Megkapta az ‘Okos felvétel’ funkciót a Galaxy A51

Különleges helyet képvisel a Samsung berkein belül a Galaxy A51 névre hallgató készülék, ugyanis ez az egyetlen olyan középkategóriás modellje, ami megkapta a One UI 2.1-es felületet Android 10 alatt. A dél-koreai vállalat a 2018 óta eddig kiadott csúcskategóriásainál élesítette azt az újdonsült szoftveregységet, ami a Galaxy S20-családdal mutatkozott be, viszont kakukktojásként azért ott lapul a portfóliójában. Hivatalosan május végén futott be a frissítése, azonban nem tartalmazott minden funkciót, viszont a jelek szerint a pótlás megtörtént egy hónappal később.

Az akkori cikknél fel se tűnt igazán, hogy a ‘Kamera’ modul újdonságai nem szerepelnek a listán, azaz csak részlegesen észleltem, de nem tettem kitérést hiányosságára. Fejben arra tudtam volna következtetni, hogy a hardverjét ettől a terheléstől meg szeretnék kímélni, azonban a jelek szerint csak nem készült el fogyasztható formára. A Samsung szoftverfejlesztői egyszer már hasonlóképpen eljártak, ugyanis a Galaxy Foldnál is két külön frissítéssel tették elérhetővé a One UI 2.1-es felületet. A jelek szerint nem volt elég idejük a megfelelő optimalizációjára.

A magyarországi független, illetve Telekomos szoftverrel rendelkező felhasználói őrülhetnek, ugyanis július 3-án elindult a frissítési ciklusa, azaz az OTA szervereire történő ráeresztés. Az ‘A515FXXU3BTF4‘ buildszámra hallgató csomag tartalmazza továbbá a júliusi biztonsági javítást, tehát teljesen naprakész lett a készülék szoftveres oldalról.

Nem csak az ‘Okos felvétel’ került bele, hanem a ‘Saját szűrők’ és az ‘Éjszakai hyperlapse’ is. Természetesen azért akadtak dolgok, amik kimaradtak, mint pl.: az ‘AR-zóna’ vagy éppen a ‘Profi videó’. Rendszer szinten stabilizálásra került a készülék, szóval aki teheti, annak ajánlott a frissítés feltelepítése.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy A51 kreatívjai a brit weboldalról.
Forrás: Samsung UK

Buildszám: A515FXXU3BTF4 (TMH | XEH)
Android verziója: Q(Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-07-03
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • A Fényképező új funkciói:
    • Okos felvétel
    • Saját szűrők
    • Éjszakai hyperlapse
  • Átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztések.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.