Samsung India fókuszában a #WattaMonster

Ami az európaiaknak az A-széria, az az indiaiaknak az M-széria. Február végén mutatkozott be a Galaxy M31, azonban nem áll meg a sorozat, fél hónap csúsztatással a testvéréről kell beszámolnunk, ugyanis gőzerővel elstartolt a Galaxy M21-nek a kampánya, aminél szintén használják a „Monster”, mint „szörnyeteg” hashtaget, azonban a „Mega” helyett itt a „Watta” előtaggal. Próbálkoztam megfejteni, hogy mit szeretnének ezzel a szóval, de nem igazán találtam rá megfelelő fordítást. Azaz fogtam a Google Translate-et és átállítottam hindi nyelvre, amire a watta-ra „pénzügy” fordítást dobott ki a felület. Ebből arra tudnék következtetni, hogy remek ár/érték arányt képviselhet a termék, de aztán lehet, hogy teljesen vakon tapogatódzom a sötét szobában.

Mindegy! Nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy március 16-án lehull a lepel és élesedik az a számtalan információ, ami már amúgy is fenn az interneten, sőt a kedvcsináló videóiban is elárulják, hogy vélhetően a Monstert azért kapja, mert megint csak egy 6.000mAh kapacitású akkumulátorbajnokkal áll az indiaiak elé a Samsung. Meglátjuk, milyen lesz a fogadtatása, hétfő este találkozunk még vele!

Íme a netre került kreatívjai:

A készülék bemutatójának kreatívja #1

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.