Rejtett ajándékkal kedveskednek a Galaxy S20 FE vásárlóinak


A Samsung Magyarország október beköszöntével szeretné, ha a Galaxy S20-családja újabb lendületre kapni. A Glamour-napok után megtartotta az ottani promóciós árakat mind a három tavasszal megjelent családtagjára. Az ősszel viszont melléjük csapódott a Galaxy S20 FE, amire egyelőre nem tudtak áresést alkalmazni abból kifolyólag, hogy a termék alig van túl az előrendelési időszakán; illetve alapvetően remek ár/érték arányt képvisel a felsőkategóriás szegmensben, melyről már külön cikkben értekeztünk.

Tehát a végárból nem tudnak kedvezményt adni, ellenben van más a tarsolyukban, amit ilyenkor eléggé sűrűn el szoktak sütni. Az egyik ilyen opció lehetne a készülék beszámításos ajánlat, aminél plusz jóváírást adhatnának, viszont most a másikról, a bundle-ről van szó, amikor valamiféle kisebb ajándékot adnak mellé. Most sincs másképp, ugyanis azon vásárlók között, akik beruháznak egy Galaxy S20 FE-re és regisztrálják vásárlásukat a Samsung Members-ön keresztül, jogosultak lesznek 20 ezer forint értékű Samsung Experience Store kuponra, amit csak és kizárólag a Samsung márkaboltokban érvényesíthetnek.

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

Fontos megemlíteni, hogy a kedvezmény tényleg csak Samsung termékekre használható fel, azaz okostelefon és tablet, illetve viselhető kiegészítők és egyéb tartozékok vásárlásának végösszegéből vonodik le. (Készpénzre nem váltható!) JBL szegmens kivételt képez. A kupont legkésőbb 2021. január 15-ig lehet beváltani.

A promóció: 2020. október 8-án startolt el, ami 2020. november 15. éjfélig tart, illetve a készlet erejéig. Utóbbit már csak azért is érdemes komolyan venni, mivel csak 500 darab áll rendelkezésre, azaz, ha elfogy, akkor hiába vagy benn az időintervallumban, már nem leszel jogosult rá. Az ÁSZF elolvasásához klikk ide.

Íme a hirdetménye:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.