Hónap: 2020 augusztus

Xbox stílusú kontrollerrel erősít a Samsung

Hosszú éveken át a Samsung nem hozott a tartozékos kínálatában kontrollert, holott a mobil gaming folyamatosan erősödött. A húzás már csak abból a helyzetből is furának számított, hogy több csúcskategóriás telefonjánál adott különféle ajándékokat a játékokon belül, mint pl.: egyedi külsőt a Fortnite-nál vagy a Forza Street-nél versenyautótcsak hogy a közelmúltból idézzek fel párat. Anno a Galaxy S4-S5 idején volt egy nagyon jó kontrollerje, az EI-GP20HNBEGWW típusszámú modell, ami igazából ellátta a feladatát, bár a formatervével lehetett vitatkozni, mert kényelmesség tényét nem éppen lehetett emlegetni a pozitívumok sorában. Hosszú évekig nem érkezett újragondolt megoldása.

Tavaly évvégén megtört a jég azáltal, hogy a glap. kontroller behozásra került. Igazi hiánypótlásnak lehetett felfogni, hiszen egyre több játékgyártók döntenek úgy, hogy elhozza a nívós címeit az mobil platformra. Elég csak felhozni példaként: a Call of Duty-t, a PUBG-t vagy a Fortnite-ot. Mindegyik korrekt szeletet ragad ki abból a bizonyos eSport piacból, ami éppen fénykorát éli. Pontosan ezért kellett a Samsungnak is lépnie, hiszen a glap. kontroller csak próbálta befoltozni azt az űrt, ami az évek alatt keletkezett, de hiába, mivel a játékosok nem nyitottak feléje. Az okok között számos olyan tényt fel lehet sorolni, amire akár ügyelhettek is volna, mint pl.:

  1. az okostelefon előnytelen elhelyezkedésére,
  2. a kényelmetlen markolatára,
  3. vagy a feszes joy-jaira

2020-ban minden szempontból a változás éve, ugyanis a Microsoft bevezeti a gamerek fogalomtárában a Cloud Gaming kifejezést, melynek startja szeptemberben veszi kezdetét. A Project XCloud hivatalos néven érkező projektje arra fókuszál, hogy immáron ne kelljen senkinek se bikagépet vennie, hanem egy előfizetéssel, illetve egy megjelenítővel hozni tudja a maximális játék élményt felhőtárhely alapon. A részleteiről itt olvashattok, most ugorjunk más vizekre.

A legújabb kontroller teljes valójában.
Fotó: Galaxy Világa

A gaming erősödésének, illetve a Microsofttal történő szorosabb köteléknek köszönhetően a Samsung újragondolta a kontrollerjét. Tulajdonképpen, a glap. sérelmeit javították, amit immáron a vásárlóközönség felé egy xBox-stílusú kontrollerként tálalnak, MOGA XP5-X kontroller néven. És tényleg olyan fogásra és külsőre, valamint felhasználói élményben, mint a Microsoft-é. A fekete, szürke és UV zöldes színvilágű termék abszolút a modern gaming designjét idézi meg.

A kiegészítő számos hasznos tulajdonsággal lett felvértezve. Ilyen a beépített akkumulátortelepje, ami használható powerbankként, ha megszorulnánk üzemidőben. 3.000mAh-ással lett felvértezve, ami tényleg terjedelmes méretű. (Élesítéséhez egy kapcsolót helyeztek el a kontroller alsó felére.) Továbbá ott van a Wired/Wireless mód, hiszen nem csak okostelefonnal kompatibilis, hanem laptoppal, PC-vel – utóbbiakhoz pedig a hozzájáró adatkábellel is csatlakoztathat a vezetékes módjának az aktiválását követően. Ha pedig inkább vezeték nélküli kapcsolattal csapatnánk mondjuk a Fortnite-ot, a hosszabb üzemidejéről a Bluetooth v4.2 LE gondoskodik, hogy fogyasztása a békasegge alatt legyen.

A csomag részét képezi egy dokkolóállvány, amit két formában használhatunk:

  1. A kontrollerre dokkolhatjuk, így afölé pozíciónálja a megjelenítő eszközt.
  2. Az állvány letehető az asztalra is, így ha egy kisebb távolságot szeretnénk a megjelenítő és a kontroller közé ékelni, akkor ezzel a megoldással megvalósítható, mivel talpazata a sík felületen abszolút jól megtartja a dokkolt terméket.

