Infógrafikán a Galaxy Buds Live vezeték nélküli fülhallgató


Azt híhetnetek, hogy csak okostelefonjaihoz és tabletjeihez készít a Samsung infógrafikákat, azonban koránt sincs így. Augusztus folyamán bemutatták a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgatójukat, a Galaxy Buds Live-ot, amihez szintén kreáltak egy ilyet, hogy az utca népe tisztába legyen minden főbb specifikációjával, s ezekhez mérten egyszerűbben tudjanak mellette dönteni. A dél-koreai vállalat nem a Galaxy Buds+ helyére hozta el, hanem egy új termékcsaládot akart elindítani, ami az aktív zajszűrés vonalán próbál felhasználókat megnyerni; míg, akik inkább a zenék minőségibb hangzását élveznék, azoknak javasolják a Galaxy Note10-szériával bemutatkozott családot.

A Galaxy Buds Live egyetlen hangszóróval rendelkezik, azonban mérete nagyobb az elődéhez képest, ami 12mm-es lett. Ugyanúgy maradt a három mikrofon, melyből kettőt kinn, egyet benn tartanak, hogy kellőképpen elemezni tudják a zajszintet és ezáltal szűrni is egyben. Növeltek az akkumulátorok kapacitásán is, hiszen immáron 21 órás teljes üzemidőre képes egyetlen teli töltéssel, ami eléggé korrekt számérték. A legjelentősebb változást még sem a felsoroltak jellemzőkkel kapjuk, hanem a formatervével, ami legköveti a fülünk formáját. Ergonomikus, kb. mint egy hallóműszer, de hát azt is precíz orvosok és kutatók fejlesztették, így valahol adja magát, miért néz ki úgy ahogy!

Talán az árával kellene megbarátkoznunk, hiszen egy belépőszintű okostelefont adnak hasonló összegért. Jelenpillanatban: 69 990 ft a magyarországi hivatalos fogyasztói ára, amihez csatlakozik a Samsung garancia is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.