Most mizus a húszasok árával?!

A COVID-19 megtréfálta a gazdaságot 2020/Q2-re, ugyanis eléggé elszabadultak az árak. Érkezett egy fincsi drágulás, hiszen a munkahelyek leállásával felértékelődött az alapanyagok költsége és ez láncreakciót indított el, ami a végterméket ugyanúgy érintette. Nem akarom ismételni önmagam, hiszen áprilisban már sokkoltam a közönséget azzal, hogy a Galaxy S20 Ultra pár napig 500 ezer forint fölé emlekedett, aztán érkezett a kompenzálás. Május első napjaiban sem volt másképp, hiszen a promóciók és árengedmények általában hónap végéig tartanak, majd a következő elején történik a matekozás és a mérlegelés, mennyit bír el a büdzsé, megengedhetik-e azt, hogy lejjebb menjen az ár vagy tartani kell – hiszen a versenytársakra ugyanúgy kihatással van a vírusjárvány!

Nos, mint azt a május elején publikált illusztrációs fotónál megmutattam, a Galaxy S20-ak ára ismételten felfelé mozdult el, mint áprilisban pár napig. Ergo, most, aki kivárt, az döntött remekül, ugyanis kb. múlt hét péntek tájt visszaállt a lelkibéke az árszabásában. Ez annyit jelentene, hogy pre-order féle szent és sérthetetlen lett ismételten egész hónapra – sőt most még ajándékba dukál mellé Galaxy Buds, Galaxy Buds+ vagy Galaxy Watch Active, attól függően, hogy melyik termék mellett teszed le a voksod.

Ha ez nem lenne elég, akkor még ott az expressz házhozszállítás, amit ilyen költség mellett már nem terhel díjszabás! Mindezt pedig intézheted akár online, bármelyik Samsung Experience Store-lánc weboldalán.

Képernyőfotó a sestore.hu oldaláról.
Fotó: Galaxy Világa | Forrás: sestore.hu
Termék:Belső tárhely:Májusi ár:
Galaxy S20128GB324 990 Ft
Galaxy S20+128GB359 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.