A dobozából nem spóroltak ki a kábeleket sem. Ott lapul a pakkban:

  • 1db 2 méteres micro-USB USB kábel
  • 1db 30cm-es USB micro-US kábel Type-C-re konvertáló adapterrel,
  • valamint 1db 30 cm-es microUSB microUSB kábel Type-C-re konvertáló adapterrel.

A kontroller valamelyest az xBox Elite kontrollerjét idézi meg, ugyanis az alján helyet kap két markolatgomb, ami szó szerint az ujjunk végére illeszkedik. Rövidebb a távolsága, mint az elsődlegeseknek. Tesztelés során abszolút kényelmes volt a használata, többet is nyomkodtam, mint a főgombokat.

A markolatnál lévő gombsor!

A termék a GP-TPU020BDABQ típusszámon találjátok meg. A hivatalos forgalmazása Samsung márkaboltokban a héten startolt el, ahol 26 990 ft-os áron lehet megvásárolni. 1 éves jótálás dukáll mellé, ha bármiféle probléma merülne fel használata során.

A végére még néhány fotó róla:

Íme a lista, milyen újdonságok kerültek a One UI 2.5-be

Augusztus elején lezajlott a szokásos nyár végére ütemezett Unpacked esemény, ahol számos termék lepleződött le a nagyközönség előtt. Nem csak hardveres, de szoftveres fronton is érkeztek újdonságok, viszont ezekről alig-alig olvashattatok a hírportálokon. Ugye az új termékek immáron új felülettel büszkélkednek, amit One UI 2.5-nek nevezett el a fejlesztőcsapat. A tervek szerint az utolsó 2.x-es változatról beszélhetünk verziószám tekintetében, ugyanis az Android 11-gyel már a One UI 3.0 debütálását várjuk. Fel is merülhet a kérdés sokakban, hogy miben tud többet az elődhöz képest? – Tulajdonképpen a folytatásban ezt fogom megválaszolni!

Az Android 10-zel a Samsung bevezette a One UI 2.0-ás felületet, amit aztán a februári Unpacked eseményen bemutatott készülékeknél felfrissített One UI 2.1-re, melynek különlegességei között kapott helyet pl.: a Music Shared és a Quick Shared funkció. A Fényképező applikáció is bővült egy meglehetősén jó móddal, amit idehaza csak „Okosfelvétel” elnevezéssel tartunk számon.

Most viszont, hogy szinte minden olyan termék megkapta a One UI 2.1-et, aminek oda akarták adni, el is kezdődhetnek azoknak a tovább update-elése. Fontos megjegyezni, hogy egyelőre nincs a Samsung oldaláról megerősítés, viszont az, amit az rprna.com leközölt tényleg fedheti a valóságot, már csak azért is, mert az Android 11-nek és a One UI 3.0-nak a fejlesztése elstartolt. Másfelől, a One UI 2.5 inkább olyan frissítési elemeket tartalmaz, ami a csúcskategóriásokban van jelen.

A kép illusztráció!

Először is mutatnám a listát, hogy mely termékekre lehet várni:

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold2 5G
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5 G
  • Galaxy Fold | Galaxy Fold 5G

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20+ BTS Edition
  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G
  • Galaxy S10+
  • Galaxy S10 | Galaxy S10 5G
  • Galaxy S10 Lite
  • Galaxy S10e
  • Galaxy S9+
  • Galaxy S9

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 Ultra 5G
  • Galaxy Note20 | Galaxy Note20 5G
  • Galaxy Note10+ | Galaxy Note10+ 5G
  • Galaxy Note10 | Galaxy Note10 5G
  • Galaxy Note10 Lite
  • Galaxy Note9

Szóval ezekre a modellekre mindenképp befuthat az utolsó negyedévig. A továbbgondolt felület újdonságai közül csak kettőt emelnék ki – a többi alul olvasható! –, az egyik a vezeték nélküli DEX-csatlakozási lehetőség, ami lényegében még elérhetővé tenné a felhasználóknak az „asztali üzemmódot”; a másik pedig a Pro Videó továbbfejlesztés, aminél több mindent állíthat be a felhasználó, ezáltal megidézve egy alapszintű DSLR fényképezőgépet.

A kép illusztráció.

