A Galaxy Tab S6 Lite magyarországi árazásáról és megjelenéséről


A napokban számoltunk be arról, hogy a Samsung bemutatta a legújabb tabletjét, a Galaxy Tab S6 Lite-ot, ami arra hivatott, hogy a Galaxy Tab S5e-t váltsa le és alkotásra bírja a felhasználókat, ugyanis míg az előző szériából kimaradt az S Pen, addig ebbe belekerült. Kijelzőjénél mellőzték a Super AMOLED megoldást, viszont, cserébe egy mérsékeltebb árazású modellel rukkoltak elő, ami naprakész rendszerrel és korrekt felszereltséggel rendelkezik. Természetesen ez sem kerülheti el országunkat, ugyanis a Samsung Magyarország már elkészítette a termék bevezetésének ütemtervét, valamint az árait is leleplezte.

De előbb had ragadjak ki egy interjúszösszenetet az egyik vezetőtől:

„A mindennapi élet egyre zsúfoltabbá válhat, párhuzamosan azzal, ahogy a rugalmas munkavégzés összefonódik magánélettel. A felhasználóknak egy sokoldalú eszközre van szüksége, amely zökkenőmentesen illeszkedik ehhez az életstílushoz. (…) Az új S Pennel érkező Galaxy Tab S6 Lite a legújabb technológiákkal segíti az élet rendszerezését, több feladat párhuzamos elvégzését és a különféle ötletek feljegyzését is, így biztosítja, hogy minél több idő maradjon a felhasználók számára fontos dolgokra.”

mondta Woncheol Chai, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának alelnöke és termékstratégiai csapatának vezetője.
A Samsung Magyarország oldalán már elkészítették a hozzátartozó aloldalt.
Kreálta: Galaxy Világa

A Samsung Galaxy Tab S6 Lite-ra lesz előrendelési időszak, ami tablet fronton eléggé furán hangzik – talán még a korábbi szériáknál sosem volt, legalábbis nincs róla tudomásom, de ha mégis, akkor majd kijavítatok. Azok a leendő tulajdonosai, akik 2020. május 1. és 14. között leadják igényüket, azaz pre-order formában előre kifizetik a termék árát, egy Book Cover tokot kapnak mellé ajándékba. (Oxford Szürke vagy Angóra Kék színűt.) Nagyjából 14-18 ezer forintos kiegészítőről van szó, melynek összegét költhetjük másra, mondjuk memóriakártyára.

Az áráról se feledkezzünk el:

  • Samsung Galaxy Tab S6 Lite Wi-Fi (SM-P610): 144 990 Ft
  • Samsung Galaxy Tab S6 Lite LTE (SM-P615): 169 990 Ft
A Galaxy Tab S6 Lite Book Coverben
Fotó: Samsung

Hivatalos forgalmazásban Magyarországon: 2020. május 15-től lesz kapható. Csak két színben érkezik: Oxford Szürkében és Angóra Kékben – tehát a Chiffon Pink elkerül minket!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.