Ezekre a Samsung készülékekre futhat be a One UI 3.0 felület, illetve Android 11 operációs rendszer


(Már az első szavaknál szeretném letisztázni, hogy a címben olvasható mondat feltételes módban szerepel, de majd ki is fejtem. A lentebb található készüléklista nem a Samsung által került kiadásra, így egyelőre nincs hivatalos formációja. Amint lesz, azt közzétesszük. Szóval…)

Az Android 10-es operációs rendszer jövő év közepéig biztosan köztünk lesz. Hogy mennyi idő múlva futhat be a 11-es, az attól függ, hogy éppen milyen készüléknek a bírtokában vagy?! Ha a 2020-as évi felsőkategóriással rendelkezel, akkor sanszos, hogy az elsők között érkezik a frissítési értesítés, ha viszont csak tavalyi (2019-es) középkategóriással, akkor májusig biztosan kell várnod. A Samsung megjelenéstől számítva: 2 évig támogatja a termékeit főszoftverrel, valamint további 2 évig biztonsági frissítéssel – bár előfordulhat, hogyha olyan a biztonsági rés, akkor kiad ezután is.

A jelenlegi felállás szerint a Galaxy Note20-családdal érkezhet meg a One UI 2.5-ös felülete. Egyelőre még nem sok mindent lehet róla tudni, csak annyit, hogy szabadabb felhasználás irányvonalát tűzték ki célul nála, azaz a Launchereknek adnak teret. Valószínűleg hajtanak a még letisztultabb összképre, illetve az üzemidő javítására, a sötét mód új szintre emelésére. Mindez szeptember tájt érkezhet, amit októberbe/novemberben akár a tavaszi flagshipek megkaphatnak.

Az Android 11 és One UI 3.0 Samsung házán belüli debütje 2020 decemberében, de inkább 2021 januárjában történhet meg, ugyanis a koronavírus miatt a bétateszt időszaka is csúszik a referencia telefonoknál. Szóval türelem! Ez még csak tájékoztató jellegű elemzőcikk.

Az viszont biztos, hogy a fenti Samsung tényt alapul véve (2+2 év) a 2020-ban kiadásra kerülő okostelefonok és tabletek mindegyikére befut a One UI 3.0-ás felület, valamint a 2019-es szériák többségére is. Nyilván vannak kérdőjelek, hiszen a Galaxy A10e-nek lehet kevés a hardverje hozzá, de ez úgy is kiderül idővel. A lista nem teljes, hiszen csak a 2020 májusáig kiadott készülékek szerepelnek rajta – azonban ügyelünk arra, hogy fokozatosan frissítsük.

Talán egyetlen kakukktojásként a Galaxy A8s-t emelném ki, ami 2018 decemberében látott napvilágot, de pl.: Dél-Koreában Samsung Galaxy A9 Pro2019 néven debütált, így nincs kizárva, hogy még belefér a 2 évébe.

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a lista, ami – ismétlem – nem hivatalos, csak tájékoztató jellegű:

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold 2 5G
  • Galaxy Fold
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S20+ | S20+ 5G
  • Galaxy S20 | S20 5G
  • Galaxy S10+
  • Galaxy S10 | S10 5G
  • Galaxy S10 Lite
  • Galaxy S10e

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 Ultra 5G
  • Galaxy Note20 | Note 20 5G
  • Galaxy Note10+ | Note10+ 5G
  • Galaxy Note10 | Note10 5G
  • Galaxy Note10 Lite

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A Quantum
  • Galaxy A71 | A71 5G
  • Galaxy A51 | A51 5G
  • Galaxy A41
  • Galaxy A31
  • Galaxy A21 | A21s
  • Galaxy A11
  • Galaxy A01
  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70 | A70s
  • Galaxy A60
  • Galaxy A50 | A50s
  • Galaxy A40 | A40s
  • Galaxy A30 | A30s
  • Galaxy A20 | A20s | A20e
  • Galaxy A10 | A10s (| A10e?)
  • Galaxy A8s

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M31
  • Galaxy M21
  • Galaxy M11
  • Galaxy M40
  • Galaxy M30 | M30s
  • Galaxy M20
  • Galaxy M10 | M10s

Galaxy Tablet-széria:

  • Galaxy Tab S6 | Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab Active Pro
  • Galaxy Tab A 10.12019
  • Galaxy Tab A 8.02019

Egyéb szegmens:

  • Galaxy XCover Pro
  • Galaxy XCover FieldPro
  • Galaxy XCover 4s

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.