Kellemes árakkal futott be július első promóciója a Samsung márkaboltokba

Június zárásával magunk mögött tudhatjuk a 2020-as év második negyedévét. Arról, hogy miként alakultak az egyes termékek árai a harmadik negyedévben már születtek cikkek, azonban arról, hogy a Samsung Magyarország, milyen hónapot – és egyben 2020/Q3-at – indító promócióval készült, arról még egyelőre nem. Mielőtt belekezdenék, azt azért lefixálnám, hogy a BTS kiadású termékek előrendelési időszaka már javában tart, ami 2020. július 8-án éjfélkor zárul. (Ha valaki agyalna azon is, hogy egy Galaxy Buds+-ra benevezzen, akkor ajánlom a bundle féle előrendelési megoldást, melyben 50%-kal olcsóbban hozzájuthat a termék BTS kiadású variánsához.)

Ismét tudnék hozni arra egy példát, hogy a szétreklámozott Joy-napokhoz képest egy szimpla akciós időszak sokkal jobb árazást rejt magában. Nyilván az ott feltűnt Galaxy S20-családhoz kapcsolódó árleszállítás nem versenyezhet a mostaniakkal, viszont annak már vége. A Samsung Magyarország úgy döntött, hogy a hónap elejére a felsőkategóriás készülékeire helyezi a fókuszt, abból is az előző generációkra, valamint a Lite-családtagokra.

Az okostelefonok közül a Galaxy S10 és a Galaxy Note10 duó 128GB-os variánsai kaptak árkedvezményt, nem is akármilyent, hiszen ismételten 200 ezer forint körül van a Galaxy S10 ára, míg a Galaxy Note10-é 250 ezer forint körül. Mutatnám táblázat formájában, miként alakulnak a számok. (A júliusi oszlopban történő kihúzás arra vonatkozna, hogy nincs eltérés a 2020/Q3-ashoz képest.)

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft209 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft

Tabletek közül a felsőkategóriában emlegetett termékek belépőszintjei foglalnak helyet, azaz a tavaly bemutatkozott Galaxy Tab S5e, illetve az idén májusi Galaxy Tab S6 Lite. Utóbbi már kapott hasonló árlecsapást még június első felében.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft144 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft

A promóció időtartama: 2020. július 1-től 6-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a promóció kreatívja:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.