Májusban a Samsung felfrissítette a tablet portfólióját, azonban akkor még nem igazi csúcskategóriással állt az érdeklődői elé, hanem egy ár/érték bajnokkal, ami arra hivatott, hogy felértékelje a termékcsaládot. A Galaxy Tab S6 Lite-ban képes kezelni az S Pen-t, amire az elődje, a Galaxy Tab S5e nem volt képes, illetve naprakész hardverrel lett felruházva, amivel azt mondatja, hogy talán a középkategóriát el lehetne hagyni. Másrészről, tovább erősítette azt a nézetet, miszerint a tableteket ritkábban cseréljük, így akár lehet befektetésként is tekinteni a vásárlására.
Már egy ideje tudni véljük, hogy a dél-koreai tech-gigász változtat az előző évek megszokott felállásán, miszerint a Wi-Fi és SIM-kártyás modell mellett két mérettel próbálja nézőközönségét megvenni. A netre került pletykák szerint lesz egy kisebb tag, ami a Galaxy Tab S7 névre, illetve egy nagyobb, ami a Galaxy Tab S7+ elnevezésre hallgathat. Utóbbiról tett közzé egy fotót Evan Blass, akinek renderfotói általánosságban mindig fedték a valóságot, ezt ni:

Forrás: evleaks
A fotóra pillantva észlelhető, hogy keskenyítettek a káváján, de azért minimálisan azt megtartották. Nincs olyan mértékűen lekicsinyítve, mint az okostelefonoknál. Ebből pedig lehet arra következtetni, hogy nem lesz Infinity-O megvalósítás az előlapi kameránál, hanem a kávába „építik” a szelfi szenzorját.
A hátlapja kiköpött olyan, mint a Galaxy Tab S6-nál, illetve az S Pen töltésének helyét is ugyanúgy a kamerasziget alá pozícionáltak.
A jelenlegi értesülések szerint a Galaxy Tab S7+ 12.4 inches kijelzővel büszkélkedhet, aminél a 16:10-es képarányt alkalmazhatják, legalábbis a 2800x1752px-es felbontása erre ad következtetni. Valószínűleg a Qualcomm-féle Snapdragon 865+ kerülhet bele, mely alatt Android 10 és One UI 2.5 futhat. Az akkumulátor telepje 10.090mAh körüli értékkel bírhat, aminél a 45 wattos tölthetőséget is engedélyezni fogják – de tippre a dobozában csak 25 wattos lesz csomagolva. A bemutatójára augusztus 5-én kerülhet sor.
Mutatnám az élő leaks fotóit:

Forrás: SamMobile

Forrás: SamMobile