Tavaly a Samsung úgy döntött, hogy csökkenti a Galaxy A és a Galaxy S széria közötti hatalmas árban mérhető különbséget, ugyanis egy nagyobb zsebbenyúlást kellett annak elvégeznie, aki jobb készülékre vágyott. Az űr betöltésére érkezett két modell: a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note 10 Lite képében, amelyek közül talán előbbi sikeresebb lett. A ‘Lite’ utótag viszont annyira sértő lett az emberfülének, hogy hiába lett mindkettő korrekt árazású, mégsem fogytak olyan mértékben, mint amilyenben szerették volna. Mindenhol csak olcsósított Galaxy termékként tartották számon őket, ami eléggé degradáló jellemvonással bírt, viszont a létértékük igazolódott, így a Galaxy S20-család se marad ki „olcsóbb” modellből.

Fotó: Evleaks
A jelenleg netre került pletykák szerint Galaxy S20 Fan Edition néven debütálhat a termék, amit csak röviden ‘FE’ utótaggal tűntetnének fel. Először az újra kiadott Galaxy Note FE-nél láthattuk házon belül, ami tulajdonképpen a Galaxy Note 7 helyettesítő terméke volt, miután azt végleg bevonták akkumulátor problémájából adódóan.
Külföldi oldalak arról is beszámolnak, hogy a Samsung háza táján csak szimplán ‘R8’ fedőnéven tartják számon. Míg az év elején napvilágot látott Lite-család csak LTE változatban érkezett; addig, hogy ne lehessen az „olcsósított” jelzőt annyira könnyedén ráaggatni, érkezhet belőle 5G képes variáns is – azonban piaca válogatni fogja, hogy hova melyik kerül. Pl.: a jelenleg infók alapján India egy olyan ország, ahova csak 4G-ssel lehet számolni. Ha pedig már hálózati variánsait vesszük alapul, akkor említés szinten azért leírnám, hogy az ‘SM-G780F’ lesz az LTE, míg az ‘SM-G781B’ az 5G-s. Magyarországra utóbbi a szolgáltatóknál prioritásban lehet, de az sincs kizárva, hogy teljesmértékben elkerüli a piacunkat.
A hardveres paramétereibe annyira nem szeretnék belefolyni. Azt persze megemlíteném, hogy a 6GB-os gyorsítótárja, illetve a 128GB-os belső tárhelye alapnak tekinthető, ahogy az Android 10 és One UI 2.5 szoftvercsomag is. A lapkakészletét a Qualcomm-féle Snapdragon 865 vagy a hazai Exynos 990 adhatja – utóbbival az LTE variáns elég sokszor mutatkozott a GeekBench oldalán.
Rengeteg színvariánst tesz elérhetővé a Samsung belőle. A jelenlegi infók alapján érkezik: Lavender, Navy, Sky Green, Orange Red és White opcióban. Ár szempontjából 1.148,65 kanadai dollárt kérnek el érte, ami átszámolva: 877 amerikai dollár, azaz cirka 260 ezer forint körüli nyitóárra lehet számítani. Ez drágább, mint az év eleji Lite-oké, viszont azt rebezsgetik, hogy technológiai tudása ott lesz a toppon, azaz képes lesz képfrissítésben a 120Hz-re adaptív módon, valamint IP68-cal is megtámogatják.