Nem hozhat sok meglepetést a Galaxy M12

Miután megtörtént a Galaxy A12 leleplezése, sok külföldi médium jóslata szerint akár már a Galaxy M12 is bemutatásra kerülhet. A Galaxy A-széria és a Galaxy M-széria között a határ eddig se volt túlzottan nagy, azáltal viszont, hogy feltűnt a színen a Galaxy F-széria még inkább megkérdőjelezhető, melyiknek van nagyobb létjogosultsága a piacon lenni?! A vitát átpasszolnám másoknak, hiszen a Galaxy M12 nem fog csalódást hoz az M-családra, mert ismételten méretes akkumulátorral ruházták fel a következő tagjukat.

Önmagában, ha azt írom, hogy 8.9 mm még nem igazán tudunk mellé mit társítani, viszont nagyon úgy fest, hogy a Galaxy M12 7.000mAh-s teleppel lesz felvértezve, mellyel határozottan jobb üzemidőre lehet képes, mint a hasonló árponton lévő versenytársai. Jelentős a növekedés, hiszen az elődben, azaz a Galaxy M11-ben csak 5.000mAh-át tudtak felmutatni. Adja is magát a készülékház méretének módosulása, hiszen kicsit magasabb (161.4mm -> 163.9mm), valamint kicsit keskenyebb (76.3mm -> 75.9mm) lett. A számokhoz önmagukban nem beszédesek, így Voice összerakta a CAD renderfotóit.

A lehetséges kinézete a Galaxy M12-nek.
Forrás: Voice

Hiába nagy a hasonlóság a Galaxy A12-höz képest, tudásban azért elmarad tőle. A jelenlegi híresztelések szerint a kamerák minőségénél mutatkozhat romlás, hiszen mindössze 13MP-en dolgozik a főérzékelő f/1.8-as fényértékkel; míg a testvérnél 48MP-t mutatnak fel a mérnökök.

Anomáliákat azért lehet találni az előzetes specifikációs információk között. A renderfotók nem világítanak rá tisztán, hogy 0,2 inchcsel nagyobb lenne az előlap. Ezen felül, kell a nagy akkutelepnek a hely, mégis csak a Galaxy M51-nél 9.5 mm-t tartottunk számon. (Nem áll össze a kép, hogyan helyeznek el 2.000mAh-t csak úgy…) Szóval még ne higgyetek el mindent, amit a neten olvastok. A dizájn megvalósítás kiköpötten a Galaxy A12-re hajaz, de szerintem csak azért történhetett meg mindez, mert sokan arra gondolnak, hogy a dél-koreai vállalat sűrűn csak apróságokat módosít a két termékcsalád azonos számozású tagjai között.

A lehetséges kinézete a Galaxy M12-nek.
Forrás: Voice

A [2] oldalon találhajátok a Bluetooth tanúsítványait.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.