A Samsung támogatja a NOB döntését a Tokiói olimpia elhalasztását illetően

A Samsung az egyik legnagyobb támogatója az olimpiai játékoknak. 1998 óta tart a partnersége a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), ami a folytatásban sem fog megszakadni, ugyanis 2018-ban további 10 évvel meghosszabbította a partnerségi szerződését. Nem véletlen, hogy a kiemelt tagok között emlegetik a dél-koreai óriást.

A Tokyo 2020, azaz a 2020-as tokiói olimpiai játékok eredetileg július 24-én, míg a paralimpiai augusztus 25-től startolt volna. Japán megpróbálkozott a lehetetlennel, ugyanis nézők nélkül, de meggyújtásra került az Olimpiai Láng Görögországban, amit aztán hétnapos útja után (amit Olümpiából tett meg) a házigazdák átvettek Athénban, hogy ezzel a hagyományoknak eleget tegyenek. Igen ám, azonban cirka másfél nappal ezelőtt került bejelentésre azon hír, hogy mégsem kerülhet megrendezésre az ötkarikás játék. Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszerelnök megállapodott, hogy a kialakult járványhelyzetből fakadóan legkésőbb 2021 nyarán kerülhet megrendezésre. (Nyilván az okok között lehet sok mindent felhozni, de az tény, hogy ilyen válságos időben a versenyzők se képesek kihozni magukból a legjobbat, így tényleg nem sok értelme lenne a játékok lebonyolításának – nézők nélkül pedig plána!) – Korábban az első világháború idején 1916-ban maradt el a berlini játékok, aztán a második világháború alatt 1940-ben a helsinki, majd 1944-ben a londoni játékok.

A Samsung természetesen támogatja a NOB döntését és kihangsúlyozza, hogy a biztonság mindennél fontosabb. Természetesen semmiféle sérelem nem éri őket a támogatás frontján, hiszen az összefogáson van a hangsúly.

A helyi Docomo szolgáltató által azonban már kiadásra került a Galaxy S20+ 5G Olympic Games Edition, ugyanis a dél-koreai vállalat igyekszik minden alkalommal piacra dobni egy limitált Olimpiai Játékok kiadású éppen aktuális csúcskészüléket. Ugye Japánban a Snapdragonnal felvértezett modellt kínálják 12/128GB-os variációval. Azt még hozzáfűzném, hogy csak Matte Gold színben lesz elérhető, illetve, hogy a korábbi verziókkal hasonlóan, egyedi felület került rá, ami megihletti a Tokyo 2020-at.

Nekem már csak egyetlen kérdésem lenne: 2021-re lesz-e belőle frissített variáns? Zárásképpen megmutatnám teljes valójában:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.