Kibővülte a Samsung az Android 11 bétateszt programját


Szeptember első felében elstartolt az Android 11-es operációs rendszer életciklusa a Google készülékein. A Samsung ezzel egy időben útjára indította a One UI 3.0-ával megtoldott felületnek a publikus bétatesztelését, amelyet a Galaxy S20-család kapott meg limitált számban. Kiindulva abból, hogy sok bugot tartalmazhat, nem ajánlatos telepíteni, hiszen könnyedén előfordulhat rendellenes működés és adatvesztés, ami egy stabil változatra már annyira nem jellemző. (Amint elérkezünk a második vagy a harmadik bétafrissítéshez, mi is becsatlakozunk ugyanúgy, ahogy tavaly a Galaxy S10-nél tettük.) A fenti linken az újdonságokról/változásokról egy videót megtekinthettek.

Most viszont jó hírrel állnék elétek. A napokban újabb termékekkel bővült az Android 11 bétatesztjében résztvevők listája. Szám szerint néggyel, név szerint pedig: a Galaxy Note20-szal, a Galaxy Note20 Ultra 5G-vel, a Galaxy Z Flip 4G-vel és a Galaxy Z Fold2 5G-vel. Egyelőre a Galaxy Z Flip 5G nincs köztük, de nincs kizárva, hogy kisebb csúszással ott lesz. A Samsung minden tőle telhetőt megtesz, hogy a 2020-ban kiadott csúcskategóriásaira elhozza még idén az új főszoftvert.

Max Weinbach tette közzé mindezt, aki az XDA Developers egyik felhasználója; illetve a tech világ egyik bennfentese és szivárogtatója. A többi készülékre legkorábban 2021-ben futhatbe az éles szoftver, amelynek listáját itt közöltük le – bár ez még nem hivatalos álláspont, csak egy jóslat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.