Íme a frissítés hivatalos leírása:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX.
      2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt. Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Ismét a Snapdragon processzor hozza a jobb pontszámokat

A Samsung a csúcskategóriás készülékeit kétféle processzorral szokta piacra
dobni. Általában dél-koreai és európai régióban az Exynos nevű saját gyártású lapkakészlete épül a váz alá, míg mondjuk Észak-Amerikában a Qualcomm által fejlesztett Snapdragon chipset gondoskodik az akadásmentes működésről. Fel is merülhet a vásárlóban a keresztkérdés, miszerint: Nincs-e valamiféle teljesítménybéli különbség a régiók között, hiszen mégsem ugyanazon erőforrásmaggal van felszerelve?!

Mielőtt választ adnék, fontos megjegyezni, hogy félévente visszatérő vásárlói nézetről beszélünk, hiszen nincs a termékek között ár szerinti megkülönböztetés. Ugyanannyit kérnek el a Snapdragon-os variánsért, mint az Exynos-ért. Nyilván, ha nem lenne vagy csak elhanyagolható mértékű lenne egyik javára a fürgeség, akkor ez talán alig zavarna állóvizet, azonban ilyenről szó sincs! A Galaxy S20-nál már jártak egy kört ez évben a tech rajongói, ahol körvonalazódott, hogy a Qualcomm-féle chipset sokkal gördülékenyebb, terhelhetőbb és jobb akkumulátoridővel büszélkedik, mint a hazai saját fejlesztés. (Az ottlévő tapasztalatokat, ide klikkelve tudjátok visszaolvasni.)

A Galaxy Note 20-aknál sincs ez másképp, hiszen ez egy olyan tény, amire fel lehet egyfajta clickbait-et építeni – de ne értsetek félre, ettől még hasznosak azok a begyűjtött adatok, amit most leközölnénk felétek:

A Galaxy Note 20 Ultra két lapkakészletének benchmark adatai.

A listán az vizsgálható meg, hogy az AnTuTu tesztelésén majdnem 100 ezer ponttal zárt erősebben a Snapdragon 865+-os lapkakészlettel rendelkező tollas családtag, mint az Exynos 990-es. Hasonló különbségek mutatkoztak akkor is, amikor a Geekbench 5-ös tesztjét vették elő. A legnagyobb a többmag használatánál, ahol cirka 500 ponttal fürgébb előbbi.

A Galaxy Note 20 Ultra 5G európai és még más régiók modelljeinél ugyanazt az Exynos 990-es processzort építették a vázba, mint a tavasszal kiadott Galaxy S20-akba. Mindenféleképpen le kell szögezni, hogy a különbség könyvelhető volt, hiszen a Qualcomm-féle erőforrás frissebb – továbbfejlesztett! –, azaz nyilvánvalóan jobb pontértékekre képes. Május tájt még arról volt szó, hogy a Samsung piacra dobja a javított változatát, ami az Exynos 992 névre hallgathatott volna, azonban a jelek szerint nem fejeződtek a fejlesztések.

Mondhatnám persze azt is, hogy nem minden fenékig tejfel, ugyanis külföldi portálok már beszámoltak arról, hogy bizonyos Snapdragonnal felszerelt Galaxy Note20-ak – illetve Galaxy Tab S7-ek – elkezdtek zöldes árnyalatot „kiadni magukból”, ami anno a Galaxy S20-aknál is jelen volt. Nyilván ez szoftveres hiba, amit egy frissítéssel megoldanak, de speciel az Exynos-lapkánál nem kell ilyesmitől tartaniuk a felhasználóinak.

Konklúzió következne! Attól, hogy terhelhetőségben elmarad a konkurens lapkakészlettől az Exynos, még ne írjuk le. Maximum a hardcore felhasználói számára lesz érzékelhető a különbség – de az is csak az idő múlásával. Másfelől, sosem lehet tudni, hogy mikor fogja a Samsung befrissíteni egy olyan szoftverre, amitől fordulni fog a kocka. Harmadrészt pedig senki se szomorkodjon, hogy az Exynos köztünk van, ugyanis jövőre az AMD-vel kezén fogva fogják kiadni a következő generációt, ami biztosan nagyot fog szólni a Galaxy S21-ekben.

Vissza az iskolába – újratöltve

Vasárnappal lezajlott a „Vissza a suliban” promóció első elvonása. Augusztusban az elektronikai üzletek egyik legfontosabb időszakáról beszélhetünk, amikor a BTS-t emlegetjük, hiszen az iskolakezdés köztudottan kiadásokkal járó időszak – főleg, ha a családban gyermek jelenlét van. Másrészről, a COVID-19 beütésének év eleji hónapjaiban megnövekedett a tabletek iránti kereslet, amiről nemsokára külön kimutatást hozok, hiszen az előző negyedévhez képest szemmel látható az elmozdulás. Az első felvonás lefolyásával, mondhatni, szünet nélkül érkezik a második, ahol megint csak lesznek remek ajánlatok, illetve kevésbé erősek is.

