Erősödött a Samsung az európai tablet piacon, de még nem piacvezető

A hónap elején számoltunk be arról, hogy az európai piacon miként szerepelt a Samsung az okostelefonjaival az első negyedévben. Az elemzésből fényderült arra, hogy vannak bizonyos régiók, ahol jelentős a lemaradása, azonban összességében leszögezhető piacvezető pozíciója. Manapság az telefonok mellett még a hordható kiegészítők piacra kap nagyobb hangsúlyt, hiszen jelentős a növekedés mértéke, viszont akad még egy piaci terület, ahova elektronikai termékek futnak be, ez pedig nem más, mint a tablet részleg.

A „táblagépeknél” jelentősen kisebb kínálattal dolgoznak a gyártók, ugyanis az okostelefonok kijelzőméretének növekedésével egyre inkább háttérbe szorult ez a szegmens. A Samsung a tavalyi esztendőben mindössze három terméket mutatott be, melyek között: a Galaxy Tab A 8.0, a Galaxy Tab A 10.1 és a Galaxy Tab S5e, valamint bizonyos régiókban: a Galaxy Tab Active Pro foglal helyet. Mindegyikből lehetett Wi-Fi és LTE változatot vásárolni. Igazából előbbi hárommal fedte le a belépőszintet, a középkategóriát és a felsőkategória alsó részét. (Utóbbi inkább B2B formában került értékesítésre.)

A piac alakulása pedig kiderül a Canalys kimutatásából:

Az európai tablet piac eloszlása az első negyedévben.
Forrás: Canalys

Az Apple lett Európa piacvezetője a tablet fronton az iPad szériájával. Mögötte zár jelentősebb, 6%-nyi lemaradással a Samsung, amit a kínai Huawei követett dupla differenciával. Leszögezhető tény, hogy az európai vásárlók nem csak az okostelefonoknál választják ezt a három márkát, hanem tablet vonalon is.

A legjelentősebb csökkenést 2019-es adatokhoz képest az Apple tette le az asztalra, ahol 16%-os visszaesésről számol be a piackutató oldal grafikonja. Ez az érték túlnyomó többségében a Huaweii-nél landolt, aminél hiába jelentős a növekedése, mégsem sikerült a piaci részesedésével megfognia a két tech-óriást. A Samsung mindössze 1%-ot tudott javítani előző évhez képest, viszont leszögezhető, hogy a három brand közül ő lett a legstabilabb.

Az év első felében csak a Galaxy Tab S6 5G tabletje mutatkozott be, ami az első időszakában Dél-Koreában volt értékesítve. Legjobb tudomásom szerint az európai piacon még nincs jelen a termék – de javítsatok ki bátran, ha tévednék!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.