Mégsem tud egyszerre több eszközre csatlakozni a Galaxy Buds+

Február elején, még az Unpacked Event előtt kiszivárgott egy összehasonlító táblázat a Galaxy Buds-hoz és a Galaxy Buds+-hoz, melyből le lehetett szűrni, hogy miben fejlődött az utód az elődhöz képest. Akkoriban meg is írtuk egyik legforradalmibbnak vélt újítását, mely szerint ez lett volna az első olyan teljesen vezetékmentes megoldása a vállalatnak, ami egyszerre több eszközre képes csatlakozni. Ez az információ a táblázatban szintúgy szerepel. Már a megjelenéskor furcsának találtam, hogy sehol erre egyetlen opció sem, de úgy annyira nem foglalkoztam vele, hiszen csak egy rövidebb szoftver átcsekkolásra vettem kézbe.

A SamMobile bukkant rá Reddit-en egy felhasználó által feltöltött fotóra, amit a Samsung oldaláról lőtt. A kép különlegessége, hogy a felső felén a kezdetben kiadott leírás olvasható, ahol a 10. pontjánál felfedezhető a többpontos csatlakoztatási lehetőség; míg mostanra ez a bejegyzés rész eltűnt a felsorolásból.

Egy reddit felhasználó szúrta ki.

Mint fentebb írtam, ez lett volna (!) Samsung első olyan teljesen vezetékmentes megoldása, ami egyszerre több eszközhöz tudott volna csatlakozni. Azért használom a „teljesen vezetékmentes” jelzőt, mivel korábban, a Level U Pro esetében képes volt hasonlóan két eszközhöz csatlakozni egyidejűleg, azonban ott volt egy nyakpánt rész; valamint a fülhallgatóegységek a nyakpánthoz kábellel csatlakoztak, ami zavaró volt egyes helyzetekben – mint pl.: ha az ember télen sálat hordott. Ez saját tapasztalat, mert a mai napig birtokában vagyok kettőnek. Nagyon korrekt hangzással rendelkezik, anno a Galaxy S6 Edge+ idején a Samsung portfólióját erősítette, míg el nem tűnt teljesen.

Egyelőre arról nincs információ, hogy szoftverfrissítéssel megkaphatja-e az kimaradt funkciót, de a Bluetooth 5.0 készség lehetőséget adna erre. Igazából inkább vissza kellene fordítani a kérdést a gyökereihez, miszerint miért döntött úgy a dél-koreai óriás, hogy mégsem teszi elérhetővé? Ennek több oka lehet, melyek között a kezdetleges szoftveres problémák, az optimalizáció hiánya vagy az egységek közötti gyors kommunikáció akadozása egyaránt helyet kaphat. – Természetesen csak tippelgetek a felmerülhető gondok kapcsán.

Remélhetőleg csak szoftveresen van valamilyen oknál fogva visszatartva, mint mondjuk az EKG-funkció a Galaxy Watch Active 2-es okosóráknál. A termék már hazai forgalmazásban elérhető 55 990 Ft-os áron, 7 ezer forinttal többért, mint az előző széria, azonban annyi pluszt kapunk, hogy gondolkodás nélkül ráessen a voksunk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.