Megvan a legnépszerűbb okostelefonok listája 2019-re nézve

Február végére befutott az összesítő tablázat a PhoneArena csapatához, ami leleplezi, hogy 2019-ben mely telefonok voltak a legkelendőbbek világszerte?! Mondanám azt, hogy első körben lehet tippelgetni, melyek végeztek a TOP10-ben, azonban vélhetően már szemügyre vettétek a lentebbi diagramokat, amiket azért készítettem, hogy fogyaszthatóbbá tegyem az adatokat, valamint jobban kijöjjön a lényegük.

A sort tehát kezdeném a TOP10 legkedveltebbel, melynek gyártói között: az Apple, a Samsung és a Xiaomi triója képviselteti magát. Érdekes lesz szemügyre venni, hogy milyen aránnyal és milyen mutatókkal sikerült beküzdeniük a Global mércébe magukat.

A 2019-es évben a legtöbbet vásárolt okostelefonok listája.
Forrás: PhoneArena

A Föld legnépszerűbb készüléke ismételten egy Apple telefon lett. Az iPhone XR úgy zsákolta be a dobogó felsőfokát, hogy 2018-ban már az 5. helyet magáénak tudta. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy 2018 szeptemberében debütált, azaz, akkoriban cirka 3 és fél hónap alatt generált fele annyi eladást, mint 2019-ben egész év alatt.) A második helyrlezett az almás brand idei alapmodellje lett, az iPhone 11; míg a dobogó legalsófokára a Samsung egyik terméke, a Galaxy A10 állhatott fel.

Muszáj kihangsúlyozni, hogy a Galaxy A10 egy belépőszintű készülék, amelynek sikeréhez az árképzése is közrejátszhatott, még sincs egy súlyban előbbi kettővel. Kár szépíteni a tényeket. Bármennyire szeretne a Samsung kiszállni a szegmensből, nem teheti, pláne azért, mert máskülönben a kisebb brandeket (Xiaomi, Oppo és társai) hagyná érvényesülni.

Tulajdonképpen a TOP10-be Samsung frontról alsó- és középkategóriás telefonok kerültek be, köztük még: a Galaxy A50, a Galaxy A20 és a Galaxy J2 Core látható. Az igazi kakukktojás a Xiaomi Redmi Note 7, ami elvette a Huaweitől a helyet, ami 2018-ban a P20 Lite-tal képviseltette magát a tabellán.

A teljesség kedvéért mutatnám, hogy 2018-ban miként alakult a harc:

A 2018-es évben a legtöbbet vásárolt okostelefonok listája.
Forrás: PhoneArena

Ami még leszűrhető a fentebbi diagramokból, hogy az Apple részéről az iPhone 8 és az iPhone XR mindkét évben képviseltette magát a legjobb 10 között. Egy másik érdekesség, hogy még tavalyelőtt két csúcsmodellje is feltűnt a Samsungnak, addig tavaly a egyetlen sem. Hogy mi ennek az oka, az jó kérdés! Szerencsém, hogy nem nekem kell megválaszolni.

1 év leforgása alatt azért történtek átpozíciónálások. Ugye azt már említettem, hogy a Huawei egy szem helyét ellopta a Xiaomi. Valószínűleg az amerikaiakkal történt botrány közrejátszott. A Samsung 2019-ben négy termékkel, míg 2018-ban 3-mal képviseltette magát. A plusz egyet az Apple-től lopta el.

Szerintetek a 2020-as évben a Samsungnak sikerül ismét felsőkategóriás készülékkel képviseltetnie magát? – Jöhetnek a jóslatok kommentbe. 2021-ben visszatérünk rá!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.