Hónap: 2020 december

Az Galaxy Z Flip 4G-s változata is felfrissült Android 11-re

Tényleg nincs az év utolsó napjaiban se megállás. A Samsung képviselete gőzerővel küldi ki a frissítéseket mindegyik csúcskategóriás készülékére. A 2021-es portfólióból már csak a Galaxy Z Fold2 5G-re várjuk az Android 11-es rendszert és a velejáró One UI 3.0-ás felületnek a megérkezését. A Galaxy S20-termékcsalád után a Galaxy Z Flip 5G volt az, amelyik sorra került karácsony előtt. Meg is lepett minket, hiszen inkább az őszi tollas megoldásra jósoltuk volna előbb, azonban helyette a legfrissebb és legkompaktabb összehajtható modellját update-elte. Ekkor már lehetett sejteni, hogy napok/hetek kérdése, és a tavasszal napvilágot látott „nulladik” generációra szintúgy befuthat.

December 30-án élesítették a Galaxy Z Flip LTE magyarországi felhasználóinak a lehetőséget, hogy ha akarják, akkor újév napja előtt lefrissíthetik a legaktuálisabb rendszerre a készüléküket. A csomag az F700FXXU3CTLA néven érkezett meg, mely az e havi biztonsági javításokkal lett ellátva. Méretéről nincs információnk, azonban újdonságainak tárháza hasonló, mint a Galaxy Z Flip 5G-é.

A lentebbi linken található One UI 3.0-ás újdonságok közül az alább olvasható nem vonatkozik a Galaxy Z Flip-termékcsaládra, hiszen nem bővíthetők:

„A Dual Messengerrel létrehozott alkalmazásmásolatok többé nem férhetnek hozzá közvetlenül az SD-kártyán lévő fájlokhoz. Ahhoz, hogy az SD-kártyán lévő fájlokat megoszthassa az alkalmazásmásolattal, válassza ki a fájlokat a Galériában vagy a Saját fájlokban, koppintson a Megosztás lehetőségre, majd válassza ki az alkalmazásmásolatot.”

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Z Flip egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: F700FXXU3CTLA
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2020-12-30
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!

Régiónként eltérő változatokban érkezik a Galaxy S21 széria

A Galaxy S9-termékcsaládig kellett várniuk a magyar felhasználóknak, hogy végre valahára a felsőkategóriában is feltűnjenek a két SIM-kártyás modellek. A mérföldkő átlépését követően már szinte mindegyik készüléke ily módon került a portfólióba az európai piacon. Természetesen akadtak olyan területek, mint pl.: Ázsiában, ahol megtartották az egyetlen SIM-es elérést, de Magyarországra már csak két kártya befogadására képes okostelefonokat szállítottak. Manapság el se tudnám képzelni az életem a dupla telefonszám nélkül, bár azt azért nagyon sajnálom, hogy egyelőre még csak hibrid megoldásban oldják meg annak kezelését – s ezáltal kizárják a microSD-s bővíthetőséget.

A Galaxy S20 SIM-tálcája és lehetőségei.
Forrás: Nasilemaktech

A Samsung mindig is kísérletezett. Ott a Galaxy Alpha vagy a Galaxy S6-család, aminél elhagyták a memóriakártyás bővíthetőséget. Nem díjazta a közönség!  Nincs másképp a Galaxy Note10 és a Galaxy Note20 duójánál sem, aminél nem tették lehetővé a hibrid foglalatot. Csak a dupla SIM fogadása van prioritásban, a bővíthetőséget elhagyták.

Most, hogy tiszta vizet öntöttünk a pohárba, Tron egyik fontos tweetjét hoznám el, amit nem feltétlenül tudtam 100%-osan értelmezni, de majd segítetek benne:

Az egyik népszerű informátorunk, aki rengeteg tényt közölt az elmúlt időszakban, hozta el, hogy Európába szinte biztosan két SIM-kártyás változatban érkezik a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra. Ez afféle megerősítésként könyvelhető el, hiszen felmerülhetett a tény, hogy visszaváltanak egy SIM-kártyára, mint ahogy az USA-ban lehet számolni ilyesmivel.

A listája több ponton nem tiszta számomra. Az egyik homályos pont, hogy a „Dual SIM for Europe” alatt mit érthet a kolléga? – Ha tippelnem kellene, akkor azt, hogy maradt a második szlotnál a hibrid megoldás, mint a Galaxy S20-aknál, azaz majd a felhasználó dönti el, mit szeretne a termékébe pakolni: bővíthetőséget vagy másodlagos telefonos elérhetőséget. Mindezt abból gondolom, hogy Vietnámnál, Indonéziánál, Indiánál, Szingapúrnál és Malajziánál csak egykártyás elérhetőséget és microSD-s tárhely megtoldást említ. Kínával kapcsolatban nincs információja, de, ha a Galaxy W2021-et veszem alapul, akkor a dupla fizikai foglalat társítható mellé.

