Hónap: 2020 május

Az európai piacot se kerüli el a Galaxy Book-család premierje

Magyarországon már jó pár éve nincs a Samsungnak laptopja, de ez nem azt jelenti, hogy más országokban, régiókban hasonló lenne a felállás. A Samsung Németország a napokban tette hivatalossá, hogy érkezik hozzájuk a tavaly év végén, a Samsung fejlesztői konferenciáján bemutatott Galaxy Book-család, azon belül: a Galaxy Book S, a Galaxy Book Ion és a Galaxy Book Flex. A jelenlegi tervezetük szerint: utóbbi kettő 2020. június 5-től kerülhet forgalmazásba; míg előbbinek egyelőre nem tűzték ki a startját, ellenben elárulták, hogy milyen árra számíthatnak azok, akik már régóta várják a megérkezését.

A Galaxy Book-család kreatívja a közleményben.
Forrás: Samsung Deatschland

A Galaxy Book S-ről még nem esett az oldalon, holott már 2020 első negyedévében elstartolt a hivatalos forgalmazása az Egyesült Államokban. A termék roppant mód könnyű, hiszen mindössze 960g az össztömege; illetve a vékonyságát se érheti rossz szó, ugyanis 11.8mm-es vastagsággal büszkélkedik. A Samsung mérnökei négy AKG hangszóróval látták el, valamint két USB 3.1 C-típusú porttal. A 42Wh akkumulátora akár 25 órás működésre képes egyetlen feltöltéssel. Míg az amerikaiaknál Snapdragon lapkával került felvértezésre, addig az európai modellek az Intel-féle Lakefield-alapúval érkeznek, melyekbe 8GB LPDDR4x-es memória, illetve 256GB-os eUFS tároló épült. A németeknél két színben: szürkében és aranyban lesz vásárolható, 1.129 eurós nyitóáron – ami átszámolva 390-400 ezer körüli forintot takarna.

A Galaxy Book Ion szintén könnyű mivoltával hívta fel magára a figyelmet. Az alapmodell 1kg alatti súllyal bír, azonban, ha a 15 inches mellett tenné le valaki a voksát, illetve kérné a plusz nVIDIA MX250-es videókártyát bele, akkor is csak 1.26kg-ra növekedne – ami továbbra sem vészes, ha engem kérdeztek. Egyetlen színvariációt, az Aura Silvert ajánlottak fel anno a tervezői, és ezen mostanra sem változtattak.

A Galaxy Book Flex már sokkal komolyabb laptop, hiszen akár 16GB-nyi RAM-mal is meg lehet támogatni, illetve 512GB-nyi belső tárhellyel, azonban ilyenkor már jelentősen zsebbe kell nyúlni. Azok, akik az i7-es processzorral vásárolnák, nem kevesebbet, mint 2.099 eurót kell, azaz közel 727 ezer forintot kell „kicsengetniük”. Cserében azonban a dél-koreai vállalat egyik legerősebb szörnyetegét kapják, amelyben az S Pen képesség sem hiányzik. (A jellemzői kapcsán olvassátok el a korábbi cikkünket.)

Mint említettem, a termék a Samsung Magyarország részéről nem várható; így, aki bármelyikkel kacérkodna, annak mutatnám a hivatkozásokat a Samsung Németország oldalára:

  • Galaxy Book S – Intel processzoros változat: [KLIKK]
  • Galaxy Book Ion – [KLIKK]
  • Galaxy Book Flex – [KLIKK]

A ‘tovább mögött’ megtekinthető táblázat formájában az árszabás.

“Az európai piacot se kerüli el a Galaxy Book-család premierje” Tovább olvasása

A legmenőbb okostok, amit a Galaxy S20/S20+ 5G duóhoz vásárolhatsz!

Nosztalgiára invitálnék mindenkit, ha már hosszú hétvégét tapossuk, illetve ebből adódóan lazábbra vesszük a hangvételt az oldalon. Remélem sokan emlékeznek arra, hogy annak idején a Samsung Magyarország nagyot vállalat azzal, amikor a szimpla Galaxy S6-szériás tartozékok mellett behozott pár olyat, amikhez hasonló nem igazán akadt a piacon. Ezek voltak a Marvel-es tokok, köztük pl.: Amerika Kapitányt vagy éppen Hulk-ot vélhettük felfedezni. Olcsónak semmiképp se nevezném az Avengers Edition-ös kiszerelést, talán azért fordulhat elő, hogy a mai napig lehet egyes webáruházakban ilyen öregárukra akadni.

