Papírforma szerint futott be az Android 11 a Galaxy S20 termékekre


Az előzetes híresztelések, illetve a tavalyi szisztematikát alapul véve sejteni lehetett, hogy az Android 11-es operációs rendszert – illetve a vele érkező One UI 3.0-ás felületet – december folyamán hozzák el a tavasszal bemutatott Galaxy S-termékcsalád legfrissebb tagjaira. A hónapban virtuális naptárunk felírtjai között: a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra szerepel; ám nem zárkóznánk el attól a teóriától sem, hogy a januárra átcsúsztatott Galaxy Note20-család még ez év végén megkaphatja a főverziószám ugrást. Majd kiderül, de most koncentráljunk a lényegre!

Tavalyhoz képest 1 héttel korábban élesedett a rendszerfrissítés. Számos Facebook csoportba számoltak be arról a felhasználók, hogy az OTA szervertől megérkezett a frissítési lehetőség a Galaxy S20-as termékükre. Mielőtt még pezsgőt bontanátok, azt azért mérlegeljétek, hogy a frissítési központra történő ráeresztés fokozatos, azaz, hiába esel bele készülék szempontból az Android 11 telepítési jogosultságába, attól még előfordulhat, hogy napokat kell várnod. Másrészről, egyelőre csak arról olvastam, hogy a Galaxy S20+ 5G Vodafone (VDH) felhasználói őrülhetnek, ami azért abszolút fura, mert többségében az XEH régiójú függetlenekre szokott befutni hamarabb a lehetőség.

Stabil kiadásról alig hallottam, viszont már a hét közepén lehetett olvasni a SamMobile oldalán, hogy az USA-ban a Verizon felhasználóknál hasonló történt. Talán bakinak is vélhettük volna az óceánon-túli élesítést, azonban így, hogy Magyarországon megtörtént, nagyon úgy fest, hogy a lavina elstartolt. A Galaxy Világa stábját inkább két tény lepte meg:

  1. Általánosságban Németországhoz képest 10-14 nappal kapjuk meg a főbb frissítéseket, azokat is a független szoftverekkel ellátott XEH-s modellekre. Most még az sincs kizárva, hogy leköröztük őket, bár kétlem. Inkább az azonos rajtot tudnám elképzelni, de majd pár nap múlva helyesbítek.
  2. Nincs még berögzítve a hivatalos patch note oldalára a Galaxy S20+ 5G-nek. Általában 1-2 nap után szokott frissülni, így nem tudunk addig részletes leírással szolgálni, hogy mi a hivatalos rajt időpont; illetve arról sem, hogy a dél-koreai gyártó szoftverfejlesztői miket tartanak fontos újításoknak. De azért van PrtScn a jelenségről, amit lentre beraktam.

Száz szónak is egy a vége, nagyon úgy fest, hogy az Android 11 frissítése megérkezett a Galaxy S20 termékekre abban a hónapban, amire be volt alapvetően ütemezve. Idén nem mentünk végig a bétafázisain, mivel kevés újítást véltünk béte_2-ig felfedezni, illetve előfordultak kompatibilítási problémáink bizonyos alkalmazásoknál. Végül a mellőzése mellett döntöttünk. Nemsokára egy átfotó cikkel érkezünk, miben lesz másabb, mint az Android 10, addig kis türelmet.

Forrás: Galaxy S20 / Note20 Csoport / Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.