A hibrid tálca megoldása a felsőkategóriás készülékeknél.
Forrás: Samsung

Egy másik ködös gondolatot a SIM kártya kezelésnél vélek felfedezni. Az összehajtható készülékeknél sűrűn bukkan elő az eSIM megoldása. Tudjátok, amikor szolgáltatói rendszeren keresztül kapcsolják rá a hálózatra, és nincs szükség fizikai kártyára. Amúgy az elmúlt években leginkább az okosóráknál terjedt el a használata, azonban egyre több gyártó ülteti más készülékeibe is, hiszen ezzel helyet takarítanak meg, amit másnak adhatnák át. (Pl.: nagyobb akkumulátornak vagy jobb kameraszenzornak.) A dél-koreai vállalat egyelőre csak a Galaxy Fold-nál és a Galaxy Z-termékeinél alkalmazta, de nincs kizárva, hogy a későbbiekben ezen változtatnak.

Talán az eSIM-es megoldás ellen a szolgáltatás kiépítése szólhat, hiszen pl.: Magyarországon csak a Telekomnál érhető el, ezzel lekorlátozva a vásárlók lehetőségét, mivel használatához mindenképpen váltani kell – amit meg nem biztosan fognak meglépni a vásárlók.

Tron kolléga tweetjét mindenképp fontosnak éreztem leközölni, ugyanis ha hitelesnek mondható a forrása, akkor nem kell aggódnia az itthoni leendő vásárlóinak a kártya szlotja kapcsán. Persze hátra még nem dőlhetünk, mert egyértelműen nincs megerősítve, hogy mind a három modell bővíthető és hibrid megoldásban két SIM-es lesz-e?!

Közeledik a következő Galaxy Unpacked Event!

Gondolom senki sem ért meglepetésként, hogy az év utolsó napján egy közelgő Unpacked eseménynek a teaser videóival foglalkozunk. Számtalan híresztelés került fel a netre arról, hogy a megszokotthoz képest sokkal előbb érkezik a Galaxy S-termékcsalád. A hazai médiumok – köztünk pl.: a Galaxy Világa stábja – még nem kapta meg a meghívóját, azonban, ha lehet hinni a pletykáknak, akkor 2021. január 14-én leplezi le a dél-koreai vállalat, hogy az év első felében, milyen készülékekkel szeretné megteremteni a forgalmát a felsőkategóriában. További érdekességként említeném meg, hogy helyi idő szerint 15 órakor kerülhet megrendezésre az esemény, de a fix dolgokról valószínűleg az év első teljes hetében hozzuk a ropogós híreket.

Az elmúlt napokban az alábbi meghívó GIF került külföldi kiküldésre, ami nem árul el sok mindent. Mielőtt belefolynék a látottak elemzésébe, nézzük meg az a 3 másodpercnyi animált mozgóképsort:

Számomra értelmezhetetlen reklámvideó.
Forrás: Ishan Agarwal

Szóval két dolgot látunk, bár eléggé nehéz belőle kivenni a lényeget. Az egyiknél (a baloldalinál) egy szörfözőt, akire mintha ráközelítenénk zoom formájában. Simán kinézem az „Okos felvétel” funkciójának a továbbfejlesztését, amit a különféle lencsék egyidejű használata mellett is használ a mesterséges intelligencia. A másik kép, mármint a jobboldali nem teljesen tiszta. Azt rátok bíznám!

Egy nappal később Tron által kaptunk twitteren egy videóanyagot, ami felvezeti, hogy az egyes Galaxy S generációk miben tértek el az elődjükhöz képest. Csak néhány újdonságot emelnek ki, de a többsége a dizájnhoz kapcsolódik, mint pl.: hogy a Galaxy SII után a Galaxy SIII-nál előkerült a lekerekített készülékváz; vagy hogy a Galaxy S7-nél már mehetünk vízbe is. A Galaxy S10-nél az Infinity-O szeflie kamerára helyeződik a hangsúly, amivel eltűnt a szenzorsziget a fenti részről, míg a Galaxy S20-nál ennek a kivágási méretnek a kicsinyedésére. A végére pedig odabiggyesztették az alábbit:

A new Galaxy awaits…

Januárban több termék futhat be a szokásos Unpacked Eventen. A jelenlegi infók alapján a háromtagú Galaxy S21 család mindegyik 5G képességgel lesz felruházva, illetve várható az újabb Galaxy Buds-generációnak a debütálása is. Ezen kívül egy intelligens tárgykövető okoskiegészítő érkezése sincs kizárva.