(Zárójelesen említeném meg, hogy akit érdekelnének, mely termékek milyen árazással voltak az első időszakban, azok ide klikkelve tudják utólagosan csekkolni, bár a cikk folytatásában azon leszek, hogy felhívjam a változásokra a figyelmet.)

A promóció: 2020. augusztus 24-től szeptember 6-ig tart. Továbbra is árengedményről kell beszámolnom, nincs bundle ajánlat, de ez esetünkben annyira nem is zavaró. A most feltűntetett árak a Samsung Experience Store-okban érhető el, ahol a vásárlók legfeljebb egyszerre 5 terméket vásárolhatnak.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A középkategóriás készülékek portfóliójába bekerült a Galaxy A20s készülék, ami tulajdonképpen a Galaxy A20e-nek a feljavított változata. Mindenképpen jobb befektetés lehet, mint az előd; így, aki nem akar sokat kiadni a friss készülékére, bátran nevezzen be rá. A szegmens közkedvelt termékei, azaz a Galaxy A41, a Galaxy A51 és a Galaxy A71 drágább lett picivel, mindegyik esetében 5 ezer forinttal, mint a korábbi promóciós időszakban.

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 840 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft134 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Back to School második felvonásában a prémium szegmensre helyeződik a hangsúly. Remek áron lehet benevezni a Galaxy S20-család tagjaira – leszámítva a BTS Edition-ös Galaxy S20+-t, mivel arra nincs kedvezmény. Szintén lejjebb ment az előző időszakhoz képest a Galaxy Note10-ek és a Lite-tagoknak az árképzése.

A Galaxy Z Flip-család (LTE és 5G) nem résztvevője a leárazásnak, ahogy a nemrég debütált Galaxy Note20-család sem.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft209 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Az előző időszakhoz képest nincs változás a promócióban résztvevő termékek árai között.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

A tabletek felső szegmensénél már azért előfordulnak érdekes húzások. Pl.: a Galaxy Tab S5e picivel drágább lett (10 ezer forinttal), mint előzőleg; viszont a Galaxy Tab S6 Lite 5 ezer forinttal olcsóbb. A Galaxy Tab S6-családnál nincs semmi változás, lekövették a BTS első felvonását. A Galaxy Tab S7 újdonságából fakadóan még egy darabig biztosan nem lesz leakciózva.

Termék:Modelkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Az aktivitásmérők drágábbak lettek leárazva, mint a BTS#1-ben feltűntetett áraik; viszont az okosórákra érdemes most lecsapni, mert pl.: a Galaxy Watch Active 2 mindegyik tagja kb. 5 ezer forinttal lett olcsóbb. De szintén jobb áron van a sima Galaxy Watch és a Galaxy Watch Active is. Tényleg használjátok ki, ha ilyesféle okoskiegészítőben gondolkodnátok!

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft22 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81089 990 Ft74 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80099 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft119 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

A vezetéknélküli fülhallgatók az előző időszakban sokkal jobb árazással bírtak. Amondó vagyok, hogy ha valaki ilyesmiben gondolkodna, akkor várja ki a szeptembert, mert biztosan akkor is lesz rá valamiféle árengedmény, a kérdés, hogy BTS#1-et vagy BTS#2-öt követik-e le, de az biztos, hogy a kettő közül az egyiket. A BTS kiadású Galaxy Buds+ nem képezi a promóció részét.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft43 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Alig estek a Samsung mutatói a második negyedévben az USA-ban

A Canalys piackutatócég rengeteg kimutatást készített az elmúlt időszakban, melyekből a folytatásban fogunk csemegézni. Kezdésként elhoznánk az Egyesült Államokra fókuszálót, hiszen a 2020-as év második negyedéve abból fakadóan kulcsfontosságú volt, hogy a COVID-19 világjárvány ekkora tetőzött szinte mindenhol. Ezzel párhuzamosan Kína újra tudta indítani a gazdaságát, amiből aztán egy nem-hétköznapi végeredmény kerekedett. Igen ám, de míg a Huawei brillírozott hazai viszonylatban, addig jogosan merülhet fel sokakban a kérdés, hogy miként alakult a piac abban a régióban, ahonnan – mondhatni – száműzésre került a tilalomból fakadóan. Nos, pontosan ezért lesz egy érdekes elemzés a most következő!

