A Galaxy Tab S6 se marad One UI 2.5 nélkül!


Október végén készítettünk egy összefoglalót azzal kapcsolatban, melyik okostelefonokra érkezett meg a One UI 2.5-ös felület, amit azóta folyamatosan frissítés alatt tartunk. Közbe szeretnénk jelezni, hogy a lista tényleg bővül, ugyanis azóta mellécsapódott a Galaxy S9 és a Galaxy Note9 is. Igen ám, viszont a telefonok mellett a tabletek frontján is elkezdődött az újításoknak a beépítése az Android 10 alá. A sort a Galaxy Tab S7/S7+ kezdte, majd pedig a Galaxy Tab S6 Lite és a Galaxy Tab S5e folytatta, azonban becsorgott a tavalyi flagshipre is, ha már nem akarják drasztikusan lecsökkenteni a vételárát.

Mind a Wi-Fi-s, mind a SIM-kártya képes variációra megérkezett október utolsó napjaiban a felületfrissítés. Előbbinél a T860XXU3BTJ2, utóbbinál a T865XXU4BTJ2 verziószámon került berögzítésre a csomag, amelyek a szeptemberi biztonsági javításokkal lettek felvértezve.

Az újdonságok között található a Galaxy Fold-nál bevezetett megoldás, miszerint immáron 3 részre oszthatjuk One UI módban a kijelző a Több Ablakos funkcióban. Ugye korábban csak vertikálisan lehetett felezni. Bekerült a vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása, amelyet továbbra is a 2019 után kiadott Samsung okostévékkel lehet használni. Ezen kívül a Wi-Fi csatlakozáson okosítottak, hogy a felhasználó számára informatívabb legyen, melyikre lehetőségre érdemesebb rákapcsolódnia a felsorolt opciók közül. Zárásképpen, csekkoljátok a lentebbi listát, melyből még pár extra funkcióról hull le a lepel, bár a „Samsung Galaxy” szöveggel ellátott nem tiszta számunkra, hogy mit takarna.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Fotó: Samsung

Buildszám: T860XXU3BTJ2 | T865XXU4BTJ2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-10-29 | 2020-10-30
Biztonsági javítás szintje: 2020-09-01

Alább olvashatók az újdonságok:


  • Samsung DeX: Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Több ablak: A képernyő most 3 részre osztható.
  • A következő funkciók újak:
    • AR-zóna
    • Edge-panel
    • Hangrögzítő
    • Samsung Galaxy
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.