“Közeledik a következő Galaxy Unpacked Event!” Tovább olvasása

Élesítették az Android 11-et a Galaxy S20 FE-re

Nem lehetnek csalódottak a magyarországi független Samsung készülék használói, ugyanis a hazai képviselet helytáll az Android 11-es ütemtervének tartásánál. Olyannyira, hogy a decemberre beígért Galaxy S20-termékcsalád szinte mindegyik terméke már megkapta a One UI 3.0-ás felületet és a legfrissebb Google-ös operációs rendszert. Oké, azért akadnak kivételek a Vodafone-nál kapható okostelefonok által. Gondolok ez alatt: a Galaxy S20+ 5G-re, valamint a Galaxy S20 LTE-re. Újabb érv a szolgáltatómentes termékek vásárlása mellett.

A Galaxy S20 széria legfrissebb tagja, a Galaxy S20 FE sem kakukktojás, ugyanis tegnapelőttől engedélyezték a termékek update lehetőségét az OTA szerverein keresztül. Ezáltal pedig egy februárra kiírt modell húzható le a listáról, mert eredetileg az év első hónapjára volt kiírva a rendszerfrissítése. Az R verziójú Android-ot decemberi biztonsági résjavítással kapjuk meg. A csomag a G780FXXU1BTL1 verziószámon fut.

Külön megemlíteném, hogy noha nincs jelen Magyarországon a Galaxy S20 FE 5G, azért az XEH hálózatba be van rögzítve valamiért – azaz lehet, hogy a kezdeti időszakban el akarták hozni, csak elálltak az opció mellől. Nos, rá egyelőre se idehaza, se a németeknél nem elérhető. Ezzel szemben Németországban már elrajtolt a Galaxy Note10-termékcsaládnak az update-je. Szerintünk az év utolsó napjaiban, vagy 2021 elsőiben elérhetővé válik a telepítése. Kis türelmet mind a kettőhöz, de majd jelezni fogjuk a megszokott módon!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Buildszám: G780FXXU1BTL1
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2020-12-28
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!

#IAmAwesome

A Samsung megkezdte a jövő évi stratégiájának az előkészítését. Nemsokára elrajtol a virtuális CES rendezvény, ami előtt már elhozhatja a legfrissebb, 2021-es Galaxy A-szériás készülékeinek újabb bemutatásra váró darabjait. Az előző évhez hasonlóan, ismételten népes termékcsalád felhozatallal tessék számolni. Igaz idén több terméke kimaradt a szórásból, hiszen se a Galaxy A60-ból, se a Galaxy A80-ból, se Galaxy A90 5G-ből nem kaptunk utódot, de ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben nem szeretne velük érvényesülni.

A jelenlegi felállás szerint várható:

  • a Galaxy A02s (SM-A025F);
  • a Galaxy A12 (SM-A125F);
  • a Galaxy A32 (SM-A325F);
  • a Galaxy A42 LTE (SM-A425F) és a Galaxy A42 5G (SM-A426B);
  • a Galaxy A52 LTE (SM-A525F) és a Galaxy A52 5G (SM-A526B);
  • valamint a Galaxy A72 LTE (SM-A725F) és a Galaxy A72 5G (SM-A726B)

A Samsung pakisztáni képviselete elkezdte a „coming soon” alapú kampányt, mert valami awesome dolog elé nézünk. Mutatnám:

Kézben fogva mutatkozott a Galaxy S21+ lilás színe

Az év utolsó napjaiban egyre inkább megindult a szivárgási hullám, amit a Samsung hiába szeretne, sehogy sem tud kordában tartani. A referencia modellek számos formában mutatták meg arcukat, ami nem feltétlenül probléma, hiszen az érdeklődők előtt nap, mint nap elhúzza passzív módon a dél-koreai vállalat a mézes madzagot, még ha nem is így szerették volna. Tényleg csak fél hónapot kell várnunk a leleplezésig, hiszen a jelenlegi híresztelések szerint: a Galaxy S21 termékcsaládot 2021. január 14-én mutatják be.

Minap déjà vu érzés kapott el. Ugyanazt érzem a Galaxy S21+ 5G kapcsán, mint anno a Galaxy S20+-nál. A középső tag lehet a legnépszerűbb. Ideális méret, megfelelő tudással párosítva, mindezt egy közepesen korrekt áron tálalva. Magyarországra biztosan vehető, hogy az Exynos 2100-es processzorral érkezik, és ha lehet egyes kószapletykáknak hinni, akkor nem csak a 128GB-os változatban kerül a portfólióba – legalábbis már a Galaxy S20 FE-nél is elálltak az egyetlen opció lehetősége mellől.

De…! Száraz specifikációk helyett inkább megmutatnám, hogy milyen teljes valójában az SM-G996B verziószámon érkező év eleji csúcskategóriás:

Forrás: MauriQHD