A Galaxy Note 9 felhasználói már múlt hétfő óta örülhetnek, ugyanis élesítették a magyarországi független készülékekre a One UI 2.1-es felületet. Csak idő kérdése volt, hogy hasonló cipőben járjanak a Galaxy S9-családot használók, amit pár nappal később, a hivatalos patch note-ja szerint június 26-án tettek elérhetővé. Nyilván előfordulhatott az, hogy bizonyos készülékek nem látták azt, hiszen a frissítési naplóban valamikor szombat/vasárnap fele került berögzítésre, de ne vesszünk el a részletekben, örüljünk, hogy megérkezett.
Ki szeretném ismét hangsúlyozni, hogy egyelőre a független, azaz XEH CSC-kóddal ellátott modellek használói örülhetnek, míg a szolgáltatósoknak várniuk kell – valószínűleg több hetet, de ne legyünk igazunk.
A Galaxy S9-re a G960FXXU9ETF5 buildszámú frissítési csomag futott be, ami nagyjából 1.119MB-ot vesz el tárhely a területből, hogy telepíteni lehessen. Ezzel szemben a Galaxy S9+-nál a G965FXXU9ETF5-et tartjuk számon, közel azonos mérettel. Az update a rengeteg újdonság mellett (a kép alatt olvasható el!) tartalmazza az aktuális biztonsági javítást is, azaz a júniusit. Ezzel leszögezhető, hogy a következő pakknál valószínűleg már csak újfent a „Tökéletesítettük az eszköz biztonságát” dolgokra fognak a fejlesztők odafigyelni.
Ha tippelnünk kellene, akkor ezzel le is zajlott a Samsung részéről a One UI 2.1-es frissítési ütemterve, ugyanis a beígért okostelefonok és tabletek mindegyik megkapta. A folytatásban már a One UI 2.5-re fognak fókuszálni, ami az ősszel piacra kerül felsőkategóriásokkal mutatkozhat be augusztus folyamán, de erről már írtunk korábban.
FRISSÍTVE: Némi kiegészítéshez nyúlnánk, ugyanis a Telenor hálózatában lévő Galaxy S9-esekre még június 25-én élesedett a One UI 2.1-es frissítése, míg a Vodafone hálózatában lévő június 22-én. Elviekben a Telekom készülékeire is befutott már, de a hivatalos patch note-jában nem találtam rá utalást.
(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Forrás: Samsung
Buildszám: G960FXXU9ETF5 | G965FXXU9ETF5
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-26 | 2020-06-26
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01
Az alábbiak az újdonságok:
- AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor. - A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
- az AR-zóna,
- az Okos felvétel,
- a Profi videó,
- a Saját szűrők,
- a Szelfi tónusa,
- és továbbfejlesztett éjszakai mód.
- Galéria:
- A hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
- Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
- Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
- Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
- Samsung billentyűzet:
- Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
- Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
- Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
(Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.) - Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
- Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
- Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.