Hova tart a kameraszenzorok forradalma?


Mielőtt kitérnék arra, hogy a Samsung a napokban bemutatta a legújabb 50MP-es kameraszenzorját, amit ISOCELL GN1-nek nevezett el; egy kimutatást hoznék el, amit a Counterpoint Research csapata rakott össze a hónap elején – akkor, amikor még nem volt semmiféli hír, se pletyka a neten az érkezéséről és tömeggyártásra helyezéséről. A cikk arra fókuszál, hogy az elmúlt években minként változott a kamerák mögötti hardveres és szoftveres tartalom. Tulajdonképpen a Galaxy S20 Ultra-ra hegyezi ki a mondani valóját, hiszen 2020 februárjában a dél-koreai vállalat kiadta az első 108MP-es szenzorját, amit a Xiaomi-val közösen fejlesztett ki.

Érdekességként említeném meg, hogy a Xiaomi Mi 10-ben debütált 108MP-es technológia az ISOCELL HMX nevű lapkaként épült be a hétköznapokba, aminek a különlegessége, hogy 4:1-es képpont-összevonást alkalmaznak, melynek végértéke 27MP-re redukálódik, de cserében a végeredmény magáért beszél. A Samsung-féle ISOCELL HM1, azaz az együttműködésükből származó továbbgondolt saját megoldás, Nona-Cell megoldást alkalmaza, azaz 9:1-es képpont-összevonással kreál 12MP-es fotót, ami megint csak a zajosság kiszűrése miatt szükséges.

Növekszik a képfeldolgozó szenzor mérete:

Anno 2016 februárjában mutatkozott be a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge, melyeknél megjelent a Dual Pixel technológia, ami tulajdonképpen új szintre emelte a fotózást. Annyira újra, hogy azóta is éri sérelmezés a Galaxy S20-családot, hogy miért került ki belőle a villámgyors autofókusz. Az ok persze adja magát, ugyanis a magas képpontszám alacsony pixelmérettel párosul, ezért marasztalják el a Galaxy S20 Ultra-ban lévő technológiát – hiszen a fókuszálást egyetlen fotódiódával oldják meg, nem pedig kettővel, amire a Dual Pixel kifejezés névlegesen utalna. Akkoriban a főszenzor 1/2,55 hüvelykes mérettel rendelkezett, nagyobbal, mint a konkurens Apple termék, ami szeptemberben látott napvilágot.

Azóta a telefongyártók arra helyezték a hangsúlyt, hogy minél inkább nagyobb legyen a szenzornak a mérete. Az 1/2,55″-et a Galaxy S20-nál cserélték le, ahol immáron 1/1,33″-et tarthatunk számon. Annak érdekében, hogy ez a szám megfoghatóbb legyen mindenki számára, annyit tennék hozzá, hogy a legtöbb kompakt DSLR-fényképezőben 1/1.20-inch és 1/1.7-inch közé esik a nagysága. A jelenlegi trónfoglaló a Huawei P40 Pro Plus 1/1.28-inchével, ami csak Kínában (lesz?) kapható.

A szenzor méretek növekedése.
Forrás: Counterpoint Research

Hozd közelebb a témát!

Napjaink talán egyik legnagyobb fejtörését az okozza, hogy egy készülékbe beépítsenek mindent, amit a felhasználója szeretne. Sok kompromisszumot kell a gyártóknak meghoznia, hogy mindenki kedvére tegyen. 2016-ban indult meg az őrület, legalábbis forrásunk onnan számítja a 2x-es zoom tartományt, amit az iPhone 7 Plus már tudott. Ezt az Apple úgy érte el, hogy két lencsét használt, azaz, amikor közelítési funkciót akarta alkalmazni a felhasználó, akkor átváltott a másik érzékelőre, ami fixen ilyen tartományra volt belőve.