Azóta mondjuk kevésbé erőltették ezt a fajta vonalat – holott a Galaxy S10-ek se maradtak ki belőle. Azaz különféle harmadik felek általi tokokat hoztak be, legfőképpen a Galaxy S9-családnál, azonban ezek se nyűgözték le a vásárlókat. Érthető, hiszen némelyik eléggé gagyi minőségű volt (árához mérve!), hát még a külleme… Azt mondatta, hogy a magyar piac nincs ilyesmire felkészülve – értsd: eléggé Japán centrikus lett.

Most azonban a következő tokot is az országukhoz kapcsolnám, ugyanis a Galaxy S20 és Galaxy S20+ 5G duóhoz kiadták az úgy nevezett: Disney’s Mickey Mouse Blocks Smart Cover-t, ami a Galaxy Friends vonalát erősíti. De mi az a Galaxy Friends? – A Samsung által jóváhagyott kiegészítők, amik bekerülhetnek a portfólióba úgy, hogy közben plusz funkciókat szolgáltatnak a felhasználóknak. Mielőtt folytatnám, amondó vagyok: vessünk egy kószapillantást a termékre, ha már tavaly év vége fele idehaza is tombolt a Mickey egér őrület a Sparban vagy éppen a Pepcoban.

Első pillantásra egy masszív ütésálló tok köszön vissza a fotók láttán. Ilyesmiről volna szó, annyi kivétellel, hogy egyfajta 3D-s hatást érnek el azáltal, hogy nem sík a tok hátoldala, hanem, mint ha blokkokból tevődne össze. Lentebb lesz rá egy remek fotó, ami szemlélteti a turpisságát, de előbb valami másról kell szót ejtenem.

A Galaxy Friends szópárost említettem, ami annyit jelentene, hogy amikor ráhelyezzük az okostelefont készülékre, az egyből felajánlja, hogy a készülékünk felülete átveszi a tok stílusát, mellyel az egység még inkább adott lesz. Lényegében letölthetjük a hozzákreált témát, jelen esetben: egy Mickey egerest, ami még azok számára is szimpatikus lehet, akik nem nyitottak az ilyesmire, ugyanis a készítői sötétebb színvilágot preferáltak a felületnél, ami kevésbe meríti az akkumulátort, és még sem kell az egyhangú fekete hátteret választanunk, hogy kibírjuk a napvégéig vele. Persze lesznek világos részek, de remekül osztják el az arányát.

Mutatnék néhány fotót róla, amiből az is kiderül, hogy a zárolt kezdőképernyőn miként mutatkozik a gyorsindító szegmens:

Az okostok tényleg eléggé strapabíró. A sarkainál megerősítették, illetve úgy alakították ki a burkolatot, hogy az az ütés erejét háromirányba vezesse el, ezáltal is csorbítva a készülékre kiterjedő irányuló ütésbehatást.

Ha felkeltettem volna valaki érdeklődését, akkor el kell szomorítanom, ugyanis Magyarországon egyelőre nem kapható. Sőt eléggé kevés helyen van forgalomban. Az egyik ilyen Japán, azon belül is a Harajukuban található. Mindenképpen javaslom az internetről való rendelés opcióját, amihez adnék némi támpontot, ugyanis a kiegészítőt a GP-FGG980HIGBJ SKU-kódon találjátok, bár ez kimondottan a Galaxy S20 5G-hez tartozó, azonban van a Plus-os verzióhoz.

Mindezt 4.999 japán jenért árulják, ami átszámítva olyan 15 ezer forintnak feleltethető meg.

Lesz olyan, aki egyre benevez?

Az arany színű Galaxy Z Flip egyik reklámvideója

Az nem újdonság, hogy a Galaxy Z Flip kapható számos országban, azonban az már annál inkább, hogy vannak olyanok, ahol a ‘Mirror Gold’ is a portfólió részét képezi. Alapesetben csak a ‘Mirror Black’ és ‘Mirror Purple’ duója került bevezetésre a legtöbb helyre – és még mi se értjük, hogy miért kellett limitálni mindezt, hiszen az arany színben néz ki a legkülönlegesebben a Samsung legkisebb összehajtható készüléke. Nem olyan régen került bele az indiaiak színkínálatába, így kreáltak hozzá egy jópofa promóciós videót, amit a napzárásaképpen hoznék el.

Mi az a Galaxy Premium Szolgáltatás?

