Hónap: 2021 január

Folytatódott a Galaxy S10 termékcsalád frissítési üteme

Január középen debütált az Android 11 operációs rendszer a Galaxy S10 termékeken. A Samsung szoftverfejlesztő csapata tartotta a beütemezett dátumot, hiszen az év első hónapjára ígérték a rendszerváltást. Miután több ország felhasználója lefrissítette, kis idő elteltével elkezdtek előjönni olyan problémák, amik az elő tesztidőszakban nem mutatkoztak. Többen arra panaszkodtak, hogy romlott a fotók minősége, sőt voltak olyanok, akiknél fókuszt se igazán talál. Az értesítések beérkezésénél szintén érdekes anomáliákról számoltak be; de ami talán egy fokkal aggasztóbb tény volt, hogy látványosan jobban melegedtek.

A Samsung gyorsan reagált is problémákra és az OTA szervereiről történő frissítési lehetőséget inaktiválta. Most azok jártak jól, akik vártak az operációs rendszer letöltésével, hiszen a gyári szervízekben se tudtak rá megoldást szolgáltatni. (Értsd: nem engedélyezett a downgrade lehetősége, hiába lett rosszabb az újabb szoftver.) Nagyjából két hetet kellett várni a javításra, ami a héten befutott, azonban vártunk a hivatalos patch note-tal.

A jelek szerint a Samsung egy frissítési csomaggal javítja ki a hibákat, ami a G97xFXXU9EUA4 buildszámon van nyilván tartva. Leírásában amellett, hogy megemlítik az eszköznek a biztonságának a tökéletesítését, kitérnek a Fényképező és a Wi-Fi-kapcsolat stabilitására. A jelek szerint, ez a két főmodul okozhatta a problémák többségét, amit mindenképpen javítaniuk kellett.

Ha Ránk hallgattok, és Galaxy S10 valamelyik termékét birtokoljátok, akkor asztali Smart Switchen keresztül telepítitek fel az operációs rendszer váltását, ugyanis míg ha a készüléketeken keresztül tennétek a megszokott letöltőses módszerrel, akkor először a problémás G97xFXXU9ETLJ érkezne le rá, majd pedig egy újabb frissítés csekkolás után a mostani javítás. Menjetek biztosra, és inkább egyszerre telepítsétek fel a PC-s vagy Mac-es változattal, ha már unjátok a Pie-t.

A Galaxy S10 termékcsalád egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: G970FXXU9EUA4 | G973FXXU9EUA4 | G975FXXU9EUA4
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-01-28 | 2021-01-29 | 2021-01-28
Biztonsági javítás szintje: 2021-01-01


Az alábbiak az újdonságok:

  • Javítottuk a(z) Fényképező stabilitását.
  • Javítottuk az Wi-Fi-kapcsolatot és annak stabilitását.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Dél-Korea se maradt Galaxy S21 reklám nélkül

Nagyon pozitív számomra, hogy a különféle Samsung képviseletek egyedi reklámvideókkal is a közönségük elé állnak. Igaz ez inkább az indiai és a dél-koreai régióra érvényes; viszont jó látni, hogy a kreatívkodásnak nem szab semmi sem határt. Hoznék is Nektek egy csokornyi videót, amit főként Dél-Koreában láthatnak az ottélők. Kezdésként a „Space Zoom” funkciót mutatják be egy eléggé hangulatosra sikerült képsor formájában. Nyilván a Galaxy S21 Ultra 5G cseppet sem hétköznapi funkcióját promózzák ezáltal.

A ‘tovább mögött’ egy rakatnyi reklám, hasonló minőségben és kivitelben!

“Dél-Korea se maradt Galaxy S21 reklám nélkül” Tovább olvasása

Az emlékezetes pillanatokra tervezett Galaxy S21 | S21+ 5G

A Samsung Magyarország a kezdeti időszakban a legnagyobb figyelmet a Galaxy S21 kampányánál a legütőképesebb modelljére, a Galaxy S21 Ultra 5G-re helyezte, azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az új különleges színe, a Fantomlila (Phantom Violet) csak a kisebb modelleknél érhető el. Nemmellesleg ott van a Galaxy S21, ami a Fantomrózsaszínnel is számtalan kisebb kezű hölgy felhasználó felé nyit. Mindezt alapul véve elkészítette ezeknek a készülékeknek a közös reklámvideóját, hiszen, azért akadnak olyan érdeklődők, akiknek a félmillió körüli kiadás messze túlnyúlik az egészséges költekezésen.

Nézzük csak, hogy milyen anyagokkal próbálnak hatni a tévénézőkre, hiszen az első videó bármikor visszaköszönhet a Tv2-n vagy éppen a History Channel-en.

A ‘tovább mögött’ megtekinthető egy másik promóciós videóanyag!