A Galaxy Világa stábja azonban visszautazna az időben, hiszen a Samsung korábban megpróbálkozott az okostelefonba épített fényképező ötletével, amelynek végterméke a 2014 augusztusában debütált Galaxy K Zoom volt, másabb nevén Galaxy S5 Zoom. Ott 10x-es optikai zoom-ot szerelt a készülékvázába, valamint OIS-t, a szenzorjának a mérete pedig 1/2.3-inchen állt meg. (Átszámolva 24-240mm-es befogásra volt képes.) Azt azért megjegyezném, hogy visszafelé is gondolkodott, hiszen fényképezőszériáját okosította fel Android-dal, amit Galaxy NX-ként dobott piacra 2013 nyarán.

A termék problémájára Ice Universe jelenlegi tweetje is remekül rávilágít:

A Galaxy K Zoom halálát a mérete okozta, hiszen míg a jelenkor egyik 10x-es optikai zoom királya, a Galaxy S20 Ultra 8.8mm-es vastagságnál megáll, addig előbbinél 16.6mm-be tudta kivitelezni ugyanezt 6 évvel korábban. És, hogy mennyiben fejlettebb a periszkopós elképzelés, azt az is mutatja, hogy a 2020-as tavaszi csúcsba ½-inches szenzor került.

Elkanyarodtam a kimutatástól… Tehát manapság már 10x-es hibrid optikai zoom az, amit fentebb említettem. Minőségvesztés sajnos fennáll, azonban a közelségnek ára van, amit a Samsung pixelösszevonással ér el, hogy csökkentse a képek zajosságát. Egyébként 103mm körülinek saccolják a teleobjektív fókusztartományát.

Így növekedett a zoom az elmúlt 5 évben.
Forrás: Counterpoint Research

A Galaxy S20 Ultra több lencse kombinációját használja, amivel 4x-es optikai zoomra képes valójában, míg 5-10x-es tartományban hibrid-optikai zoomként emlegetjük a képességét, amit a binning technológia alkalmazásával 100x-osra tud növelni. Minderről már azonban volt szó a blogon, így ajánlom az archívum olvasását.

Miért így néz ki a kamerasziget?

Fontos tudni, hogy a kamerasziget befolyásolja a készülék lehetőségét. Szinte mindegyik márka fel tud mutatni olyan sérelmeket, hogy miért néz ennyire ocsmányul ki a hátlapi kamera setup?! Okkal tervezik így őket, de mielőtt rátérnék arra, vessünk egy pillantást arra, hogy milyen különféle tömbbeállítások léteznek:

  • kör
  • négyzet
  • háromszög
  • és egyenes.
A hátlapi kameraszigeten lévő kamerák elrendezése.
Forrás: Counterpoint Research

Manapság utóbbi kettőnek vagy nagy keletje. Az érv adja magát! A háromszögféle tömbös megoldásnál gyorsabb a képfeldolgozás abból fakadóan, hogy az egyes lencsék egyenlő távolságra vannak a tárgytól, a témától, melynek köszönhetően alacsonyabb feldolgozási időt kapunk. A lineáris tömbelképzelés gyorsabb autofókuszt jelent, illetve a távolságmérés is pontosabb, ha több lencsét használunk egyidejűleg. (Mondjuk, ha bokeh-zással foglalkoznánk.)

Jó kamera kell a telefonodba? – Akkor nyújt mélyen a zsebbedbe!

Kétségtelen, hogy bármelyik prémium okostelefont vesszük górcső alá, a húzó USP-jei között emlegetjük a kamerákat. Minél többet tud egy termékben, annál borsósabb annak az ára. Tehát a fejlesztéseknek és az innovációknak ára van, amit bizony a felhasználókon be is hajtanak a márkák. Míg 2015-ben a kamera alkotóelemének költsége nagyjából 6%-át tette ki a készülék árának, addig 2019-re mindez megduplázódott.

Forrás: Counterpoint Research

A Galaxy S20 Ultra azon termékek közé tartozik, ahol a kamera setup a legnagyobb arány, mindez 21%-ot jelentene. Már csak az a kérdés, hogy 2020-ban hol áll meg a piac?!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.