Csendben bejelentették az első 5G képes telefonját a Samsungnak Magyarországon


Szárnyal a Samsung az 5G képes készülékek piacán. Sokáig úgy volt, hogy a Galaxy A90 5G lesz az első 5G-s okostelefonja a Magyarországon, azonban az év utolsó napjaiban egyre inkább kikörvonalazódott, hogy sajnos elkerüli hazánkat. Ősz tájt, amikor még az oldal csak a fejemben létezett olyan pletykákról lehetett hallani, hogy a Galaxy S10 5G készüléke érkezhet a Note10-családdal, hogy ezáltal még jobban felfrissítsék a flagship szegmenst, azonban erre sem került sor, így a 2019-es évet 5G mentesen zártuk, holott azért Budapest belvárosában szépen folyik a kiépítése, ami 2020-ben folytatódhat jelentőségteljesebben.

A titulus, mármint az első 5G képes Samsung telefon megnevezése tehát még nem kelt el, legalábbis simán mondhatnánk mindezt, azonban szó sincs ilyesmiről, mert már pár hete lelepleződött az, hogy melyik készüléke kapja meg, csak éppen annyira fű alatt történtek a történések, hogy senkinek sem tűnt fel.

A Galaxy Note10+ 5G lesz az első a társaság háza tájáról, ami bizonyíthat a Vodafone hálózatában a fürgeségéről.

A Vodafone árlistájából a lényegi információ.

A Vodafone árlistájában már ott a készülék. A LTE képes Note10+-hoz képest annyiban lesz másabb, hogy egy picit nehezebb lesz. 196g helyett 198g, azaz 2g a különbség, ami valószínűleg az 5G-s modul súlyának tekinthető. Ezen kívül csak egy SIM-kártyás, de cserében ott a microSD bővíthetőség, tehát, csak a kommunikációs modul alakult át. Hardver specifikációban ugyanaz, mint „lomhább” testvére.

Arról, hogy mikor érkezhet, egyelőre nincs információnk. További érdekesség, hogy a Vodafone weboldalán még nem kapott aloldalt, csak a nemrégi kiadott árlistában szerepeltetik, melynek lényegi részét képformában csekkolhatjátok fentebb. Ha tippelnem kellene, akkor első körben – mint pl.: az e-sim képes óráink – csak a szolgáltatónál lesz elérhető. Mellesleg, eléggé valószínű, hogy a Galaxy S20 bejelentése előtt piacra dobják, hogy legyen értelme a debütjének.

Amint többet tudunk, jelentkezünk újabb hírrel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.