Nagyon közelinek tűnik a jövő év, amit az a tény se tud feledésbe meríteni, hogy napról napra jönnek ki a pletyka szintű, ám eléggé valóságra törekedő híresztelések a következő Galaxy S-családtaggal kapcsolatban. Noha, a névvel se vagyunk 100%-osan tisztában (hiszen sehol se erősítették meg!), azt azért ki merjük jelenteni, hogy a Samsung dizájnban tervezi a legnagyobb meglepetést, ugyanis a nem olyan régen netre került lehetséges kinézete alapján ilyen egyedi kamerasziget megoldással még egyik gyártó sem rukkolt elő korábban – azaz megpróbálnak trendet teremteni, ahogy azt csinálják az Apple berkein belül. Más területen is azonban próbálkoznak, amit a kijelzőnél kell mindenképpen keresnünk.
Az a hír járja ugyanis, hogy a Galaxy S21 és a Galaxy S21+ – a Galaxy Note20 és a Galaxy S20 FE mintájára – flat kijelzővel rendelkezik majd, azaz nem lesz lekerekítés előről, maximum csak hátulról; míg a legnagyobb családtagnál, a Galaxy S21 Ultra-nál kaphatjuk vissza a sokak által ócsárlót edge megvalósítást. (Nekem mondjuk az égadta világon semmi bajom se volt vele!) Tehát a két kisebb modellnél a sík megjelenítő panel köszön vissza, ami az újabb típusú LTPS (low-temperature poly-silicon) megoldással lesz ellátva.

Forrás: Pigtou_
Az LTPS főbb jellemvonásai között tartható számon, hogy olcsóbb megoldásról, ám mégis jó minőségűről beszélhetünk, hiszen ugyanúgy jelen van nála is a gyorsabb reakcióidő, valamint a multimédiás tartalmak fogyasztásának elégedettsége a felhasználók oldaláról. Nem kell azzal kapcsolatban sem aggódnunk, hogy képfrissítésben, kijelző felbontásban vagy éppen megbízhatóságban alul maradna, mert hozza azt a színvonalat, amit elvárunk egy ilyen drága terméknél.
Az kijelző paneltípus egyáltalán nem ismeretlen a dél-koreai termékeknél, hiszen, ha felidézitek az augusztusi Unpacked eseményen bemutatott tablet frontos újdonságokat, akkor derenghet, hogy a Galaxy Tab S7-be is ilyet szeretlek be. Nyilván fényerőségben alacsonyabb, mint a házon belüli Dinamikus AMOLED 2x, azonban ugyanúgy tud dolgozni az adaptív 120Hz-es képfrissítéssel, a HDR10+ tartalom megjelenítéssel, valamint a csökkentett kékfény kibocsátással. Ergo, egy laikus nem fogja összevenni a különbséget. Cserében viszont minimálisan alacsonyabb árazással bírhatnak majd, mint a tavasszal bemutatott Galaxy S20-asok.
Kérdésesebb inkább az, hogy ha már LTPS-sel vértezik fel, akkor Gorilla Glass oldalról mivel számolhatunk?! A Galaxy Note 20-nál a Super AMOLED Plus köszönt vissza, ami mellé GG5 társult, míg az Ultra tagnál a Victus, azaz a számozatlan elnevezésű legfrissebb, ami a hetedik variáció volna.
Az is kezd körvonalazódni, hogy még inkább ráfeküdtek a kávák csökkentésére. Tippre mindezt azért, hogyha már nincs módjuk beépíteni egy jól működő szelfikamerát a képernyő alá, akkor azért még tudják valamivel kompenzálni a felhasználókat. Várhatóan az Infinity-O dizájn nevű kamerakivágás megmarad, csak éppen az átmérőn fognak még egy picit lefaragni. Ice Universe tweet-jével zárnám soraim, aki tudni véli, hogy mekkora is az a bizonyos káva szemügyileg: