Először, akarom írni, még egyszer:
„Boldog, sikerekben és Galaxy termékekben gazdag új évet kívánnánk!”
Admin
Eltelt az első olyan év, amit teljesben végig vittünk. Mérhetetlenül büszke vagyok a stábra – hiszen rajtam kívül azért ténykednek a háttérben bőven személyek –, arra pedig még inkább, hogy megünnepelhettük az 1. születésnapunkat. Természetesen az a lelkesedés, ami a cikkek terjedelmében és darabszámában mutatkozik, ahhoz Ti is kellettetek, hiszen az ember nem szeret magában beszélgetni. Szereti megosztani a nézeteit az olvasóival és azért akadtatok szép számmal az elmúlt esztendőben. Ez visszaigazolást ad, hogy amit csinálok, az nem rossz, illetve van rá igény. Tudjuk, hogy van hova fejlődni! Sosem az a célunk, hogy egy bizonyos szinten megálljunk, ott leragadjunk és csak úszunk az árral. „Próbáljuk ki fogni az aranyhalat”, azaz nem csak cikkeket írunk, hanem közben információkra vadászunk, amik egyedibbé teszik az oldalunkat.

2020 felemás év lett. Az Exynos 990 lapka nem hozta azt a sebességet, ami az árcímkéhez indokolt lett volna. A rajongók petícióba kezdtek, mégis csak felháborító, hogy valahol ugyanazért az átváltott összegért egy gyorsabb terméket kapnak. Ettől függetlenül a Samsung nagyot ment. Megszületett az évtized legérdekesebb termékcsaládja, a foldable, amelyhez immáron három fixen futó termék csatlakozott a magyarországi kínálatban. (A Galaxy Z Flip LTE, a Galaxy Z Flip 5G és a Galaxy Z Fold2 5G.) Megerősítettekék a teljesen vezeték nélkül fülhallgató családjukat, hiszen a Galaxy Buds Live-val egy új piacot nyitottak. Elrajtolt egy új termékcsalád a Galaxy F széria személyében. Egyre több európai országban ütötte fel fejét a Galaxy M-család. És így tovább…
Nem akarom összefoglalni az egész évet, hiszen, aki velünk volt, az minden lényeges információt olvashatott. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy szelektálnom kell a netre kerül hírek és pletykák között. Elképesztő, mennyi külföldi médium foglalkozik a Samsung IM divíziójával. Rengeteg! Nap mint nap érkeznek a szivárgások, a tények, a híresztelések. Hallottam is párszor az elmúlt időben, hogy egy megjelenés előtt álló termékről többet tudok, mint az, aki annak bevezetésével foglalkozik. De hát ilyen ez a szakma – már ha lehet a bloggerkedést annak nevezni.
Jó visszagondolni a 2020-as évre. Sokan felejtenék, a Galaxy Világa stábja viszont kellemesen élte meg. Mutatnék néhány statisztikát, mert nagyon imádok a számokon lovagolni:
- 2019-ben 174 cikk született az utolsó negyedévben.
- 2020-ban 765 cikkel múltuk felül az előző évet. Tudtam, hogy sok fog születni, azonban nem gondoltam volna, hogy akár már 2021 februárjában megszülethet az 1.000 posztunk. A mérföldkő elérése ki van tűzve, már csak meg kell valósítani!
- Az év legforgalmasabb napját: 2020. december 12-én hoztátok össze.
- A hét legkedveltebb napja: szombat lett.
- Az év legolvasottabb órája: a 21 órás blokk, amikor a nap forgalmának 7%-a csapódik le ekkor.
- Az év legolvasottabb cikke: Mi változott az Android 10-zel az Android 9-hez képest?
- 127 napja közlünk napi szinten cikkeket megszakítás nélkül.
- 130 ezer lájkot és 9 ezer követőt gyűjtöttünk a Tiktok csatornánkon.
Új évi fogadalom:
Azt tanították, hogy csak olyat érdemes megfogadni, amit be is tudsz tartani. Felesleges eltúlzott ígéreteket tenni, de azt azért ki merem jelenteni, hogy a 2021-ben az lesz az alapértelmezett, amit 2020-ben véghez vittünk.
Komolyabbra fordítva… Nagyon régóta érik bennem, hogy megpróbálom az oldalt átvinni videós berkekbe. Az év első felében várható, hogy a Galaxy Világa Youtube csatornájára tartalmak kerülnek feltöltésre. Terveink szerint elindítjuk a már régóta érő elképzelést, a Galaxy perceket, amelyekkel gyors bejelentkezések formájában számolunk be az éppen aktuális Samsung történésekről, szivárgásokról. Anno tavasszal, amint a TikTok oldalt elindítottam, nem véletlenül adtuk a csatornának ugyanezt a nevet. Célunk, hogy ne csak írott formában tudjátok nyomon követni a főbb híreket, hanem videban.
Addig viszont szeretnénk megköszönni a bizalmatok. Mindenkinek Sikerekben, Egészségben és Galaxy termékekben gazda 2021-et kívánnánk!