“Az emlékezetes pillanatokra tervezett Galaxy S21 | S21+ 5G” Tovább olvasása

Ne felejtsd el megigényelni az ajándékod, ha Galaxy S21 előrendelő voltál!

Számos külföldi médium számolt be arról, hogy a Galaxy S21 széria az előző évit felülmúlja előadásokban. Tényleg így van, ugyanis nagyon kellendő lett a Samsung következő csúcskategóriása, ami hozza a kötelezőt. A dél-koreai vállalat mindent meg is tett annak érdekében, hogy a fogadtatása a lehető legjobb legyen. Idén se maradtak az előrendelők ráadás termék nélkül, hiszen mindenképpen díjazni kell azt, hogy valamit látatlanban vásárolnak. Ami változott tavalyhoz vagy éppen a korábbi esztendökhöz képest, az a premier időpontja; illetve az előrendeléseknek az átadása. Január középén még arról írtunk, hogy 3 nappal a hivatalos rajt előtt kapják meg, ellenben ettől eltekintettek és már a készülékék beérkezésétől megkezdődött a vásárlók kiszolgálása.

2021. január 29-én, azaz tegnap elkezdődött a készülékek hivatalos értékesítése. Immáron nincs lehetőség előrendelésre, s ezáltal a hozzájuk kapcsolódó ajándékoknak a begyűjtésére, viszont érdemes tudni, hogy a készülékbeszámító promóció nem ért véget, hiszen január 31-ig került kiírásra. Aki bármelyik Galaxy S21-ben gondolkodik, annak mindenképpen érdemes kihasználnia, ugyanis akár 40 ezer forint is a zsebében maradhat.

„Az elmúlt közel egy év egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy az okoseszközök milyen sokat segíthetnek a mindennapi életünk alakításában. Egyre többen szeretnének ennek megfelelő készülékeket, így egyre többféle felhasználói igényt szükséges szem előtt tartanunk. A Galaxy S21 sorozat tagjait úgy tervezték, hogy mindenki megtalálja bennük a számára ideális készüléket, amely a személyes igényeinek megfelel. A technológia folyamatos fejlődésével a hétköznapok minden pillanatát emlékezetessé tehetjük, ehhez pedig nem is találhatnánk jobb társat az S21 mobiloknál.”

mondta el Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke.
A Samsung Members applikáción belül az igényléshez kapcsolódó útmutató.
Forrás: Galaxy Világa

Azok, akik előrendeltek a Galaxy S21 bármelyik tagjára január 29-től a Samsung Members-ön keresztül megigényelhetik a ráadás terméküket. Fontos, hogy az új készülékükről történjen az applikáció megnyitása, ugyanis csak akkor látszódik a „Kedvezmények” fül alatt a folyamat. Weben keresztül, illetve más termékkel információnk szerint nem működik az igény leadás. Esetleges hibák esetén mindenképpen ajánlott az ügyfélszolgálattal felvenni a kapcsolatot.

Azáltal, hogy előbb kezdődött meg az előrendelt készülékek kiadása előfordulhat, hogy nem tudjátok a vásárlás dátumát beállítani. Ilyenkor se essetek kétségbe, a legkorábbira tegyétek, hiszen a befotózandó számlával bizonyítani tudjátok, hogy az ajándékokra jogosultak vagytok! Továbbá nem szükséges ugyanazon a néven lennie az igénynek, mint ami leolvasható a számlán; sőt az azon lévő cím is eltérhet, hiszen a futárnak oda kell adnia valahogy.

Az igények leadása nem-hivatalosan tegnapelőtt délután óta vette kezdetét. Mutatnánk a négy időintervallumot. Igazából a visszaigazoló e-mail megérkezése dönti el, hogy meddig kell megkapnod a grátisz termékeid, amit legkésőbb március 19-ig teljesíteniük kell.

Igénylési időszak:E-mail-en keresztül történő visszaigazolás
előrelátható időpontja*
A Kedvezmény kiszállításának
előrelátható időpontja*
2021.01.29-2021.02.072021.02.112021.02.26
2021.02.08-2021.02.142021.02.182021.03.05
2021.02.15-2021.02.212021.02.252021.03.12
2021.02.22-2021.02.282021.03.042021.03.19
*A Szervező kifejezetten felhívja a Résztvevők figyelmét, hogy a táblázatban megjelölt időpontok előzetes becslésen alapulnak, az attól való eltérés jogát a Szervező kifejezetten fenntartja, valamint azok módosulásáért a Szervező a felelősségét kizárja.
Forrás: Samsung Magyarország

Információink szerint a Galaxy S21 Ultra 5G 512GB-os változatánál vannak készlet hiányok, azaz nem biztos, hogy minden előrendelője megkapta a héten a terméket. Ha közéjük tartoznál, akkor kis türelmed kérnék, hiszen globális jellegű a felállás. Túlságosan nagy volt a kereslet iránt, mint amit előzetesen beterveztek!

