Beszámítással olcsóbban vásárolhatsz Galaxy Note 20 készülékeket

Augusztus végén elstartolt a Galaxy Note20-családnak a hivatalos forgalmazása. A Samsung Magyarország bundle promócióval kedveskedett azon ügyfeleinek, akik előrendelésben csaptak le a legerősebb csúcskategóriás készülékükre. Augusztus 21-e óta azonban semmilyen kedvezménnyel nem készültek, hogy egy kicsit kelendőbbé tegyék a terméket, hanem a teljes áron próbálták a legnagyobb haszonkulcsot elérni. Ez tiszta sor, hiszen az újonnan megjelent termékek általában negyedéven át tartják az értéküket, míg be nem fut rájuk az első árleszállítás.

Egyelőre a dél-koreai vállalat részéről árkedvezménnyel ne számoljon senki, aki a Galaxy Note20-szériában gondolkodik, azonban vannak rejtett megoldásaik a tarsolyukban, amivel mégis egyfajta kedvezményt tudnak adni a leendő vásárlóknak. Ez nem más, mint a trade-in ajánlat. Ha visszaemlékeztek márciusra, akkor derenghet, hogy a Galaxy S20-családnál is ellőtték ez a(z aduász)kártyát, amivel úgy adnak engedményt, hogy közben nem csökkentik a megvásárolt termék végárát. Arról lenne szó, hogy visszaviszel egy korábban használt okostelefonodat, amit bizonyos összegért átvesznek, illetve ezt megtoldják még azzal a plusszal, amennyi jár a választott termék után. Pl.: ha van egy 100Ft-ot érő Galaxy Mini okostelefonod és Galaxy Note20 vásárlására szánod el magad, akkor azt 25 100Ft-ért veszik meg, amit aztán visszaforgathatsz az új termékedbe. Ergo, nem csökkent a végső ára a kiszemelt tollas terméknek.

A Galaxy Note 20-nál az ajánlatot igénybe véve 25 000 Ft, míg a Galaxy Note 20 Ultránál 40 000 Ft plusz jár a trade-inelt termék után pluszba. (Ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S20 Ultra-nál csak 30 ezer forint extra jóváírást adtak.) Használjátok ki mindenképp, ha a szériában gondolkodtok, mert leárazás szempontjából ekkora mértékre nem igazán számolhattok a közel jövőben. Tavaly Fekete Péntekkor az akkor aktuális Galaxy Note10-család nem szerepelt azon a bizonyos leértékelt listán.

A promóció: 2020. szeptember 16. és 30. között tart, valamint a készlet erejéig – bár nem hinném azt, hogy lesznek olyan vásárlók, akik lemaradnak a kedvezményről.

Termék:Belső tárhely:Szeptemberi ár:Trade-in kedvezmény:
Galaxy Note20256GB354 990 Ft-25 000 Ft
Galaxy Note20 Ultra 5G256GB484 990 Ft-40 000 Ft

Íme a promóció kreatívja:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.