Három kedvelt okostelefonra indult leárazás

Megérkezett a március első a leárazása a Samsung Experience Store-okba. Tegnapelőtt számoltam be arról, hogy a Galaxy S10e távozása miként befolyásolta a másik két családtag árazását. Ott tett jóslatom beigazolódott, mert a Samsung Magyarország is belátta, hogy úgy tud versenyképes lenni, ha megfelelő áron kínálja a tavalyi csúcskategóriását. Mellette még két középkategóriás modellre helyzi a hangsúlyt.

Kezdeném a sort kettőjükkel. A Galaxy A40-re a reflektorfény duplán rávetül, ugyanis a Galaxy S10e kifutásával a legkisebb még portfólióban lévő okostelefonja lett a dél-koreai vállalatnak, illetve nem szabad elfeledkezni arról, hogy küszöbön az utódjának érkezése, hiszen áprilisra ígérik a Galaxy A41 érkezését. Tehát, aki nem akar fizikailag nagy méretű készüléket, az inkább használja ki a hozzákapcsolódó leárazást. A Galaxy A71 szintén jelen van a listán, amire most érkezett meg az első kedvezmény. Elég gyorsan, nem tartotta sokáig a debüt árát. Bundle promóció helyett inkább egyből alkalmazták az árcsökkentést nála, ami 14 ezer forintot jelentene. Ezzel pedig az egykori Galaxy A70 nyitóára alá pozicionálva magát.

Márciusi okostelefonos összegzőben még szerepeltettem a Galaxy A50 és Galaxy A70 duót, azonban immáron arról kell beszámolnom, hogy elérte az “end of life” státuszát. Nincs kizárva, hogy még egyes helyeken találtok, de gyártás alatt egyik sem már.

Termék:Bevezetési ár:Márciusi ár:Akciós ár:
Galaxy A4089 990 Ft79 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A71159 990 Ft159 990 Ft135 990 Ft

Oké, térjünk a lényegre, az elmúlt évek egyik szerintem leginkább eltalált modelljére, a Galaxy S10-re. Fél éve használom, de nagyon rendben van. Messze a Black Friday időszakában pörgött 199 990 Ft-os árától, de ez érthető, hiszen házon belül lenne konkurenciája a Galaxy S10 Lite-nak. Mondjuk így is az, mert kettőjük között 2 ezer forintnyi az eltérés, ami ilyen magasságban már elengedhető. Ha a Samsung szeretne valamit kipréselni a Lite-tagokból, akkor el kellene gondolkodni az áraik mérséklődésén, mert így ugyanúgy hányattatott sorsúak, mint a Galaxy A80.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10128GB309 990 Ft249 990 Ft229 990 Ft

Zárószó gyanánt a promóció időtartalmára hívnám fel a figyelmet, ami 2020. március 5-től 10-ig tart.

Íme a hirdetménye: