„Helyből többet kapsz!” promóció a Galaxy S20-családhoz

Csak nem akarja lejjebb vinni a Galaxy S20-családnak az árát a Samsung Magyarország, ami teljesen érthető. Tudom, meg van kötve a kezük, ez valószínűleg dél-koreai döntés. Már több mint fél évtizede nyomon követem a vállalat életét, így tudom, hogy az első áresésre nagyjából a premier utáni 5-6. hónap tájt lehet számítani. Most azonban torzíthatja a korábbi stratégiát az a tény, hogy a koronavírus által kialakult helyzet miatt nem fogytak a termékek, és még drágábbak is lettek. Míg az A-széria normál áron fut tovább, addig nála folyamatosan tartják a pre-order árat, ami 10-15 ezer forinttal olcsóbb. Tehát olcsóbb a termék, még ha azt az érdeklődők nem is látják valójában, hiszen a Galaxy S20 Ultra-nak 512 990 Ft-ért kellene piacon lennie. (De erről már beszámoltunk.)

Tehát a részleges leárazás jelen van, csak éppen egyáltalán nem érződik. Mint azt már többször írtam, ilyen időszakban a bundle promóciók kerülnek előtérbe, mellyel nem csökkent a termék végára, viszont mégis sokkal többet kap a vásárló. Májusban kettő ilyet kaptunk. Az egyiknél visszatérítettek 15%-ot a termék vételárából, amit a következő vásárlásnál költhetett el. A másiknál pedig adott termék mellé adott kiegészítő járt.

Ahelyett, hogy valamelyiket megismételte volna, inkább hozott egy harmadik opciót, amelynek keretében az éppen kifutó státuszban lévő Samsung T5 SSD-it ajándékozzák a húszasok mellé. Természetesen a Galaxy S20 Ultra mellé jár a legnagyobb tárhelyű, az 1TB-os; a két kisebb modell-hez az 500GB-os dukál. Arról, hogy mit tud a termék, milyen áron mozgott, egy korábbi cikkünket linkelném válasz gyanánt.

A promóció: 2020. június 4. és 7. között tart, valamint a készlet erejéig – bár nem hinném azt, hogy lesznek olyan vásárlók, akik lemaradnának a kedvezményről.

Termék:Belső tárhely:Júniusi ár:Ajándék termék:
Galaxy S20128GB324 990 FtMU-PA500
Galaxy S20+128GB359 990 FtMU-PA500
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 FtMU-PA1T0

Íme a hirdetményei:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.