Vásárolj Galaxy S20-szériát, és költsd a készülék árának 15%-át másra!

Köztudott tény, hogy a Galaxy S20 széria nem fogy úgy, mint a korábbi generációi. Pont tegnap, a Nyugat-Európára fókuszáló 2020/Q1-es elemzésnél tértem ki arra, hogy a Galaxy S4 óta nem sikerül olyan mértékű eladási adatokat generálniuk, amikre mellszélességében büszke lehetne a dél-koreai vállalat. Annak érdekében, hogy némiképp fellendítse a termék eladását, különféle bundle kedvezményeket készít, hiszen a termék ára egy bizonyos ideig nem csökkenhet a megjelenési ára alá. Ez általában min. 3 hónap, de régebben akár félévnek is el kellett telnie. A Samsung a május elején az egyes Galaxy S20-variánsok mellé hordható kiegészítőket társított. Ergo megszabta, hogy ha ezt a terméket veszed, mi jár mellé. Talán nem a legjobb stratégia volt, kivéve, ha nem az volt a cél, hogy a vásárlóközönségét a Galaxy S20+-ra beszéltesse rá, amihez a Galaxy Buds+ járt.

Most egy kicsit átgondoltabb promóció veszi kezdetét, mert ha belegondoltok, akkor a Galaxy S20 Ultra mellé a Galaxy Watch Active okosóra nem éppen egy korrekt ajánlás volt – legalábbis a Galaxy Buds+-nak jobban örültem volna. Mától viszont startol a „helyesbítő” megoldás, melyben a készülék végárának 15%-át kapják vissza a vásárlók, hogy azt a következő vásárlásnál beszámíthassák: telefonba, tabletbe és wearable termékbe. Hogy mennyi az annyi, azt a szokásos táblázatban feltűntettem, direkt nem kerekítettem!

FONTOS: a 15%-ot a következő vásárlásra használhatod fel, tehát egyből a Galaxy S20-készülékedre nem lehet, azt teljes áron kell megvásárolnod!

A promóció: 2020. május 15. és 31. között tart, valamint a készlet erejéig – bár nem hinném azt, hogy lesznek olyan vásárlók, akik lemaradnak a kedvezményről.

Termék:Belső tárhely:Májusi ár:Levásárolható összeg:
Galaxy S20128GB324 990 Ft48 748,5 Ft
Galaxy S20+128GB359 990 Ft53 998,5 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 Ft72 748,5 Ft

Íme a hirdetménye:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.