A Samsung hazai képviselete folyamatosan formálja a kínálatát. Nem olyan rég tettük közzé a kifutó státuszba került készülékeinek listáját, illetve hívtuk fel a figyelmetek, hogy a Telekomhoz egy oly termék kerülhet bevezetésre, amely korábban nem képezte a portfólió részét. Novemberre szinte mindegyik okostelefonja megérkezett, mellyekkel az év végi hajtásra rá szeretne készülni.
Most főként a belépőszintű termékportólióját frissítette fel a Samsung Magyarország. Először is azzal, hogy elhozta a Galaxy A21s 4/128GB-os változatát. Mint azt megtudtuk, a Telekomos Cyber párbajos győzelem nélkül is beépítették volna a kínalatba; viszont azáltal, hogy hozni tudták a kört a konkurenciák ellen, megerősítést nyert a döntés helyessége. Másrészről, a már piacon lévő 3/32GB-os főként a belső tárhely kapacitása miatt maradt legtöbbször alul, hiszen az alap operációs rendszer majdnem 10 GB-ot vesz el az összből, míg a többit az a pár alkalmazás foglalja be, amit rátelepítünk.
A jelenleg futó akciónak köszönhetően 64.990 Ft-ba kerül, míg a nagyobb memóriamodullal rendelkező 20 ezer forinttal többe. A kulcsszó inkább a 4GB-os gyorsítótáron van, amivel a közép-felső okostelefonjaikat szokta ellátni a Samsung. Ha így nézzük, akkor nem is rossz ez a deal, mivel megfelelő a RAM/ROM párosa.

Forrás: Samsung | Fotó: Galaxy Világa
Ráncfelvarrott változatban mutatkozik a Galaxy A31 is, amiből szintén a 128GB-os alaptárhelyű opciót hozták el. Ha visszaemlékeztek nyár közepére, akkor derenghet, hogy a 4/64GB-os kondícióval rajtolt el az életpályája Magyarországon, ami a nagyobb kijelző méretével és méretesebb akkumulátortelepjével hívta fel magára a figyelmet. Ami a szemünket zavarhatja, hogy mindkettőnél csak 4GB-nyi gyorsítótárat kap a vásárolja, pedig más régióban létezik belőle 6GB-os és 8GB-os kínalat.
Zárásképpen, tényleg csak említésszerűen jegyezném meg, hogy a vezeték nélküli trió pad forgalmazása is megkezdődött a Samsung hét alatt. A termék jellemzőiről külön cikk formájában informálódhattok. Ára hasonló, mint az elődjének, azaz a duó variánsnak.
Táblázatba foglalva mutatnám az áraikat és a színopciókat:
Termék: | RAM/ROM: | Színek: | Ár: |
Galaxy A21s | 4/128GB | Fekete | Kék | 84 990 Ft |
Galaxy A31 | 4/128GB | Fekete | Kék | 94 990 Ft |
Vezeték nélküli trió töltőpad EP-P6300T | – | Fekete | Fehér | 29 990 Ft |