Mégsem érkezik a Galaxy A90 5G Magyarországra

A délibábnak is lehetne nevezni a Galaxy A90 5G Magyarországra érkezését, ugyanis, attól függetlenül, hogy Kunos Balázs, a Samsung Electornics Magyar Zrt. alelnöke elhintette a Galaxy Fold sajtótájékoztatóján azt, hogy 2019-ben még megérkezik hazánkba egy olyan telefon, ami 5G képes, most mégis az ellenkezőjéről számolnék be: nem lesz hivatalos forgalmazásban kapható a középkategóriás készülék!

Olyan annyira nem, hogy nem csak 2019-ben, de 2020-ban sem kerül be a Samsung Magyarország portfoliójába, ami – véleményem szerint – egy jó döntés!

Miért? Már ősz közepén, október tájt fellebbentek olyan infók, hogy érkezhet a középkategória felső szegmensét képviselő modell, azonban az árazása nem feltétlenül állta volna meg a helyét a hazai piacon. Ugye van egy másik kevésbé népszerű telefon, a Galaxy A80, ami majdnem Galaxy S10e áron fut. Ha kettőjük kameráját és hardverét összehasonlítjuk, akkor érződik azért a különbség, ami leginkább a felsőkategóriás legkisebb tagjára billentve a mércét. Nem is lett sláger termék! Leakciózva a szolgáltatóknál alapvetően jó választás!

Ugye sűrűn emlegettem, hogy a Samsungnak a magyar piacon nincs 130 és 200 ezer forint között terméke. Nagy a szakadék, amit a kifutott Galaxy S9 és Galaxy S9+ teremtett meg. Oké, a Galaxy A80 azért ide esik, de jó választásnak semmiképp se nevezném. A másik probléma, hogy a Galaxy A90 5G megint csak elkerülte volna ezt a sávot, hiszen valahova a Galaxy S10 környékére eshetne a nyitányára, ami abból kifolyólag, hogy 5G képes a telefon érthető. Az új technológiát meg kell fizetnie a felhasználónak, lásd: motorikus kamera az A80-nál. A kérdés viszont adott: kapunk-e annyival többet, hogy megérje mindez a felárat? – A választ mindjárt leírnám, de előbb némi kitérő!

Hazánkba a Vodafone hozta el elsőként a lakossági 5G hálózatot. Ha rápillantunk a lefedettségi térképükre, akkor leszürhető, hogy csak Budapest belvárosában érhető el. Ott is eléggé szűk tartományban, de mutatnám az aktuális állapotot.

Vodafone lefedettsége 2019.12.29-én. Forrás: Vodafone

Hamar levonható a konklúzió, miszerint eléggé gyermekcipős a projekt ahhoz, hogy ekkora felárat fizessen bárki. Mellesleg attól, hogy ilyen mértékű a lefedettség a belvárosban, még nem biztos, hogy jobb netünk lesz, ugyanis ha telepített egységek árnyékolódhatnak épületek által. Tehát a jelerősség gyengülhet, és lehet, hogy az LTE képes hálózattal lesz egyenlő végeredmény.

Ezzel a ténnyel pedig továbbra is kiadó a „Magyarország piacára került első 5G képes Samsung telefon” plecsnije, amit vélhetően 2020-ban már meg fogunk kapni. Ha tippelnem kellene, akkor valamelyik csúcskategóriás készülék által.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.