Bemutatkozott a Galaxy Watch 3


A tavalyi évet arra szentelte a Samsung, hogy egy olyan okosóracsaládot mutasson be, ami sportos, de egyben elegáns is. A tavaszi Galaxy Watch Active-ot őszre tökéletesítették, melynek terméke a Galaxy Watch Active 2-széria lett, viszont ezzel egyidejűleg hoppon hagyták azokat a felhasználókat, akik inkább a tradicionális vonalat szeretik. Februárban a Galaxy S20-nál még korai lett volna a Galaxy Watch utódjának a leleplezése, hiszen az előző évek trendjét lekövetve, a Galaxy Note-okkal akarták megmutatni a nagyvilágnak, hogy a fizikai funkciógyűrű igenis szép, elegáns és abszolút klasszikus hatást képviseltet.

A klasszikus és prémium kialakítást több oldalról megközelítették. Eleve rozsdamentes acélvázzal dolgoztak, ami magában hordozza az időtállóságot. Nemsokára, kisebb csúsztatással pedig piacra dobják a titánvázú modellt, ami még ellenállóbb az „alapmodellhez” képest. A figyelemfelkeltő óraváz mellé hasonló minőségű szíj dukál. Tervezői két típusú bőrrel dolgoztak. A külső részénél megerősítettel, hogy ellenálló legyen és mondhatni: szakadásmentes; míg a belső részénél koptatott hatásúval, hogy egyfajta természetes érzet köszönjön vissza használójánál.

A Galaxy Watch 3 szíj se hétköznapi.
Forrás: Samsung

A névválasztás során valószínűleg azért hagyták ki a Galaxy Watch 2-t, hogy ne keveredjenek bele a leendő vásárlóik az óraportfoliójukba. Egyes források szerint az állhatott a háttérbe, hogy nem akarták a „jobb kütyünek beállított modellt” azonos számozással ellátni; ezzel a húzással pedig szemmelláthatóan meg tudták különböztetni a Galaxy Watch Active 2-től.

Sok minden változott a Galaxy Watch óta. Könnyebb lett az óraváz, ami 63g-ról 53.8g-ra „fogyott le”, ezzel párhuzamosan pedig 14%-kal vékonyabbé vált. Sokan megemlítették az elődnél, hogy túlságosan vastagra sikeredett, de ezen változtattak. A kijelző méreten növeltek, de mégsem lett nagyobb területű.

A szoftverfejlesztők javítottak a(z alatta futó) Tizen rendszeren. Kezdtek mindent az óraszámlappal, amit még jobban testre lehet szabni. Immáron 40 különböző információ közül választhatnak ki ötöt a felhasználóik, amit meg szeretnének rajta jeleníteni. Megörökölte a Galaxy Watch Active 2-nél debütált „ruhámhoz öltöztetem az órám” funkciót, illetve kapott számos ötletes számlapelképzelést, mint pl.: az időjárás központú nézet opciót, amivel az adott órára jellemző hőmérsékletet és időjárást láthatjuk. Ha már a widget-et senki sem használja…

Különféle információk a számlapon!
Fotó: Samsung

Új képességek sorában emlegetjük a véroxigénszint mérést, amit annak idején a Galaxy S7-családba is beépítettek, aztán idővel eltűnt az okostelefonokból. Lényege, hogy a testükbe érkezett oxigént lehet nyomon követni, hiszen, ha kevéssel rendelkezünk, akkor nem vagyunk annyira energikusak. Szintén eddig nem látott funkció az esés érzékelés, ami életeket menthet szükséges időkben. A beépített szenzor érzékeli a tehetetlenséget és reagál arra egy SOS hívás-/üzenetkezdeményezéssel, hogy a segítség mihamarabb ott teremjen.

Intelligensebb lett az futásra fókuszáló segéd. Immáron valós idejű elemzéssel láthatjuk a sporttevékenységet, mint pl.: melyik lábunkat vesszük jobban igénybe, ha van esetleg megoszlás a jobb és a bal között. Nyomon követhető a VO2, ami az oxigén felhasználásra irányul. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor 6 új, a futás formájával kapcsolat paraméter gondoskodik edzésünk minőségéről.

Azáltal, hogy a Glow-val partnerkapcsolatba lépett a Samsung, immáron a hölgyek a menstruációs ciklusukat is nyomon követhetik. Szintén az egészségre fókuszáló funkciók között lehet számontartani az alvásfigyelőt, ami négy fázisban – REM, felszínes, mély és ébrenlét – képes lemonitorozni az okosóra használójának alvását. (Bár ezt már a Galaxy Watch is tudta!)

A futást még precízebben monitorozza.
Fotó: Samsung

A képességek tárházában a távirányíthatóság is szerepet kap, ugyanis az okosórával lehetőségetek lesz távolról elsütni az okostelefonotok, amivel össze van Bluetooth-szal kapcsolva; léptethetitek a kedvenc zeneszámaitokat; valamint egy prezentáció során a diák léptetése sem jelent különösebb akadályt.

Hazai viszonylatban az eSIM-kártyás variáns a Telekom kínálatban van jelen, míg a BT+WiFi-s szinten minden nagyobb elektronikai terméket forgalmazó csatornában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.