Kell az embernek egy elfajzott hobbi, amivel leköti magát szabadidejében, illetve, amire büszke lehet. Sok éven keresztül a SorozatGURU szerkesztőségét erősítettem – ma sincs másképp! –, azonban kellett egy kis váltás, mert befásultam. Immáron 9 éve foglalkozom a Samsung IM (okostelefon, tablet és kiegészítőik!) részlegének világával, illetve a kezdetekben a DI-hoz is volt szerencsém. Ugye az volt a fényképezőgépek szegmense, ahol születtek nagyon jó termékek, gondolok: az Samsung NX-szériára, amelyből akad a polcomon: Samsung NX300, Samsung NX30 és Samsung NX1 is. Ilyenkor eszembe jut az az őrült húzás, amikor Budapestről leutaztam az általam teljesen ismeretlen Szombathelyre, hogy megvegyen az ottani Media Markt-ban a 20mm-es objektívet vicckategóriás áron. Régi szép idők, de eléggé elkanyarodtam a témától…
Régóta érett bennem a gondolat, hogy kellene egy olyan Brand specifikus rajongói oldal, ami összefoglalja a vállalat főbb híreit, a neten keringő pletykáit, illetve rávilágít olyan tényekre, amelyekről máshol nem olvashattok. Többször sikerült a külföldi példakép oldalunk, a SamMobile felé cikkötleteket beküldenünk, amire büszkék vagyunk, hiszen vannak dolgok, amiket még ők sem tudnak – igaz ezek többségében Magyarországra szabott infók voltak.

A mérföldkő lefektetésével vette kezdetét a móka 2019. október 1-jén. Akkor úgy gondoltam, hogy ez afféle kezdeti fellángolás, de aztán igazolódott, hogy 365 nap elteltével is ugyanolyan lelkesedéssel csinálom, mint az első hetekben. Ingadozott a bejegyzés szám havi leosztása, de azért ügyeltünk arra, hogy többségében naponta eggyel-eggyel kedveskedjünk. Mint láthattátok, szeretjük megrágni a témákat, nem igazán kedveljük a két soros cikkeket, amiket címsor formájában is közzé lehet tenni. Most sincs másképp!
A statisztikára pillantva igazolódik, hogy, amivel nap mint nap foglalkozunk, az tetszik az embereknek, ugyanis az elmúlt 1 év legforgalmasabb hónapját 2020 szeptemberében hoztuk össze, amit ezúton köszönünk Nektek! Jó látni, hogy egyre többen iratkoztok fel WordPress-es hírcsatornánkra, hogy naprakész infókat kaphassatok. Tegnap éjfélig – a mai cikkek nélkül – 746 bejegyzést publikáltunk, ami korrekt szám – de azt is látni kell, hogy további 46 darab van bekészítve a piszkozatba. Ha már statisztika:
- 2019-ben 174 bejegyzésbe kezdtünk, amelyekbe 54 907 szót írtunk.
- 2020-ban jelenleg 574 posztnál tartunk, amelyeknél 215 395 a szószám, cikkre leosztva 375.
- A legtöbb cikket a Hír kategóriájába tettük közzé.
- 43 kategóriával, illetve 300 címkefelhővel dolgozunk, hogy a legjobban szétszeparáljuk a témákat és a termékeket.
- A legnézettebb napunk: 2020. július 7-én volt.
Örülünk, hogy TikTok-on is vevők vagytok a videóinkra, ahol immáron több mint 116 ezer lájkot gyűjtöttünk be. WOW! Kövessetek, ahol csak tudtok, mert arra ügyelünk, hogy ne mindenhova ugyanaz a tartalom kerüljön ki!
Fogadalom a jövőre nézve:
Most kellene valami fogadalmat tennem, amit betartok a következő születésnapig… Nehéz, talán azt mondanám, hogy legalább ugyanennyi energiát beleadok a blogéletbe. Ügyelünk, hogy minél több exkluzív tartalom legyen, illetve a „Tippek és Trükkök” kategóriájában még több hasznosabb tudnivaló. Jah, és ott a Youtube videók beindításának gondolata is a fejembe, amit már január óta szeretnék útnak indítani, egyelőre kevés sikerrel, szóval van mindig hova fejlődni!
Azon leszek, hogy a lehető legtöbb elképzelésem megvalósuljon! Köszönjük még egyszer, hogy Velünk ünnepelitek ezt a szép napot! Legyen szép estétek, mára már nem tervezünk cikket írni, hanem megyünk koccintani egyet!
Mérföldköveink:
- 2019-10-01: Elstartolt az oldal
- 2020-05-28: A Galaxy Világának 500. bejegyzése publikálódott
- 2020-07-29: Lefoglaltuk a galaxyvilaga.hu domaint.
- 2020-10-01: 1 éves a Galaxy Világa
Utószó: A sok bennfentes információért és fotóért hatalmas köszönet az ismerőseimnek, barátaimnak! Pacsi!