Kevesen tudják, azonban létezik a Samsung berkein belül egy úgy nevezett: Galaxy Premier szolgáltatás, ami csak a dél-koreai vállalat eddig megjelent két összehajtható készüléke, a Galaxy Fold és a Galaxy Z Flip mellé jár, hogy a lehető legjobb élményben legyen részük a felhasználóinak. Különlegessége abban lapulna, hogy a Samsung Ügyfélszolgálata a hét mindennapján, a nap 24 órájában várja a 06-80-SAMSUNG betükre (7267864) kiadott telefonszámon az észrevételeket, hiba bejelentéseket és lényegében mindent. (Bár azt hozzátenném, hogy ha rajtam múlott volna, akkor külön egy dedikált gombot hoztam volna létre számukra, hogy a kapcsolási idő lényegesebb gyorsabb legyen.)

Az Infinity Flex Display bejelentésének pillanata. Forrás: Slash Gear

Ezen kívül ott lapul az 1 éves extra kijelzővédelem, amit grátiszban kapnak a vásárlói. Ez annyit jelentene, hogy a szokásos jótálláson felül egyszeri kedvezményes kijelző cserét biztosítanak a vásárlástól számított 1 éven belül. A Samsung persze kihangsúlyozza, hogy a cseppet sem hétköznapi telefonok különleges törődést igényelnek, ettől függetlenül a baj bármikor bekövetkezhet.

Ha a terméket nem hivatolos forgalmazótól vásárolnád, akkor eléggé zsebbe kellene nyúlni a kijelzőjének cseréjénél. Csak, hogy meglegyen fejben mindenkinél, mutatnám mennyi az annyi:

  • a Galaxy Z Flip kijelző cseréje: ~242 ezer forint,
  • a Galaxy Fold külső kijelzőjének csere költsége: ~64 ezer forint,
  • míg a Galaxy Fold belső kijelzőjének a cseréje: ~250 ezer forint.

Ezzel szemben, ha rendelkezel az 1 éves extra kijelzővédelmi szolgáltatással, akkor jelentősen lefaraghatod a törött kijelzőnek a javítási árát:

Modell:Ajánlott maximum javítási költség:
Galaxy Z Flip46 990 Ft
Galaxy Fold63 500 Ft
Az ajánlott maximum bruttó javítási költségekei az összehajtható készülékeknek.
Forrás: Samsung Magyarország

A kedvezményes költségű kijelző csere felhasználhatósága azonban kritériumokhoz van kötve, amik az alábbiak:

  1. kizárólag olyan törés, repedés vagy fizikai sérülés esetén vehető igénybe, amely funkcionális hibát okoz;
  2. kizárólag olyan töréssel, repedéssel vagy fizikai sérüléssel rendelkezik, amely funkcionális hibát okoz a termék rendeltetésszerű használatában vagy akadályozza annak biztonságos használatát;
  3. nem vehető igénybe esztétikai hibák (pl.: karcok), illetve folyadék okozta sérülések, valamint hibák javítására;

A kijelzőnek a cseréjét amúgy nem lehet mindegyik szervízben elvégeztetni. A termékeket le lehet adni, azonban a szervízelés Magyarországon – tudomásunk szerint! – csak három helyen végzik:

  1. az Oktogon Szervíz Kft.-nél (1066 Budapest, Teréz körút 24),
  2. a TMX Mobile Solution Kft.-nél (2040 Budaörs, Kinizsi utca 2/B),
  3. és a Mobile Connect Kft.-nél (9700 Szombathely, Thököly Imre utca 32.).

Egyetlen dologról kell még megemlékeznem, ami kimondottan a Galaxy Z Flip vásárlóihoz szó. Nem olyan régen született egy döntés, melynek értelmében a Samsung Magyarország Zrt. által forgalomba hozott készülékeknél – 2 éves jótállási idejűk alatt – egyszer ingyenesen cserélnek kijelzővédő fóliát. Nyilván a folyamat több napos átfutási idővel jár, viszont ez is grátisz szolgáltatás, amiről valamiért nagyon hallgatnak mindenfele.

Utószó: a cikk tájékoztató jellegű, az idő múlásával a fentebb írtak változhatnak. Most mindössze egy afféle helyzetjelentést hoztam el.

A 2020-as Samsung tévéibe beépülésre kerül a Samsung Health alkalmazás

Tegnap a Samsung részéről érkezett egy bejelentés, melyben büszkén adták hírül, hogy a Samsung Health alkalmazása immáron nem csak okostelefonok és tableteken érhető el, hanem a 2020-ban piacra dobott okostévéik szoftverében is. A cél, hogy az otthoni edzést megkönnyítsék és vásárlói körüket fitten tartsák – még ebben a különleges időszakban is, amikor a járvány helyzet megakadályozza az embereket a szabadabb testmozgásban.

