A Samsung szinte minden évben együttműködik több elismert céggel, amik a felhasználók kedvencei közé tartoznak. Ezek azért fontosak, mert ilyenkor utóbbiak mindig valamiféle kedvezményben, ajándékban részesülnek azáltal, hogyha a dél-koreai tech gigász mellett teszik le a voksukat. Mindenki profitál a partnerségből, ennek a normális körforgásnak kellene mindenfelé jelen lennie. Első becsatlakozásom a Dropbox-nál volt annak idején, amikor 1 évre 50GB-nyi felhőtárhelyet kaptam, aztán nemsokkal később jött a váltás a Microsoft-féle OneDrive-val, ahol már 100GB-ra update-elődött fel az ajánlat. Nos, azóta pedig az Ablakos operációs rendszer vállalatának előfizetőjeként tengetem az életem, mert a szolgáltatásokkal elégedett vagyok.
Tavaly ősz végén került ki a cikk, melyben felhívtuk a figyelmet a bizonyos idejű Youtube Premium ajándékra, ami a(z új) Samsung készülékek velejárója. Igaz, nem mindegy, hogy milyen termékre próbáljuk érvényesíteni, mert változhat a kapott ingyenes időszak 2 vagy 4 hónapra, de a semminél mindenképpen jobb.
Ugye 2020. február 29-ével lejárt az előző évi beváltási időszak, és teljesen jogosan merülhetett fel a keresztkérdés, hogy akkor a március 1-jétől vásárolt termékeknél mi a harci helyzet?! – Jó hírrel szolgálhatok, hiszen a megállapodás folyik tovább. Nyilván a Samsung már előbb kapcsolt, de a közlemény csak most érkezett belőle, melyben olvasható a lényeg egy mondatban:
„A 2020. február 14-én, vagy később vásárolt csúcskészülékekhez 4 hónap, míg bizonyos Samsung okoseszközökhöz 2 hónap ingyenes YouTube Premium szolgáltatás jár, ha a felhasználók 2021. március 5-ig aktiválják az ajánlatot*.”
olvasható a Samsung Magyarország közleményében.

Forrás: Samsung | Képernyőfotó: Galaxy világa
Azt azonban mindenképp ki kell hangsúlyozni, hogy azon Samsung Galaxy tulajdonosok veheti igénybe, akiknek korább nem volt Youtube Premium, Youtube Music Premium és Google Music szolgáltatása. Súgok, ha másik e-mail címről regisztrálsz, akkor tulajdonképpen nem volt! A 4 hónapos próbaidőszakot a felsőkategóriás modellek felhasználói élvezhetik, de csakhogy tisztán lássátok, íme a teljes lista:
- Galaxy S20
- Galaxy S20+ 4G és Galaxy S20+ 5G
- Galaxy S20 Ultra 5G
- Galaxy Z Flip
- Galaxy Fold
Ha pedig nemrég vettél készüléket, viszont nincs a fentiek között, akkor a 2 hónapos próbaidőszakra vagy jogosult. Bizonylatot nem kell bemutatnod! Nyilván az aktiváláshoz szükséges egy bankkártyaszám, amiről az időszak lejárata után levonják az éppen aktuális havidíjat, viszont ha ezt nem szeretnéd, akkor idő előtt lemondhatod, és akkor csak a lejárási ideig élvezheted az előnyeit a szolgáltatásnak.
Cserébe kapod a reklámmentes lejátszási lehetőséget, letöltheted a kedvenc videóid és zenéid, illetve ha csak zenehallgatásra használod a videómegosztót, akkor a Youtube Music-kal egy remek MP3-lejátszóra lelsz rá.