Nemsokára befuthat a Galaxy Z Flip 5G

A Samsung remekül zárta a 2019-es évet az 5G piacon. Nem véletlen, hogy 2020-ban odafigyel a piaci első helyére. Már az év első hónapjában hozott az ötödik generációs hálózattal kompatibilis terméket, ami a Galaxy Tab S6 5G volt. A sort a Galaxy S20-szériával, valamint a Galaxy A51 5G-vel és a Galaxy A71 5G-vel folytatta. Természetesen nem áll meg, máskülönben a versenytársak utolérik. Nemrég egy újabb modell érkezésére figyelt fel a világsajtó, ugyanis tervezik a Galaxy Z Flip 5G-s variánsának piacra dobását. Igaz egyelőre még csak pletyka szinten emlegethető a projekt, azonban szinte biztosra vehető a közeljövős érkezése.

A Galaxy Z Flip kihelyezése az egyik rendezvényen.
Fotó: Samsung

A SamMobile oldala hozta le elsők között, hogy a Galaxy Z Flip 5G ugyanakkora belsőtárhellyel rendelkezik, mint az LTE változat. Ez számban kifejezve 256GB-ot takar. Információjuk szerint nincs fejlesztés alatt se 512GB-os, se 128GB-os variáns belőle. Állításuk szerint a dél-koreai vállalat arra törekszik, hogy megvizsgálja az árazását, hiszen nagyjából ugyanannyiba, 1.400 dollár körüli összegbe fog kerülni, mint a 4G-s modell.

Természetesen a nagyobb tárolókapacitás sokkal jobban hangzana, hiszen a Galaxy Z Flip nem bővíthető microSD kártyával, így csak annyink van, amennyivel a Samsung felszerelte. Nyilván a 256GB-os méret se kicsi, de kétségtelenül igényli azt, hogy az ember lementse a tartalmait külső tárolóra vagy felhőbe küldje, hogyha rendszeresen használja a Fényképező funkciót.

Az se titok már, hogy a Galaxy Z Flip 5G nemzetközi modellkódja az SM-F707B, míg a dél-koreai SM-F707N lett. Csak a tisztánlátásképp említeném meg, hogy az SM-xxxB modellkóddal ellátott variánsok az európai és az ausztráliai piacra szoktak beérkezni. Noha információ egyelőre nem látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Észak-Amerikába érkezhet-e a készülék, egyáltalán nincs kizárva, hiszen tavaly a Galaxy Note10+ 5G a legnépszerűbb okostelefonja a régiónak.

Magyarországot valószínűleg elkerüli a termék, hiszen alapvetően nem olyan raktárkészlettel dolgoznak nála, mint mondjuk a Galaxy S20-nál. Ha mégis megdőlne az elméletem, akkor is maximum a szolgáltatóknál tűnhetne fel, mint a Galaxy Note10+ 5G a Vodafone-nál.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.