Fókuszba kerültek a felsőkategóriás termékek

Arany hétbe léptünk! Jövő héten karácsony, így ha még nem vásároltátok meg a kiszemelt elektronikai ajándékokat a fa alá, akkor érdemes lenne minél előbb változtatni a helyzeten, mert a kereskedelemben van egy vészjós kifejezés, amit a vásárlók annyira nem fognak szeretni: az árustop. A jelenség lényege, hogy a készletek kisöprésére irányulp. Ezzel az éves leltárt egyszerűsítik a kereskedők, illetve a nagyobb túlteljesítés ellen egy jó megoldás, hiszen az, amit elérnek az adott évben lesz a jövő év alapja megszorozva bizonyos százalékkal. Magyarán: ha valami elfogy, akkor január közepéig/végéig nem igazán lehet számítani utánpótlásra.

Az előző héten a belépőszintű és a középkategóriás készülékek voltak fókuszban; illetve elrajtolt a hónap elején egy promóció, ami kimondottan a Galaxy S20FE-re és a Galaxy Note20-akra épült. A tablet portfólióra egész decemberben árleszállítás van. Felmerülhet sokakban a kérdés, hogy a felsőkategóriával mizus?! – …hiszen az ünnepek alatt kelendőbbek lehetnek, mivel ilyenkor könnyebben költenek az emberek drágább dolgokra. Nos, megérkezett a promóció, amire vártatok. Górcső alá kerültek bizonyos Galaxy S- és Note-szériás okostelefonok, valamint okosórák.

A lentebbi árengedmények: 2020. december 14. és 20. között érvényesek, valamint a készlet erejéig.

A felsőkategóriás okostelefonok:

A lista nem hiányos, hanem aktuális. Jól látjátok, hogy a felsorolt készülékek között se a Galaxy S10, se a Galaxy S20 nem foglal helyet, ugyanis mindegyik eltűnt a kínálatból. Néhány hete már megírtuk, hogy kifutó státuszban kell számontartani őket. Mostanra a legtöbb hivatalos csatornából értékesítésre kerültek az utolsó darabjaik, így a jövőben már nem fogjuk feltűntetni a hónap eleji összefoglaló cikkekben.

Cserébe a jelenlévőkre sokkal nagyobb árengedményeket kapunk, mint úgy átlagban. Gondolok mondjuk: a Galaxy S10+-ra, amiből már csak szintén elvétve találhattok a Kerámia kiadásos színopcióiból. Ha pedig gondolkodnál hozzáillő tok vásárlásán is, akkor bundle promócióban mellé 30%-os kedvezményben részesült a kiegészítőre. Mindenképpen ajánlom figyelmetekbe, mert Joy- és Glamour napok alkalmával max. 20%-hoz tudtok hozzájutni. Igaz, ez csak tokokra szól, más tartozékra nem, de fólia előtt/után a másik dolog, amire költenek a legtöbben egy okostelefonnál.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft309 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft269 990 Ft

Az aktivitásmérők és okosórák:

Az aktivitásmérők közül csak a Galaxy Fit2 kapott egy erőtlen leárazást, de a semminél több.

Az okosóráknál inkább az új generációra esik a nagyobb hangsúly, hiszen a Galaxy Watch 3-szériának az árából eléggé jelentős mértékben engednek el. Pl.: a méregdrágának beállított Titánium vázas variáns már 200 ezer forint alá csökkent; míg a rozsdamentes acélnál nagyjából 24 ezer forint maradhat azoknak a zsebében, akik kihasználják az alapárhoz képesti különbséget. Galaxy Watch Active-ban szerintem ne gondolkodjatok, hiszen az utód közötti elenyésző árkülönbség hoz annyi újítást, hogy megérje beruházni rá.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft13 590 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft67 490 Ft63 790 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft85 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft94 490 Ft88 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft80 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft107 990 Ft101 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft116 990 Ft110 490 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft134 990 Ft126 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft143 990 Ft135 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE229 990 Ft206 990 Ft194 990 Ft

A vezeték nélküli fülhallgatók:

Zárásképpen mutatnám, mi a helyzet a vezeték nélküli fülhallgatók piacán. Volt már mindegyik olcsóbb, de hát tudjuk, hogy nem Advent időszaka az, amikor irgalmatlanul le kell az árakat csapni. Ettől függetlenül egy mérsékeltebb leértékelést alkalmaztak náluk is. A Galaxy Buds Live kifejezetten korrekt összegben került a heti kínálatba.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft39 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft52 190 Ft49 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft71 990 Ft67 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft62 990 Ft58 990 Ft

Íme a promóció kreatívja:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.