Balaton körüli élményeket nyerhetsz a Samsung Membersszel

Júliusban a Samsung Magyaroszág két olyan nyereményjátékot is elhozott a Samsung Members applikációjában, ami az élményhez kapcsolódott. Ugye volt a hónap elején az, amelyben az „extrémebb” sportok hívei felé nyitottak. A cseppet sem hétköznapi kikapcsolódás mellé egy-egy Galaxy Watch Active 2 okosóra is dukált ajándékként. Aztán folytatták mindez némi chillezéssel. Itt a maga módján egyedi ajándékokkal készültek, hiszen piknikkosarat vagy gumimatracot se sűrűn nyer az ember jutalom formájában. Augusztusban sem hagynak fel az ilyen megmozdulásaikkal, így, aki az előzőkről lemaradt, annak itt a roppant jó lehetőség, hogy ne távozzon üres kézzel a virtuális színpadról.

Most a Balaton partjára invitálják a játékosokat, ugyanis három féle ajándék közül választhatnak a résztvevők. Természetesen a látványról „Magyarország tengere” gondoskodik, viszont a szép látképet további élményekkel szeretnék még maradandóbbá tenni az adott helyek, amelyek között: egy panzió, egy cukrászda és egy étterem kap helyet. Megmondom őszintén, a tihanyi Apátsági Rege Cukrászdában már jártam és visszamennék ismételten, mert nagyon szép helyen van, illetve az édesség kínálatuk is páratlan. Tehát a voksom ráesett!

Már csak pár napig lehet labdába rúgni a nyereményekért, így aki elsiklott volna felette, annak irány a Samsung Members és adja le a voksát, hiszen a randomgenerátor nem tesz különbséget, hogy ki-mikor adta le a voksát, …csak dob egy végeredményt!

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A választható nyereménycsomagok:

  • 1 darab voucher 2 fő részére (3+1 fogásos főétkezés ételsor menü, bor párosítással, vagy alkoholmentes italcsomaggal) a köveskáli Kővirág Étel-ital-ágy panzióba,
  • 1 darab voucher 2 fő részére (szabadon felhasználható) a tihanyi Apátsági Rege Cukrászdába,
  • 1 darab voucher 2 fő részére (arborétumi belépés, 3×0,5 dl bor, borkorcsolya) a badacsonytomaji Folly Arborétum étterembe.

A nyereményjáték időtartama: 2020. augusztus 4. 10:00 – 2020. augusztus 16. 23:59. A nyertesek kiértesítése: 2020. augusztus 17. éjfélig történik meg.

Sok sikert mindenkinek!

Íme a hirdetménye:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.