Kezdenék mindent azzal, hogy az USA-ban a TOP5 okostelefongyártók között nem foglal helyet se a Huawei, se a Xiaomi; ellenben az LG és a Lenovo ott van az Apple és a Samsung mögött, hogy megpróbálja elnyerni vásárlóikat. A leszállított készülékek száma a 2019-es azonos időszakhoz képest 5%-kal visszaesett, ami értékben kifejezve 31.9 milliónyi okostelefon jelentene három hónap leforgása alatt, míg korábban 33.4%-ot tudtak az asztalra letenni a gyártók.

Az USA-ba szállított okostelefonok 2020/Q2-ben.
Forrás: Canalys

Nem rossz az az 5%-os visszaesés, pláne ha az első negyedévhez viszonyítjuk, ugyanis úgy már pozitívba jönnek ki a mutatók azáltal, hogy 11%-os növekedést produkáltak. Az Egyesült Államokban az Apple-nek és a Samsungnak hatalmas keletje van. Kettőjük piaci részesedése 70%-os, míg a maradék 30% a további márkák között oszlik szét. Tulajdonképpen minden ötödik vásárló dönt a dél-koreai vállalat terméke mellett, illetve majdnem minden második a hazai pályás Apple-re esküszik. Az almás brandnek jól jött a piacuk részleges korlátozása, ugyanis 40.8%-ról 47.1%-ra növekedett a tortából kivágott szeletjük. (Hirtelenjében a lojalitás előtérbe került!)

Ettől függetlenül a Samsungnak sikerült növelnie a részesedését, ugyanis 22.3%-ról 23.2%-ra tette mindezt. Az adatok persze becsapósak, ugyanis szállítás szempontjából minimálisan maradt el az előző évi azonos időszaktól.

A Canalys elemzésében kitér arra, hogy a második negyedévben 59%-kal kevesebb Galaxy S20-as készüléket szállítottak, mint az előtte való évben a Galaxy S10-ből. A piaci igények változtak, az emberek olcsóbb készülékeket vásároltak, köztük pl.: a Galaxy A10e és a Galaxy A20 duót favorizálták a legtöbben. Ez pedig nem segítette sehogy sem a Galaxy S20-család 5G-s variásainak értékesítését. Az okostelefonok átlagos ára is csökkent 2019/Q2-höz képest.

 „Mivel a koronavírus pandémia arra késztette a fogyasztókat, hogy maradjanak otthon, az 5G elfogadása az Egyesült Államokban nem sikerült. (…) Eleve az amerikai külvárosban 5G-s hálózati lefedettség elenyésző számú, így a fogyasztók inkább a biztosabb 4G-s készülékek mellett tették le a voksukat.”

mondta Vincent Thielke, a Canalys egyik elemzője.
Canalys - US smartphone shipments by price band, Q1 2017 to Q2 2020
Fókuszba kerültek a középkategóriás készülékek 2020/Q2-ben.
Forrás: Canalys

10%-kal visszaesett az okostelefonok átlagára, ami a megfigyelt időszakban 503 dolláron állt végül meg. Ez jelentős csökkenés, de az elemzők szerint adja magát a tény, hiszen a munkanélküliség fokozatos beköszöntével a vásárlók nem engedhették meg maguknak a drágább készülékeket. Ezáltal nagyobb prioritásba került a 400 dollár alatti szegmens, amit csak belépőszinten és középkategóriának nevez a szakma.

Kiemelik, hogy a második negyedévben szállított okostelefon 70%-át Kínában gyártották, szemben az előző negyedévvel, amikor 60%-on állt ugyanezen mutató. Az USA és Kína közötti feszültégek fokozódásával egyfajta bizonytalanság is feltűnt – bár a Samsung-ot (és az LG-t) ez annyira nem érintette, hiszen nem ott gyárttatják a termékeiket. Mindenesetre, a romló kapcsolat instabilitást okozhat a régióban, ami színesítheti a folytatásban a diagramjaikat.

5 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál a Galaxy Watch 3-ról!

