Bónusz verdákat kapnak a Forza Street játékban a Samsung felhasználók

A Need for Speed: No Limits és az Asphalt 9 kihívót kap a Microsoft részéről, ugyanis 2020. május 5-én, azaz ma startolt el a Forza Street névre hallgató spinoff játéka a Forza-családnak. Noha az előregisztrációja még tart mind a Play áruházban, mind a Galaxy Store-ban, ettől még lehet számolni a nap folyamán a rajtjával. Érdekesség, hogy a Microsoft áruházában már korábban debütált, és elvileg ugyanazzal az irányítással és hasonló megmérettetéssel lehet számolni. Kétségtelen, hogy az autóversenyes játékok körében eléggé húzócím lehet, mégis csak a Forza Horizon 4 olyan grafikát szállít xBox One X-en, hogy öröm nézni.

A Galaxy Tab S6 Lite-on a Forza Street kreatívja.
Fotó: Samsung

Azok, akik előregisztráltak, illetve akik az első 30 napban letöltik a játékot és játszanak, azzal egy bónusz verdára lesznek jogosultak. Tulajdonképpen ezzel kedveskednek a játékfejlesztők, hogy már a startkor a legnagyobb letöltésszámot generálják. Ez a verda nem más lesz, mint egy 2017-es Ford GT, amit csak ilyen módon lehet megszerezni.

Ha visszaemlékeztek a Galaxy Tab S6 Lite bemutatkozó cikkére, akkor derenghet, a becsatolt fotó, ugyanis ismételten érkezett egy olyan játék, ami exkluzív tartalmakkal kecsegtet a Samsung felhasználóinak. Esetünkben arról volna szó, hogy a Galaxy Store-ból töltöd le és indítod el, akkor jogosult leszel egy másik verdára, egy Ford Mustang GT-ra, és ha még Galaxy S20 tulajdonos vagy, akkor mellé csapódik a Chevrolet Corvette C6 is.

Tehát ugyanaz a helyzet, mint a Fortnite-nál vagy a HearthStone-nál, hiszen Samsung készülékkel extra tartalmakra leszel jogosult. Ha valaki megszerezte már a fentebb említett három verda bármelyikét, akkor bátran írja kommentekbe; ha pedig tud, akkor csatoljon hozzá fotót, mert kíváncsiak lennénk rá.

A Forza Street megszerezhető verdái a Samsung felhasználóknál.

Utószó, kár hogy a Chevrolet-re a Galaxy Tab S6 Lite tulajdonosok nem jogosultak, pedig a fentebbi kreatív úgy adná magát!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.