárnám ki, hogy akad majd olyan leendő vásárló, aki lemarad az első hullámáról, mert sokat ült a döntés felett.

A listán tehát csak budapesti boltok kapnak helyet, mely közül négy Samsung márkabolt. Két-két helyen jelenik meg a termék szolgáltatónként – főként a forgalmasabb plázákban, valamint a nagyobb műszaki áruházláncok közül is legalább egyet büszkélkedhet a Galaxy Fold demójával.

A Galaxy Fold kihelyezésének szösszenete.

Íme a lista, ahol megfogdoshatod a Galaxy Fold készüléket:

Samsung Experience Store:

  • Downtown SES: 1053 Budapest, Ferenciek tere 10.
  • Allee SES: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8-10., I. emelet
  • Árkád SES: 1106 Budapest, Örs vezér tere 25/A, I. emelet
  • Westend SES: 1069 Budapest, Váci út 1-3., I. emelet

Telekom:

  • Allee: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8-10., Földszint
  • Mom Park: 1123 Budapest, Alkotás utca 53., Földszint

Telenor:

  • Allee: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8-10., II. emelet
  • Aréna: 1087 Budapest, Kerepesi út 9.

Vodafone:

  • Mammut: 1024 Budapest, Lövőház utca 2-6. (Mammut I.), II. emelet
  • Westend: 1069 Budapest, Váci út 1-3., I. emelet

Media Markt:

  • Pólus: 1152 Budapest, Szentmihályi út 131., I. emelet
  • Westend: 1069 Budapest, Váci út 1-3., I. emelet

Extreme Digital:

  • Szent István körúti: 1134 Budapest, Szent István krt. 30.

Euronics:

  • Corvin Bevásárlóközpont: 1082 Budapest, Futó utca 37-45., I. emelet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.