Tegnapelőtt írtunk egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy a Samsung legújabb okosóracsaládjánál milyen újdonságok fedezhetők fel. A dél-koreai vállalat a 2019-es évet feláldozta azért, hogy a sport érában maradandó okoskiegészítőt dobhasson a piacra, ami a Galaxy Watch Active 2-vel szerintünk összejött. Így viszont a klasszikus vagy másabb néven: a tradicionális vonalat imádó felhasználókat hoppon hagyták, mivel nem érkezett a Galaxy Watch-nak utódja. Ezt kompenzálták a 2020-as évben, amikor is elhozták a Galaxy Watch 3-at.

Tiszta sor, hogy milyen főbb jellemvonásokkal rendelkezik, azonban összegyűjtöttem egy afféle 5-ös listát, ami olyan különlegességekre fókuszálna, amikről elképzelhető, hogy nem tudtál. A folytatásban pontokba szedve tálálnám mindezt!

1. Meg van különböztetve dizájnban az eSIM kártyás változat a simától!

Magyarországon az eSIM kártyás okosórákat a Telekom kínálatában érhetik el az érdeklődők, ugyanis náluk van – egyelőre – csak kiépítve a technológia. A Galaxy Watch 3-ból szintén érkezett ilyen modell, amit dizájnbéli elemmel is megkülönböztet a dél-koreai vállalat. A szemfüles járókelők úgy tudják könnyedén eldönteni, hogy a látott termék csak Wi-Fi+BT-os változat-e, vagy eSIM-es, hogyha a ‘HOME’ (= alsó) gombjára pillantanak. Utóbbinál pluszban egy piros vékony csík figyelhető meg, ami egyértelműen mondatja, hogy elektronikus SIM kártya fogadására képes a kézen lévő okoskiegészítő.

A ‘Home’ gombnál figyelhető meg a különbség,
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

2. Több szinten karcsúsították az újabb generációt!

[Alapul véve a két nagyobb modelleket!] A Galaxy Watch 3 a Galaxy Watch-hoz képest nagyobb kijelzővel rendelkezik. Míg az elődnél 1.3 inches, addig az új 1.4 inches lett. Súlyából elvettek, hogy ne legyen zavaróan nehéz. Számban kifejezve 63 grammról 53.8 grammra „fogyott le”. 14%-kal vékonyodott, bár ehhez az is kellett, hogy akkumulátora kisebb kapacitású legyen, viszont ettől függetlenül az üzemideje nem csökkent.

3. Más a funkciógyűrű dizájnja a kisebb és a nagyobb méretnél!

Míg a 41mm-es okosóráknál a lünetta sima, addig a 45mm-esnél „bordázott”/recés. Ha visszaemlékeztek a Gear S2 Sport-ra, illetve a Gear S2 Classic-ra, akkor derenghet, hogy először náluk vezette be a vállalat ezt a fajta megkülönböztetést – bár ott még egységes méretekről beszélhettünk. Nagyon úgy fest, hogy ily módon visszanyúltak a gyökereikhez, de ez nem feltétlenül zavaró.

Bal oldalt a 41mm-es, jobb oldalt pedig a 45mm-es lünettája látható.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

4. Szórakoztató üzenetváltás avatarmatricákkal megspékelve!

Immáron nem csak az okostelefon és a tablet képes az matricák fogadására és küldésére, hanem a legújabb okosóracsalád is. AR Emoji-kból 15 darabot, míg Bitmojiból 30 darabot tud lekezelni. Tehát, ha valakinek ilyen formában szeretnél az órán keresztül válaszolni, akkor van lehetősége akár az Üzenetek applikációban, akár Whatsapp-on, Telegramon vagy Kakaotalkon.

5. Érkezik az első titánvázas modell!

Az augusztusi Unpacked eseményen egy olyan okoskiegészítő is leleplezésre került, melynek forgalmazását csak az utolsó negyedévben fogja elkezdeni a vállalat. A Galaxy Watch 3 titánvázas megoldásáról volna szó, amit csak 45 mm-es méretben tesz elérhetővé, úgy nevezett Misztikus Fekete színben. Nem csak a vázszerkezete kap időtálló küllemet, hanem a szíja is, aminél fémszíjról beszélhetünk. Talán emlékeztek még arra az egyedi szíjra, ami a Gear S2 Classicnál debütált eléggé magas áron, illetve limitált darabszámra. Nos, valami hasonlót tessék magatok elé képzelni, amit „mintha ráöntöttek” volna.

A titán vázas modell diája az Unpacked eseményen.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

Volt olyan közöttük, amikről esetleg nem hallottál?