A legjobb öt közé került a Samsung


Emlékeztek a tavalyi Global Brand összefoglaló cikkünkre, melyben arról számoltunk be, hogy jó eséllyel 2020-ban megelőzheti a Samsung a következő nagy riválisát, a Coca Colát, ami 2017-től kezdve egészen 2019-ig tartotta magát a dél-koreai vállalat előtt? 3 évet kellett várniuk, hogy beérjen az a rengeteg munka, amivel sikerült egy újabb nívós márkát maguk mögé soroltatniuk. Az új évtized beköszöntével immáron a legjobb 5 között kell emlegetni, pedig sokan úgy gondolták, hogy a COVID-19 világjárvány kihatással lesz a márkának az értékére, és csak 2021-ben dönthetik meg a kitűzött céljukat!

A Samsung márkaértéke 2%-ot erősödött, holott nem tudott olyan eladási mutatókat generálni, amilyent kitűztek maguk elé. A koronavírus szinte az összes iparágat megtréfálta, azonban minden jel arra mutat, hogy állták a sarat és erősödtek még egy olyan bizonytalan időszakban és üzleti környezetben, ami átitatta az elmúlt egy esztendőt.

„A 43. helyen kezdtük 2000-ben, 5,2 milliárd dolláros márkaértékkel. Ebben az évben az öt legjobb között vagyunk, 62,3 milliárd dollárral, ami nagyszerű eredmény. Nem érhettük volna el ezt a helyezést a felhasználók támogatása nélkül. Globális helyzetünk és a kapcsolatunk folyamatos építése érdekében folytatjuk a fogyasztókkal való kapcsolattartást és párbeszédet.”  

mondta YH Lee, a Samsung marketingvezetője.
A TOP24 a Global Brand List-en.

Az Interbrand évente megvizsgálta, melyek a Föld legértékesebb vállalatai. A tanulmány végeredményét október folyamán a Best Global Brand elnevezésű listán teszik elérhetővé. Mondanom se kelljen, de a legrangosabb elismerésről beszélhetünk, amikor felemlegetjük, így nem is csoda, hogy a Samsung is foglalkozik az elért eredményekkel. Míg 2019-ben 61.098 milliárd dollárra saccolták az értékét a dél-koreai vállalatnak, addig 2020-ban 63.3 milliárd dollárra növekedett. A TOP5-be kerüléséhez az is kellett, hogy a Coca Cola értéke csökkenjen, hiszen, ha a tavalyi mutatójával állítanánk szembe a Samsung ideiét, akkor maradt volna a 6. helyen, azonban sikerült 10%-kal rosszabbul teljesíteniük, amit ki használt a vetélytárs.

Jelenleg a legértékesebb az Apple, ami 322 milliárd dollárra növelte mutatóját, majd követi az Amazon 200 milliárddal. A harmadik és negyedik helyen a Microsoft és a Google található, melyek 165 milliárd körüli mozognak. A TOP5-ben történtek helycserék, hiszen a Google a második helyről a negyedikre csúszott le, hogy az Amazon előrébb léphessen.

Az Interbrand értékelése szerint az alábbi faktorok játszottak kiemelt szerepet a Samsung növekedésében:

  • A fenntartható fejlődést támogató, vállalati szintű intézkedések
  • Folyamatos innováció, olyan termékek bemutatása, mint a Galaxy Fold, a The Terrace vagy a BESPOKE hűtők
  • Jelentős befektetések olyan technológiák fejlesztésébe, mint a mesterséges intelligencia, az 5G vagy az IoT eszközök.
Év:20102011201220132014201520162017201820192020
Márkaérték (USD)19.5B23.4B (20%↑)32.9B (40%↑)39.6B (20%↑)45.5B (15%↑)45.3B (-)51.8B (14%↑)56.2B (9%↑)59.9B (6.5%↑)61.1B (2%↑)62.3B (2%↑)
Helyezés1917987776665

A cél egyértelmű, hiszen a folytatásban is szeretnék minél előnyösebb pozícióban tudni magukat az Interbrand-en, viszont bárhogy nézzük, a negyedik helyezett és köztük azért 100 milliárd dolláros különbség figyelhető meg, ami cseppet se kevés. Most persze lehet azzal jönni, hogy az Apple megcsinálta egyetlen év alatt, mivel 2019-ben „csak” 234 milliárdon állt. Meglátjuk mire lesz képes 2021-ben, amikorra a külföldi médiumok változásokat jósolnak az okostelefon piacában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.