Jelentős növekedés mutatkozott a viselhető tartozékok piacán

Lassan magunk mögött tudjuk az év negyedik negyedévét, azonban adós vagyok számtalan harmadik negyedéves kimutatással, amit a következő időszakban el is szeretnék hozni, mert rengeteg érdekes információt rejtenek magukban. Elsőként a sort a viselhető kiegészítők elemzésével kezdeném, amelynél a 2018/Q3-as adatokat vetem össze a 2019/Q3-assal, azaz azzal, hogy a két évben júliustól szeptemberig milyen mértékben fogytak.

A viselhető kiegészítők között tartjuk számon: a fülhallgatókat, az okosórákat, okoskarkötőket, valamint egyéb olyan eszközöket, amikkel a telefonunk csatlakozhat. Gondolhatunk pl.: ez alatt a pulzusmérő eszközökre is, amiket a mellkasunkra csatolunk edzés során.

With multiple form factors and the inclusion of smart assistants, the wearables market is well on its way to becoming a mass market device category rather than one that primarily caters to health and fitness.”

mondta Jitesh Ubrani, az IDC Mobile Device Trackers kutatási igazgatója.

Az International Data Corporation (IDC) kimutatása szerint a piac jelentős növekedést tudhat magáénak. Részben ez annak is köszönhető, hogy az egészséges életmód és a fitnesz előtérbe került. Másrészről, azáltal, hogy több termékből eltűnt a Jack-csatlakozó a legtöbb felhasználó váltott vezeték nélkül fül- és fejhallgató megoldásra, amivel egy újabb kényelmi faktor és igény jelent meg a piacon.

A viselhető kiegészítők piacán 5 brand képviselteti magát kiemelten: az Apple, a Xiaomi, a Samsung, a Huawei és a Fitbit. Természetesen beveszik a játszmába az egyéb márkákat is, mégis csak jelentős mértékben fogynak. Gondoljunk pl.: a Garmin okosórájára vagy a megfizethetőbb Elephone almárkájának, az MGCOOL-nak az aktivitásmérőire.

Az eladott viselhető kiegészítőkről:

Az alábbi táblázatra pillantva levonható a tanulság, miszerint a piac növekedésen megy keresztül. 2018 harmadik negyedévéhez képest 2019 ugyanezen időszakában több ilyen terméket értékesítettek.

Az Apple-nek sikerült a legnagyobb számban elrugaszkodnia az előző évhez képest. Sikerüket leginkább az Airpods iránti kereslet fellendülése segítette, ami a 2019-es évben szép eladási számokat generált. A második helyen a Xiaomi zárt, míg a harmadikon a Samsung. Utóbbi a Galaxy Buds-nak köszönhet sokat a fülhallgató fronton, míg az okosórákén a Galaxy Watch Active első és második generációjának.

A kihasított tortaszelet mértéke:

A következő diagram arra fókuszál, hogy miként oszlott el a két időszakban a 100%-os össz házrész az egyes márkák között.

Mint az megfigyelhető, az Egyéb márkák iránti kereslet csökkent 1 év leforgása alatt, melyből leginkább az Apple profitált. Míg a Xiaomi és a Fitbit visszaesést, addig a Huawei és a Samsung növekedést produkált. Utóbbi szintén a harmadik helyet foglalja el, de a cél a tendencia megtartása és növelése.

A növekedés mértéke márkák szerint:

Az kétségtelen, hogy növekedés szemmel látható, már csak az a kérdés, hogy milyen mértékű?! Erre ad választ a következő diagram.

Sok újdonság nem olvasható le az előző duóhoz képest, inkább csak az, hogy milyen százalékban mutatkozik az előrehaladottság. Mint az megfigyelhető, hiába vezeti milliós eladási számot az Apple, nem ők generálták a legnagyobb kilengést, hanem a Huawei, ami 208%-ost tudhat magának. Ezzel szemben az almás brand 195%-ot tett le az asztalra. A dobogó alsófokára a Samsung állhatott fel 159%-kal, ami szintén irigylésre méltó.

A teljes növekedés mértéke összességében:

Zárásképpen már csak egyetlen diagrammal vagyok adós, amelyben összegzésre kerül, hogy a két időszak értékesítése. Ezen az látszódik, hogy majdnem megduplázódott a viselhető kiegészítők száma egy év leforgása alatt a vizsgált időszakban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.