Májust szép forgalomélénkítő promóciókkal kezdte a Samsung. Terjedelem szempontjából hosszabbakkal fognak operálni, hiszen a gazdaság még mindig érzi a COVID-19 járvány által kialakult helyzetet, az emberek pedig óvatosabban költekeznek; révén, hogy némiképp bizonytalanságban élnek. Ezzel nincs is semmi probléma, most mindennél fontosabb az átgondoltabb vásárlás, a dél-koreai vállalat pedig partner ebben, ugyanis nem csak az árak csökkentésével próbálja meg az érdeklődőket ösztönözni, hanem a különféle bundle ajánlatokkal – gondoljunk csak az éppen futó Galaxy S20-család mellé dukáló okoskiegészítőkre.
Mint említettem, hosszabb promóciós idővel várják a Samsung Experience Store-ok a vásárlókat. 2020. május 7-től a hónap végig tartó tablet akció vette kezdetét múlt csütörtökön, amiről előbb kellett volna megemlékeznünk, de hát időben van mindenki.
Jelenesetben, az össze tablet akciós áron van. Tehát a Galaxy Tab A 8.02019-re szintén vonatkozik az áresés, attól függetlenül, hogy a legolcsóbb, mondhatni belépőszintű készülék nem vesz részt a bundle ajánlásba. Ugyanúgy kapja a 10-12% körüli leütést, viszont ha kicsit drágább mellett tennétek le a voksotok, akkor a Samsung megajándékoz 500GB (MU-PA500) vagy 1TB (MU-PA1T0) méretű hordozható T5-ös szériás SSD-vel. Nyilván a drágább, Galaxy Tab S-szériák esetében dukál mellé a duplaméretű – bár a Galaxy Tab S5e éppen a kivételek listáját képezi.
Miként néz ki a promóció, azt a megszokott táblázatos összefoglaló formájában mutatnám, így mégis csak tisztább az egész:
Az alsó- és középkategóriában az árazás:
Termék: | Modelkód: | 2020/Q2-es ár: | Akciós ár: | Ajándék: |
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFI | SM-T290 | 61 490 Ft | 54 090 Ft | – |
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTE | SM-T295 | 72 990 Ft | 64 190 Ft | – |
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFI | SM-T510 | 86 990 Ft | 76 490 Ft | MU-PA500 |
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTE | SM-T515 | 109 990 Ft | 96 790 Ft | MU-PA500 |
A felsőkategóriában az árazás:
Termék: | Modelkód: | 2020/Q2-es ár: | Májusi ár: | Ajándék: |
Galaxy Tab S4 WIFI | SM-T830 | 238 990 Ft | 210 290 Ft | MU-PA1T0 |
Galaxy Tab S4 LTE | SM-T835 | 259 990 Ft | 228 790 Ft | MU-PA1T0 |
Galaxy Tab S5e WIFI | SM-T720 | 173 990 Ft | 153 090 Ft | MU-PA500 |
Galaxy Tab S5e LTE | SM-T725 | 194 990 Ft | 171 590 Ft | MU-PA500 |
Galaxy Tab S6 WIFI | SM-T860 | 259 990 Ft | 228 790 Ft | MU-PA1T0 |
Galaxy Tab S6 LTE | SM-T865 | 289 990 Ft | 255 190 Ft | MU-PA1T0 |
Íme a hirdetmény:
