Egyre inkább jellemző a Samsungra, hogy a premiert követően vezet be különféle újabb színeket. Elég csak felidézni a közelmúltból a Galaxy S20-családot, amiből 2-3 hónappal a hivatalos rajt után futott be: kék és piros külsőjű modellek. Mind a kettő jól állt neki; sőt, megmerném kockáztatni, hogy jobban, mint az alapszínei. Ha Galaxy Note20-ban gondolkodnál, és előrendelésben nem csaptál le rá, akkor várj még egy kicsit, mert nincs kizárva, hogy a magyarországi piacra is megérkeznek azok a színopciók, amiket Dél-Koreában mutatkoztak be, azzal a céllal, hogy a termék iránt keresletet élénkítsék.
Külföldi oldalak beszámolói szerint, a Galaxy Note20 Ultra 5G sokkal keresettebb lett, mint a Galaxy Note20. (Pl.: a kínai JD.com online áruház 10-szer többet értékesített a drágább családtagból – bár darabszámról nem tesznek említés.) Talán ezért dönthetett úgy a dél-koreai vállalat, hogy a sima változatot további színekkel támogatja meg. A ‘Mystic Red’ és a ‘Mystic Blue’ színduóról volna szó, amik kísértetiesen hasonlítanak a tavasszal megjelent Galaxy S20+-os Aura megvalósításokhoz – csak most a ‘Mystic’ elnevezést kell az emberek fejébe elmélyíteni.
A két új szín egyelőre csak Dél-Koreában érhető el, de nincs kizárva, hogy később kiterjesztik más régiókra. A statisztika azt mutatja, hogy az exkluzívitás kelendőbbé teszi a termékeket. Pláne, ha nem mutatkozik semmiféle felár, mint a különféle kiadásoknál. Odakinn a KT, az a Koreai Telecom kínálatában szerepel, amihez készítettek is egy reklámvideót:
A Samsung nemcsak a Galaxy Note20-ból ad ki Mystic Red színkódú modellt, hanem a Galaxy Buds Live-ból is. Ezáltal 5-re növelve a színportólióját a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgatójának, hiszen a Misztikus Bronz, – Fekete és – Fehér mellett ott van még a Thom Browne kiadású variánsa, amit igaz csak a Galaxy Z Fold2 5G-vel értékesítenek, illetve még nincs is pre-orderben, de attól még bemutatásra került az augusztusi Unpacked esemény I. felvonásában.
Nektek tetszenek az újabb misztikus színeik?

