2020 felemás második negyedéve után magára talált a Samsung. A COVID-19 világjárvány kihatással volt a gazdaságra, amit a dél-koreai vállalat megérzett nyár folyamán. Lassabban tudtak alkalmazkodni a váratlan helyzethez, melyből az egyik versenytárs előnyt kovácsolt, azonban már ott lehetett érezni, hogy csak egy különleges időszakról van szó, ami a folytatásban valószínűleg nem fogja megismételni önmagát. Több piackutatócég ugyanerre a megállapításra jutott, viszont most, hogy lezárult a harmadik negyedév már fixen állítani lehet, hogy a trónfosztott brand – ami az Interbrand listájának 5. helyére kúszott fel – magára talált, és a felmerült problémákat megfelelő módon orvosolták.
Számos piackutató adott ki a kimutatását, melyek közül a Canalys-t választottuk prezentálásra, mégis csak a legtöbbször rájuk támaszkodunk. A Samsung 2020 harmadik negyedévében a legnagyobb okostelefon értékesítő lett. Hiába voltak olyan aggályok, hogy lefelé ívelőben a brandnek, helyette felszívták magukat és cirka 80 millió készüléket szállítottak le, ami elképesztő mennyiség! Pláne úgy, hogy közben a második helyet elfoglaló Huawei csak 51.7 millióval követi.

Forrás: Canalys
Szép teljesítmény, melyhez azért kellett a line-up frissítése. Ebben az időszakban futott be a Galaxy Note20-család, a Galaxy Z Fold2 vagy a Galaxy F41, illetve lépett át a Galaxy S20-család egy leárazási hullámsorozatba, hogy még kedvezményesebben kínálják az érdeklődőknek. Míg 2019 azonos időszakában 78.9 millió termék került leszállításra, addig idén 2%-kal több. Kevésnek hangzik, de vegyük csak számításba a koronavírus jelenlétét, hiszen ez idő tájt kezdődött el újfent a vírusnak a felélénkülése bizonyos régiókban, ami magával hordozta a gazdasági bizonytalanságot. Mindezt alapul véve nem annyira rossz a helyzet.
„A Samsung a második negyedévben szenvedett az offline (=bolti) kiskereskedelemtől való függőségéből fakadóan, azonban a harmadikban fellendőlés mutatkozott. Ennek három alappillére volt. Először is, sok régióban azt tapasztalták, hogy a második negyedév iránti kereslet áttolódott a harmadikba. Másodsorban, megerősödött az indiai piacon, ahol ismét a második helyre sikerül elősoroltatnia magát. Harmadsorban pedig fókuszba helyezte a belépőszintű és a középkategóriás termékek piacra dobását, illetve egyéb ösztönzéseket kezdeményezett, mint pl.: ingyenes kiszállítást tett lehetővé az online store-jain keresztül, illetve növelte az exkluzív online keresletet még árbarátabb termékek bevezetésével.”
mondta Shengtao Jin, a Canalys elemzője.
Mint az leolvasható a lentebbi táblázatról, a Samsung a piac egyötödét stabilan bitorolja. Szám szerint 23%-át. Mögötte a Huawei marad el 14.9%-kal, ami legfőképpen a kínai régiónak köszönheti azt, hogy nem csúszott tovább a ranglétrán. Az Apple ezzel szemben lemaradt a dobogóról, amire nem igazán volt precedens az elmúlt időszakban. Mindez azért történhetett meg, mivel a Xiaomi betört számos régióba, köztük az Európába, így növelni tudta a piaci részesedését, mellyel 13% fölé emelkedtek és letaszították az almás brandet a legjobb három listájáról. A Vivo-ról se feledkezzünk el, ami szintén profitált 2019-hez képest.

Forrás: Canalys
Hiába a jelenlegi állapot, a jövőkép nem túl bizakodó:
„Az emelkedő COVID-19 arány olyan régiókban, mint Európa, hamarosan arra kényszeríti a kormányokat, hogy szigorúbb országos intézkedéseket hozzanak vissza. A második hullám korlátozni fogja az állami ösztönző költségvetéseket, és széleskörű csődöket és munkahelyek elvesztését idézhet elő az érintett területeken. Sajnos a Q3 megkönnyebbülése rövid életűnek tűnik.”
mondta Ben Stanton, Canalys vezető elemzője
Meglátjuk: mire lesz képes a Samsung az utolsó negyedévben. Nagyon bizakodik a vállalat, hiszen az online kereskedelmet valamilyen szinten helyre tudta tenni. Azok a megmozdulások, amikkel fellendítette a gazdaságot eredményesek lehetnek a folytatásban is, viszont az országhatárok esetleges bezárásával, valamint nem várt korlátozásokkal sajnos ők se tudnak mit kezdeni. Reméljük a legjobbakat!