Nem most írni először történelmet a Samsung berkein belül az a jelenség, amikor valami újdonság egy középkategóriás okostelefonban tűnne fel. Elég csak felidézni a Galaxy Alpha-t, hogy egy nagyobbat repüljünk vissza az időben, ahol elsőként mutatkozott be az a fajta elképzelés, melyben prezentálták a bővíthetőség hiányát és annak „hátrányait” – amit a Galaxy S6-szériába átültettek. Aztán, hogy ne rohanjunk akkorát vissza, ott van a Galaxy A72018, melynél kiemelhető az ultraszéles látótérrel rendelkező hátlapi kamera elképzelés, vagy éppen a bekapcsológombba ágyazott optikai ujjlenyomat-olvasóé. A még közelebbi múltból hozhatnám a Galaxy A71-et és a makro optikát, ami szintén ott látott napvilágot.
A Samsung tényleg sűrűn nyúl a középkategóriás termékeihez, ha egy innovációnak az igényfelmérésére törekszik. Azaz, hogy a piac mennyire nyit az újdonság felé. Nem véletlenül, hiszen a legnépszerűbb okostelefonjai ebből a termékcsaládból kerülnek ki, elég csak felidézni az év elejét, amikor a Galaxy A51 jött, láttuk és vitték, mint a cukrot. A Galaxy A72 hozhat ismételten egy próbamenetet a dél-koreai vállalat életében, ugyanis a jelenlegi értesülések szerint: itt debütálhat az első olyan kamerasziget a hátlapon, ami öt kamerával lesz ellátva.

Nyilván felmerülhet a kérdés, hogy milyen szenzorok kapnak hátul helyet?! – A jelenlegi pletykák szerint: a főszenzor 64MP-es lehet. A másodlagosként emlegetett ultraszéles látószögű képalkotóegység 12MP-en dolgozhat, míg a mélység érzékelésért felelős 5MP-en. Megkapná negyediknek a makroszenzort, amit oly sok középkategóriás 2020-ban, ami szintén 5MP-en tenné a feladatát, míg az ötödik egy telelencse lehetne, ami elméletben 8MP-en hozna 3x-os optikai zoomot. Ergo, ugyanaz az érzékelő kerülne bele, mint a nemrég napvilágot látott Galaxy S20 FE-be.
Ha ténylegesen igazolódik, hogy a neten keringő pletykák kiszivárgott valós tények, akkor a Galaxy A72 lehet az első olyan okostelefonja középkategóriában, ami optikai képstabilizációval rendelkezik. Mondanom se kelljen, de ez így alapvetően hangzatos, és ha ez így is lesz, akkor bizony még magasabb nyitóáron történő debütálással kell számolni – azaz könnyedén feljebb pozicionálódhat az árazása a Galaxy A-családnak.
Az új széria legkorábban jövő év elején startolhat el. Valószínűleg a bejelentésére még év végén sort kerít a Samsung, hogy a 2021-es esztendőt még ütősebben tudják megkezdeni.
Zárószó gyanánt fűzném hozzá, hogy 2017 augusztusában mutatkozott be a gyártó első dupla hátlapi kamerával rendelkező készüléke, a Galaxy Note8. Rákövetkező év elején már középkategóriában a Galaxy A82018-ban láthattunk egy érdekes elképzelést, ami választ szolgáltatott olyan kérdésre, miszerint: Milyen lenne, ha előre kerülne kettő?; majd pedig szeptemberben megérkeztek az egyik első tripla kamerása: a Galaxy A72018-cal, illetve a qvad kamerása a Galaxy A9 2018-cal.