Íme a kreatívja a Galaxy S21 Ultra 5G-nek:

Február 2-án mutatják be a Galaxy M02-t Indiában

Január végén se maradtunk bejelentés nélkül, hiszen a héten Thaiföldön leleplezték a Galaxy A02-t, amit bátran lehet tekinteni a dél-koreai vállalat totál basic okostelefonjaként. Nincs sok tudás benne, azonban inkább az árcímkéjével próbálja megnyerni magának azokat az érdeklődőket, akik szeretnék a lehető legolcsóbban megúszni a vásárlást. Mondanom se kelljen, de előbbi megérkezésével adja magát a testvérjének a “kopogtatása”, amit már egy másik régió piacára szeretnék bedobni, hogy a versenytársak forgalmát visszafogják általa.

Február 2-án délután 1 órakor történik meg a Galaxy M02-nek a bemutatkotása, amit az indiai piacra szán a Samsung Global – persze kis idő múlva nincs kizárva, hogy máshol is felüti fejét, mint pl.: Afrikában, azon belül Nigériában.

A Galaxy M02 kreatívja, ami felhívja az eventre a figyelmet.

Azért már jó előre szivárogtatják az infókat róla, hiszen nem titok az Infinity-V formaterv az előlapnál, melynek panelja csak a HD+ felbontást támogatja. Egy másik fontos húzó USP-jéről szintén lerántják a leplet, hiszen 5.000mAh-s akkumulátortelepet pakoltak bele, hogy egyetlen feltöltessel minél tovább bírja a nyűstölést.

A híresztelések szerint a Qualcomm által gyártott Snapdragon 450-es lapkája dolgozik a készülék váza alatt, ami mellé 3GB-nyi RAM-ot pakoltak, hogy terhelhető legyen szoftveresen. Belső tárhelyénél 32GB-ot rebesgetnek, amit microSD-vel bármikor tovább bővíthetünk. Operációs rendszerét az Android 10 szolgáltatja, ami alatt a One UI 2.0 felel a felhasználói élményért. Hátlapján két kamera foglal helyet, melyből a főszenzor 13MP-en teszi a feladatát; míg a szefiekamerája 5MP-en.

Az ára se titok, hiszen 6.999 indiai rupiáért kínalják az érdeklődőknek. Ergo, 10 ezer rúpia alatt, ami egy vízválasztó pont az ottani piacon. Amint minden specifikációját ismerjük, hozzuk a külön cikket róla.

Megérkezett az Android 11 Galaxy Note10+ 5G-re

Picivel többet, mint negyedévet kellett várniuk a Galaxy Note10+ 5G magyarországi felhasználóinak a legújabb One UI felületre, hiszen, ha visszaemlékeztek, akkor derenghet, hogy szeptember utolsó napjaiban élesítette a One UI 2.5-nek telepítését a hazai képviselet. A készülék alapvetően csak a szolgáltatóknál volt jelen, Samsung márkaboltokban és más elektronikai üzlethálózatokban az LTE változat került forgalomba. (Akadtak a folytatásban is hasonló példák, hiszen a Galaxy S20+ 5G-nél sem volt másképp.) A havi kötelező frissítések után azonban januárban már egy átfogó rendszer update-et kapott.

Csak szemléltetésként említeném meg, hogy a független, 4G képes Galaxy Note10+-re január közepén engedélyeződött, hogy az OTA szervereiről letölthessék a felhasználói az Android 11-es operációs rendszerre váltó csomagot. Az 5G-s változatnál már másabb a helyzet, hiszen a Telekom (TMH) és a Vodafone (VDH) kínálatában tűnik fel, akiknél a napokkal/hetekkel később vált elérhetővé a jogosultság a telepítésre. Most egyébként a vodások voltak előnyben, akik már január 21-én – a hivatalos patch note szerint – megkapták az új buildjüket.

Az N976BXXU6ETLL buildszámon futó csomag talán legérdekesebb pontja a biztonsági javításhoz kapcsolódik, ugyanis csak tavaly decemberivel vértezték fel, ami által arra tudnék gondolni, hogy majd egy újabb javítócsomaggal érkezik meg a közeljövőben hozzá. A másik teóriám, hogy már korábban elkészült, csak kellett hegeszteni rajta, ami miatt csúszott a kiadása. Az előző modellekhez képest nincs eltérés, ugyanazokat a képességeket kapták. (Lásd: lentebb!)

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Note10+ 5G kicsomagolva.
Forrás: OneTechTraveller

Buildszám:  N976BXXU6ETLL [VDH] | N976BXXU6ETLL [TMH]
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-01-21 | 2021-01-27
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!