Frissítés érkezett a Galaxy Watch 3-ra


Valószínűleg az év utolsó okosóra frissítésének ütemtervét kezdte el a Samsung Global. Sőt, biztosra veszem, hiszen nagyjából fél évente szoktak hozzányúlni úgy istenesen a Tizen rendszerhez, amikor kiadnak éppenséggel egy új terméket. Az újdonságok listája ismerősnek tűnhet, hiszen a Galaxy Watch Active 2 termékcsaládra a hónap közepén futott be. Meg is lepte a szerkesztőséget, hogy miért nem a legújabb generáción mutatkozik mindez, azonban csak fél hónapot kellett várni az átírásra, ugyanis november utolsó napjaira élesedett az XEH-s régióban is szinte mindegyik modellre, ami idehaza a piacon van.

Amellett, hogy stabilizálták a szoftvert (jelentsen ez bármit!) kaptuk némi kényelmi újítást a testmozgás területére. Az egyik ilyen, hangvezéslésre feküdtek rá. Visszahallhatjuk az edzésünk aktuális összesített adatait headseten keresztül, valamint a pulzusszámunkat. Ha valakinek feltűnt: előfordulhatott pontatlanság a véroxigénszint-mérésénél. Ez már a múlt, az algoritmuson módosítottak, mellyel az értékek valósághűbbek lettek.

A frissítés mindegyik modellre már elérhető, de ismét felismerhető kisebb csúsztatás az eSim képes és a BT-s között. Előbbire mindig gyorsabban élesítik, mint utóbbira, ami azért lehet zavaróbb, mert Magyarországon inkább a szimpla változat a kelendőbb. Aki teheti, az telepítse, mert üzemidőben mintha egy kicsit többet hozna ki magából a 41mm-es okosóra – legalábbis úgy érzékeltem.

A Galaxy Watch 3 két színvariánsa.
Forrás: Samsung

Buildszám: R840XXU1BTK1 | R845FXXU1CTJ5 | R850XXU1BTK1R855FXXU1CTJ5
Tizen-verzió: Tizen 5.5.0.1
Kiadás dátuma: 2020-11-26 | 2020-11-24 | 2020-11-26 | 2020-11-24

Alább olvashatók az újdonságok:

  • Ha órával edz, akkor a hangvezérlés a mobileszközhöz csatlakoztatott headseten keresztül fog működni.
  • Adjon hozzá az összesített adatokkal és a pulzussal kapcsolatos hangvezérlést a Futás/Biciklizés Auto. körhöz.
  • Fejlesztett véroxigénszint-mérési pontosság.
  • Stabilabb és megbízhatóbb rendszer

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.