„A Samsung Health célja az, hogy egészségesebb életre motiválja a felhasználóit. (…) Tudtuk, hogy ehhez egy felhasználói-központú és magával ragadó platformot kell kifejlesztenünk, amely különféle otthoni fitnesz- és wellness lehetőségeket kínál.”

mondta Won-Jin Lee, a Samsung Electronics szolgáltatási üzletágának alelnöke.
Mostantól az okostévéd lehet a fitnesz trénered.
Fotó: Samsung

A Samsung ingyenes hozzáférést biztosít a Samsung Health-hez, ahol közel 5 ezer órányi tartalmat találnak, illetve több mint 250 oktatóvideót, melyeket rangos fitnesz- és wellness márkák részéről kerültek feltöltésre, nevén nevezve, mondjuk: a Calm-tól, a Fitplan-től, a Jillian Michaels Fitness-től, az Echelon-tól, az obé-tól vagy éppen a barre3-től.

A felhasználóknak lehetőségük van átfogó edzésprogramokat létrehozni otthoni környezetben, amelyek alkalmazkodnak a magánéletükhöz; révén, hogy mi határozzuk meg, mikor szeretnénk neki kezdeni.. A tartalmak között számos tréninget találhatnak, legyen az mondjuk: egy relaxációra fókuszáló joga, egy erősítő edzés, különféle táncok, vagy csak nyújtások egy húzós home office levezetéseként. A cél, hogy megteremtsük a rutint, amiben a bekapcsolt okostévé a partnere lesz, hiszen emlékeztetőket küld az adott időszakra betervezett mozgás igényről, hogy biztosan ne menjen ki a fejből.

Természetesen, itt is lesz lehetőség kihívások létrehozására, hogy barátainkat vagy éppen családtagjainkat mozgásra ösztönözzük verseny formájában.

Zárószóként, csak annyit tennék hozzá, hogy egy hiánypótlás pipálható, hiszen, okostévén keresztül sokkal könnyebb nyomon követni az S Health-be felkerült tréning videókat, mint az okostelefon vagy a tablet kijelzőjén. Jó, a Smart View opcióval lehetett tükrözni a kijelzőt, de az mégsem az igazi.

Családi ajándékcsomagért lehet harcba szállni

Tegnap zárult le a Samsung Members felületén meghirdetett gamer felhasználókat érintő nyereményjáték, azonban ezzel egyidejűleg egy újabb startolt el, ha már nyakunkon van a Gyermeknap. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az Anyák napját, míg az utolsóján a gyerkőcökhöz kapcsolódó egyetemes gyereknapot, amikor megemlékezünk a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. (Forrás: Wikipedia)

Természetesen a Samsung Magyarország se szeretne elmenni szó nélkül az ünnep mellett, ezért nyereményjátékot hirdetett. Nem is akármilyent, ugyanis termékek helyett ajándékcsomagokért lehet versenyezni – ha pedig a szerencsések között leszel, akkor kapod a megkeresést e-mail formájában, mint ahogy az történt korábban. (Ezért fel is hívnám a figyelmet, hogy mindenképpen valós adatokat adjatok meg, máskülönben hiába nyertek, ha nem érnek el a nyeremény átadását illetően.)

A Samsung Members applikációban található nyereményjáték folyamatábrája.
Kreálta: Galaxy Világa

A választható nyereménycsomagok:

  • „A” opció:
    1 db ezüst színű Samsung Galaxy Watch Active 2 okosóra
    1 db sárga Rockrider ST500 gyermek MTB kerékpár
    1 db neon téglavörös BTWIN városi single speed ELOOPS 500 felnőtt kerékpár
  • „B” opció:
    1 db ezüst színű Samsung Galaxy Watch Active 2 okosóra
    2 db petróleumkék Oxelo 9 EF V2 városi roller
  • „C” opció:
    1 db Oxford szürke 10.4 inches Samsung Galaxy Tab S6 Lite tablet
    1 db társasjáték csomag (tartalma: A Mars Terraformálása, Fesztáv, Rókanyomon, Fánkfaló fenevadak, Cat Lady, Pandemix – Legacy társasjáték)

A nyereményjáték időtartama: 2020. május 27. 10:00 – 2020. június 7. 9:59. A nyertesek kiértesítése: 2020. június 8. éjfélig történik meg.

Sok sikert mindenkinek!

Íme a hirdetménye:

A második oldalon megtekinthető a komplett felülete a nyereményjátéknak.